Jó reggelt, holnap van - és az Apple mondja meg, hogy rágyújthatunk-e

2019 / 11 / 19 / Pőcze Balázs
Jó reggelt, holnap van - és az Apple mondja meg, hogy rágyújthatunk-e
Lehessen két kattintással pornóhoz jutni egy mobiltelefonon? Hazudhasson egy politikus a közösségi médiában? Fórumozhassanak szabadon a szélsőségesek? Kérdések, amikről hétmillárd ember hétmilliárd félét gondol, de valakinek döntenie kell. És az gyakran, jobb híján, a technológiáért felelős vállalat. Most az Apple épp az e-cigarettákkal kapcsolatban döntött úgy, hogy állást foglal.

Az Ars technica a napokban számolt be arról, az Axiosra hivatkozva, hogy az Apple minden, az e-cigikhez köthető appot, összesen 181-et távolított el az App Store-ból. A cikk szerint azok közt volt híreket és információkat megosztó app, de olyan is, amellyel az ember az e-cigijét tudja kalibrálni.

A hír meglepő, de nem érthetetlen: az elmúlt hetekben, hónapokban folyamatosan zajlik a vizsgálódás a termékek körül. Először az volt a nyugtalanító, hogy az amerikai tinik körében újra elkezdett népszerű lenni a dohányzás, amikor már úgy tűnt, hogy a kérdés meg van oldva: ’76-ban az érettségizők 29%-a gyújtott rá naponta, 2016 után ez a szám egészen 3.6%-ig szorult vissza. Aztán a trend megfordult: 2014 óta több tini szív elektromos cigit, mint füstöset - ráadásul a végzősök 26.7%-a állítja, hogy az elmúlt 30 napban rágyújtott így. És akkor a rejtélyes halálesetekről, amik valószínűleg a nemhivatalos utántöltőkhöz, és az e-vitamin acetát belélegzéséhez kapcsolódnak, még nem is beszéltünk.

Szóval tenni kell valamit. De miért az Apple-nek?

Amikor jó tíz éve elindult az App Store az iPhone-okon, sokakban felmerült a kérdés: jó, jó, vicces dolog morcos madarakkal ellenszenves disznókra vadászni, de hol a pornó? Igény, az volna rá, pénz akad benne, legfeljebb a villamoson úgy kell tartani a telefont, hogy más ne lássa. Az Apple viszont beleállt abba, amiben hitt: Steve Jobs 2010-ben azt írta, hogy morális felelősségük, hogy távol tartsák a pornót az iPhone-tól, amit a biztonság kedvéért kiegészített azzal, hogy “akik pornót akarnak, vegyenek Android telefont”. Hogy miért kell egy számítógépgyárnak morális felelősségről beszélnie, és hogy mondjuk egy véreskezű diktátor kezéből kitépnék-e a rozé arany iPhone-t, nem beszéltek. Az Apple most hasonló, talán indokolt, talán indokolatlan arroganciával döntött valamiről, amiről belefért volna egy pármondatos nyilvános vita, még ha a végeredmény ugyanez is.

Augusztusban a Cloudflare, egy online infrastruktúrát és biztonsági megoldásokat szállító cég kellett, hogy olyan kérdésben foglaljon állást, amihez amúgy semmi kedve, és nem is feltétlenül ért hozzá. Az egyik ügyfelük, egy 8chan nevű fórum, szélsőségesek közkedvelt találkozóhelye volt: több vérengzés előtt vagy után ott posztoltak az elkövetők. A vállalat 19 millió weboldalt szolgál ki a megoldásaival - a náluk zajló értekezletek és prezentációk java valószínűleg szerverekről, protokollokról, meg üvegszálas kábelekről szól. Ehhez értenek. Most mégis össze kellett hívniuk egy megbeszélést arról, hogy

akarnak-e tömeggyilkosoknak dolgozni.

És persze, hogy nem akartak. Ki is rúgták az 8chan-t, mint ügyfelet, maradt nekik még egy híján 19 millió másik. És ezt nyugodtan meg is tehetik. De ahogy a vezérigazgatójuk írta, ők egy platformvállalat. Nem kéne ezzel foglalkozniuk - illetve nem ezzel kéne foglalkozniuk. És mégis muszáj.

(Fotó: Piaxabay)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Miért nem találkozunk idegenekkel? – A válasz az AI lehet egy félelmetes elmélet szerint
Egy új elmélet szerint a Nagy Szűrő egy versenyfutás az mesterséges szuperintelligencia és a bolygóközi utazás és letelepedés között – és ebben a versenyben nem állunk épp túl jól.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.