Az “AI keresztapja” pártolná, hogy szuperintelligens gépek váltsák fel az emberiséget

2024 / 06 / 20 / Felkai Ádám
Az “AI keresztapja” pártolná, hogy szuperintelligens gépek váltsák fel az emberiséget
A közelmúltban Geoffrey Hinton, aki a mai AI-rendszerek, így akár ChatGPT-szerű LLM-ek megalkotásához is hozzájárult úttörő munkájával, egészen megdöbbentő dolgokat nyilatkozott. Szerinte eljöhet az idő, amikor a “humanista” kifejezés rasszistának fog számítani.

Geoffrey Hinton brit-kanadai informatikus és kognitív pszichológus, aki úttörő szerepet játszott a mélytanulás és a mesterséges neurális hálózatok kutatásában, és 2018-ban megosztott Turing-díjat kapott.

Hinton jelenleg a Torontói Egyetem emeritus professzora, de korábban a Google-nál dolgozott a Google Brain projekten, amit viharos körülmények között hagyott ott, mivel félt, hogy a technológia rossz kezekbe kerülhet. Sőt Hinton odáig ment, hogy egyenesen úgy nyilatkozott, hogy megbánta, hogy egyáltalán dolgozott ezen a technológián. Szerinte ugyanis az egész emberiséget fenyegeti, ha az MI rendszerek elkezdik a saját céljaikat követni.

Mindezek után némileg meglepő, hogy amint azt a Futurism kiszúrta, Hinton nemrég egy interjúban mindennek markánsan ellentmondó módon nyilatkozott: a szavai alapján úgy tűnik, mintha némileg már egy ilyen, a gépek hatalomszerzésének szurkolna, vagy legalábbis nem igazán bánna egy ilyen forgatókönyvet.

Maga az előadás egyébként nagyon sok érdekes részletet tartogat, de a legizgalmasabb talán az, ami miatt Hinton otthagyta a Google-t, tehát, hogy ez a technológia rossz kezekbe kerülhet. Hinton szerint ugyanis fennáll az a veszély is, hogy az MI elkezd önfenntartó ösztönöket kifejleszteni, és nekiáll manipulálni az embereket – ez utóbbira egyébként már a mostani, relatíve primitív rendszerek esetén is van példa. Ha pedig mindezt kombináljuk az MI rendszerek egyre fejlettebb intelligenciájával, akkor a végerdmény valami olyasmi lehet, mintha egy csupa kétévesekből álló társadalom (ezek lennénk mi, az emberiség) próbálna kordában tartani egy felnőttet, tehát egy szuperintelligens MI-t.

Ugyanakkor, amikor az a kérdés érkezett, hogy Hinton mit szólna ahhoz, ha egy objektíven jobb öntudat cserélne le minket, akkor a kutató azt a választ adta:

“Valójában támogatnám ezt. Bár bölcsebb lenne, ha úgy tennék, mintha ellene volnék.”

Mikor arra kérték, hogy fejtse ki mindezt bővebben, Hinton tréfásan úgy válaszolt, hogy hát az emberek nem szeretik, ha lecserélik őket. Hinton hozzátette azt is, hogy az emberiségben sok jó és sok rossz dolog van, és nehéz megmondani, hogy hol rejtőzik az intelligencia legjobb formája. Szerinte a mi szemszögünkből persze mindennek hozzánk van köze, de szerinte eljöhet az idő, amikor a “humanista” kifejezés rasszistának fog számítani.

Korábban egyébként Hinton úgy nyilatkozott, hogy régebben még azok is, akik azt hitték, hogy ezek a gépek okosabbak lesznek nálunk, ők is azt hitték, hogy ez csak nagy sokára fog bekövetkezni. Hinton maga is 30-50 évet, vagy még többet adott ennek. Mint azonban hozzátette ezen széles időintervallum kapcsán:

“Természetesen ma már nem gondolom ezt.”

(A cikkhez használt képet a DALL-E generálta/raketa.hu)


Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
A természetes ásványvíz az egyik legegészségesebb dolog az emberi szervezet számára. De hol találunk Magyarországon természetes ásványvíz-forrásokat, és mit érdemes tudni róluk?
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Szülő–gyermek kapcsolatra alapuló közös programokkal – például golf- és vitorlásversenyekkel – igyekszik előmozdítani a generációváltás kérdését a Raiffeisen Bank. Az intézmény az egyre szélesebb körű banki és befektetési megoldások mellett olyan eseményeket is szervez, amelyeken a fiatalabbak és az idősebbek egyaránt jól érzik magukat, érdeklődésük összeér. A jelenünkben „turbósodó” generációváltás tematikájáról kérdeztük Bálint Attilát, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának a vezetőjét.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.