Techno

Alapvetően megváltozik az iPhone-ok működése márciustól, de csak az EU-ban

Az Apple duzzogva engedett az Unió követeléseinek az alkalmazások terjesztésével és más technológiákkal kapcsolatban.
Techno

Kereken negyven éve mutatták be a számítógépet, aminek neve egybeforrt az Apple-lel

"Sziasztok, Macintosh vagyok. Nagyszerű végre előbújni ebből a zsákból" - ezekkel az azóta már legendássá vált szavakkal üdvözölte 1984. január 24-én a kaliforniai Cupertinóban összegyűlt közönséget az Apple vadiúj számítógépe, aminek nem kisebb feladata volt, minthogy visszarántsa a céget a szakadék széléről.
Techno

Először fordult elő, hogy iPhone-ból több fogyott, mint Samsung telefonból

De ennél talán még nagyobb meglepetés, hogy egy teljesen ismeretlen márka ötödik helyezett lett a 2023-as eladási rangsorban.
Techno

Már nem az Apple a világ legértékesebb cége

Egy nagy visszatérő megelőzte őket, ebben pedig elévülhetetlen érdemei voltak a ChatGPT-nek.
Techno

Az Apple mostantól nem árulhatja tovább az egyik legnépszerűbb termékét

Amerikában leállt az Apple Watch-ok értékesítése, a háttérben egy szabadalmi vita áll.
Techno

Két nap múlva eltűnhetnek az Apple Watch-ok a boltok kínálatából egy szabadalmi ügy miatt

A véroxigénszint-mérő technológia körül zajlik a vita az Egyesült Államokban.
Techno

Sorra hagyják ott a legnagyobb hirdetői az X-et Elon Musk legutóbbi megnyilvánulása után

Múlt csütörtök óta az Apple, az IBM, a Disney és még számos további vállalat függesztette fel a platformon futó hirdetéseit, miután a cég vezetője egyetértéséről biztosította egy antiszemita bejegyzés szerzőjét.
Techno

A Google jelszó nélküli azonosításra bátorítja a felhasználóit

Mától alapértelmezés szerint már a belépésnél azonosítókulcs létrehozására kér mindenkit a rendszer, ami lehet egy PIN kód, illetve – az eszköztől függően - arc- vagy ujjlenyomat-hitelesítés is.
Techno

A végtagokat érő sugárzás aggasztotta a franciákat, frissítik az iPhone 12 szoftverét

Az Apple-nél így tervezik megoldani a Nemzeti Frekvencia Ügynökség (ANFR) által kifogásolt, a megengedettnél magasabb értékeket.
Techno

Tényleg sugárveszélynek vannak kitéve az iPhone 12-tulajdonosok?

A francia értékesítési tilalom után most a németek és a belgák is vizsgálódnak.
Techno

Életet mentett Hawaii-on az Apple műholdas segélyhívó szolgáltatása

Képernyőfotókon végigkövethetjük, hogy hogyan kommunikáltak a kimenekítést végzők a családdal.
Techno

Így tudja jelezni a mobilunk, ha túl közel tartjuk a szemünkhöz

Az Apple szerint ez a gyerekeknél a rövidlátás elkerülése, a felnőtteknél a szemek kímélése miatt fontos.
Techno

Annyira már az Apple sem bízik a Vision Pro sikerében

Az almás cég 1 milliót darabot adott volna el első körben a Vision Pro headsetből – mostanra már “másként gondolja”, és jócskán visszavettek a kezdeti reményeikből.
Techno

Rengeteg újdonságot jelentett be az Apple, íme, az új funkciók és eszközök listája

Az Apple nem csak forradalmi, kiterjesztett valóságot alkalmazó okosszemüvegével, illetve az új, 15 hüvelykes MacBook Airrel rukkolt elő, de számos új funkciót és frissítést is bejelentett az idei WWDC-n.
Techno

Ez a laptop lehet az Apple új slágerterméke, nem a VR szemüvegük

A "világ legjobb tizenöt hüvelykes laptopja" igazi közönségkedvenc lehet
Techno

Az Apple bemutatta a régóta várt okosszemüvegét

A Vision Pro egyszerre rendelkezik kiterjesztett valamint virtuális valóság funkciókkal, de az 1,2 millió forintos ára miatt aligha fogja az iPhone-ok eladásait ostromolni.
Techno

Az iPhone-ok képesek lesznek tulajdonosuk hangján beszélni

Az Apple számos új funkciót fejleszt, amely a látás- és hallássérült, illetve egyéb fogyatékkal élő felhasználókat segíti majd eszközeik használatában, a kommunikációban, sőt, a közlekedésben is.
Techno

Egy éven belül elérkezhet a teljesen jelszómentes jövő

A platformokon átívelő FIDO szabvánnyal jelszó nélkül, csak az eszközünkön létező biometrikus azonosítóval - például ujjlenyomat-olvasóval, vagy arcfelismerővel léphetünk be többek között Google-fiókunkba is.
Techno

Egyre nyomasztóbb az Apple előnye a legnépszerűbb telefonok között

2022-ben minden eddiginél nagyobb volt a különbség az Apple és a többi gyártó között a legnagyobb darabszámban értékesített telefonok tekintetében, de egy kicsit azért a Samsungnak is van oka ünnepelni.
Techno

Néhány hónapon belül érkezhet az Apple okosszemüvege, de ennek nem mindenki örül

A hírek szerint az Apple már júniusban bemutatja a régóta várt kevert valóság szemüvegét, ám a cégen belül is vannak, akik ezt komoly hibának tartják.
Techno

Tizenöt rendőrt és több mentőt hívott rá egy thai boksz edzőre a saját Apple Watch-a

Az egyenruhások lövöldözésre számítottak, pedig csak Siri, az Apple hangasszisztense értett félre valamit.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.