Az Amazon a klímabarát hozzáállást sürgető alkalmazottait kirúgással fenyegeti
2020 / 01 / 04 / Felkai Ádám
Az Amazon a klímabarát hozzáállást sürgető alkalmazottait kirúgással fenyegeti
Jeff Bezos cége legalább két alkalmazottját is figyelmeztette, és még a kirúgást is kilátásba helyezték, csak mert azok nyilvános fórumokon kritizálták az Amazon klímapolitikáját.

Az Amazon ügyvédje két alkalmazottnak is levelet küldött, akiket a Washington Post még októberben idézett. Az alkalmazottak közösen foglaltak állást az októberi cikkben, és azzal vádolták Jeff Bezos cégét, hogy az hozzájárul a klímakatasztrófához, mivel felhő-alapú számítással foglalkozó leányvállalatait olaj és gázkitermelő vállalatoknak bocsájtja rendelkezésre a kutatásaikhoz.

Levelet kaptam

Az egyik nyilatkozónak, Maren Costának a novemberben küldött levélben az ügyvéd akár a munkaviszonya megszüntetését is kilátásba helyezte. Ezt megelőzően Costa még októberben részt vett egy elbeszélgetésen a HR osztályon. Maren Costa ijesztőnek nevezte, hogy hirtelen elhívták erre találkozóra, különösen úgy, hogy nem sokkal ezután érkezett a kirúgással fenyegető levél. A nő viszont ettől még nem fogja be a száját, hiszen szerinte a klímakatasztrófa annyira jelentős, az emberiség történelmében egyedülálló vészhelyzet, hogy erkölcsi kötelesség felszólalni ez ellen, függetlenül az Amazon cenzúrájától.

Ilyen levelet egyébként a másik nyilatkozó is kapott, de ő nem szeretett volna mindehhez egyéb megjegyzést fűzni. Egy harmadik dolgozót pedig egy külön beszélgetésen figyelmezettek, miután a sajtónak és a közösségi médiában is kritizálta az Amazont.

A Washinton Post azon kérdésére, hogy a világcég valóban megfenyegette-e ily módon az alkalmazottait, Jaci Anderson, az Amazon szóvivője azt válaszolta, hogy a külső kommunikációra irányuló szabályozás hasonló, mint más nagyvállalatoknál, és az alkalmazottakat buzdítják a csapatmunkára, és hogy a cég fejlődésével kapcsolatos javaslatokkal álljanak elő a belső csatornákon.

Ezt így talán mégse

A fenti bírálatok beillenek abba a sorba, hogy a tech nagyvállalatok dolgozói egyre nyíltabban és szervezetebben fejezik munkaadójukkal kapcsolatos nemtetszésüket. 2018-ban például a Google sok ezer dolgozója állt fel az íróasztal mellől, és vonult ki a munkahelyéről, hogy így tiltakozzon azon gyakorlat ellen, ahogy a cég a szexuális zaklatással kapcsolatos bejelentéseket kezelte. Ám az alkalmazottak tiltakoztak a Microsoftnál, a Google-nél és az Amazonnál is az arcfelismerő technológiákkal kapcsolatban, melyekkel a rendőri szervek és más kormányzati ügynökségek vissza is tudnak élni.

Az Amazon legutóbb pedig azzal került be a hírekbe, hogy szeptemberben több ezer dolgozója vonult ki, és kritizálta a vállalat klímapolitikáját, illetve ennek a politikának a gyakorlatba való átültetését.

Egyébként mindhárom alkalmazott, akikről fentebb szó esett, a cég belső szerveződésének, az Amazon Employees for Climate Justice tagjai, és céljuk a vállalat karbonsemlegességének az elérése 2030-ra, illetve az említett felhő-alapú szolgáltatások megszüntetése a szennyező vállalatok számára és annak biztosítása, hogy az Amazon a jövőben ne támogasson klímaváltozást tagadó politikusokat és lobbistákat.

Igazad van, de...

Éppen a szeptember huszadikai tiltakozással kapcsolatban született az Amazon új kommunikációs politikája, mely elvileg sokkal letisztultabb és felhasználóbarátabb az előzőnél. Ennek értelmében már alacsonyabb szintű vezetők is engedélyt adhatnak a médiaszereplésre egy erre létrehozott internetes oldalon. Nem sokkal ezután pedig a cég kiadott egy nyilatkozatot több kényes üggyel kapcsolatban is. Ebben elismerték azt is, hogy továbbra is együttműködnek majd energetikai vállalatokkal. Az ezt a hozzáállást kritizáló dolgozói elégedetlenséggel kapcsolatban pedig így fogalmaztak:

„Habár ezen döntésünk alaposan átgondolt, és kitartunk mellette, sok tér jut az egészséges vitának és a vélemények ütköztetésének.”

Az Amazon rendelkezik közösségi médiával kapcsolatos politikával is. Eszerint a dolgozók szabadon posztolhatnak mindaddig, amíg nem vállalati titkokat osztanak meg, és hozzáteszik, hogy mindez kizárólag az ő véleményük, és nem pedig az Amazoné.

(Kép: Flickr/Canonicalized/Tinou Bao, Pixabay)


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Igényes és férfias történeteket keresel? A Roadstert neked írjuk!
Olvass bele az egyik legszínvonalasabb hazai magazinba, szeretni fogod! A Roadster egy fantasztikus utazás az élet legjobb területein...
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.