Az eget állandó, sűrű fekete füst tölti be, hónapok óta nem látni a napot. A műanyagszemét nagy része már hamuvá lett, de az olajkutak még mindig égnek. Tonnányi káros anyag szennyezi a levegőt minden nap. A fagypont alatti hidegben a maroknyi túlélő mindent megtesz a menekülésért, de a növények kezdenek elfagyni, a pusztulási hullám pedig egyre feljebb kúszik a táplálkozási lánc mentén. A készletek kimerülőben, a bolygónak évszázadokba telik majd regenerálódni.

Beköszöntött a nukleáris tél. És mindezt mi idéztük elő.

Nem éppen úgy hangzik, mint a legszórakoztatóbb online játék ever, amivel karácsonyra meglepjük szeretteinket, de Ivan Stepanov szimulációja nem is játéknak készült, noha eredetileg a 2006-ban megjelent Defcon nevű stratégiai játék részeként került bevezetésre. A Defcon alcíme, a mindenki meghal, frappánsan összefoglalja a program lényegét: egy tábornok szerepébe kell bújnunk, aki természetesen meg szeretné nyerni a nukleáris háborút, de ez, meglepő módon, nem olyan egyszerű feladat, sokkal inkább egy eleve katasztrófára ítélt vállalkozás. Pontokat a civil áldozatok árán szerezhetünk, és, noha nem mutatnak semmi véreset, vagy realisztikusat a képek, a kommentek alapján az élmény mégis gyomorforgató és perverz szórakozás.

Stepanov egy lépéssel tovább vitte a dolgot, és egy különálló szimulációs programmá fejlesztette a modot, mely sokkal részletesebben mutatja be az általunk indított támadások környezetre és civilizációra gyakorolt hatásait. A Nuclear War Simulator minden lehetséges következményt feltérképez:

• radioaktív sugárzás mértéke
• túlnyomás
• radioaktív eső
• tűzvészek
• robbanások láncreakciója

Megkreálhatjuk a saját nukleáris támadási tervünket, kikalkulálhatjuk a saját vagy családunk túlélési esélyeit, kiszámolhatjuk, mennyi fegyverre futja az országunk büdzséjéből.

„A projekt célja, hogy egy interaktív eszközt teremtsünk, amely egy nagy volumenű nukleáris konfliktus vizualizációjára használhatunk, olyan realisztikusan, amennyire csak lehetséges, hogy felhívjuk az emberek figyelmét a veszélyre, melyet a nukleáris fegyverek jelentenek a társadalom számára” – mondja a feltaláló. „Egy ilyen konfliktus hatásai katasztrofálisak lennének, és, véleményem szerint ma a legnagyobb fenyegetést jelentik a civilizáció számára.”

Ivan Stepanov nem ma rukkolt elő az ötlettel. Mivel a fő szovjet robbantási teszthelyszíntől 150 kilométernyire lévő Semipalatinskban született, az atomfegyverek mondhatni mindig is hozzátartoztak a mindennapjaihoz. Eleinte még csak hatalmas, menő bombáknak tartotta őket, később azonban felfigyelt a sajtóban megjelenő nyugtalanító hírekre és tizenkét évesen elkezdte gyűjteni a sugárzás egészségügyi hatásairól szóló beszámolókat. Később az egyetemen fizikai tanulmányai nyomán még inkább világossá vált számára, hogy

egy nagyon törékeny egyensúlyi helyzetet teremtettünk az emberi civilizáció számára a totális technikai függés kialakításával, melyet a nukleáris tél beköszöntése, de akár már egy-két bomba felrobbantása is alapjaiban rázna meg.

A régi duck-and-cover filmek, melyeket az ötvenes évek hidegháborús paranoiájában tettek közzé a kormányok a lakosság edukációja céljából, már régen feledésbe merültek, pedig jelenleg is globálisan összesen 13 ezer atomfegyvert tartanak számon, ebből kilencezer a hadseregek raktáraiban található.

És ugyan a „bukj le és keress fedezéket” tanács megfogadása nemigen mentene meg senkit a robbanás vagy a radioaktív sugárzás következményeitől, de mégis érdemes elgondolkozni azon, mihez is tudnánk kezdeni magunkkal egy ilyen szintű vészhelyzet esetén, mely irreálisan távolinak és megfoghatatlannak tűnik, de mégsem csak a múlt vagy a sci-fi utópiák világában valósulhat meg.

A nagyhatalmak ma is éberen figyelik egymás atomfegyverkezéssel kapcsolatos tevékenységét, ami néha igen feszült helyzetet eredményezhet. Irán például az Egyesült Államok kilépését a 2015-ös iráni atomalkuból, majd az ellenük bevezetett szankciók újbóli bevezetését az alku felrúgásának minősítette, így nem érzi magára nézve sem kötelezőnek a vállalások betartását (mely szerint nem dúsít uránt az országon belül). Törökország elnöke szintén bejelentette igényét saját nukleáris fegyverre, szintén az Egyesült Államokkal való, a szíriai háború miatti feszült helyzetre reagálva, melyet tovább súlyosbíthat, hogy az USA nemrégiben ismerte el hivatalosan az örmény genocídiumot. Észak-Korea vezetője, Kim Dzsong Un ugyan a Donald Trumppal tartott szingapúri csúcstalálkozón aláírta az atomfegyver-mentesítési megállapodást, de kérdéses, hogy vajon tényleg betartja-e. A nukleáris bomba titkos receptje és hozzávalói is sok ország számára hozzáférhetőek: az Enviromental Progress nevű amerikai civil szervezet felmérése szerint az általuk vizsgált 26 olyan országból, mely atomreaktort épít, összesen 23 gondolkozott el az atomfegyver birtoklásán is. A három kivétel Lengyelország, Finnország és Magyarország.

(Forrás: Syfy.com, Fotó: Wikimedia Commons)