Különböző források szerint legalább 70-re, de akár 165-re is tehető azoknak a száma, akik mind Hirosimában, mind pedig Nagaszakiban ott voltak az atombombák robbanása idején, és mindkét támadást túléltek. A japán kormány ugyanakkor hivatalosan mindössze egyetlen embert tart számon kétszeres atombomba-túlélőként: Jamagucsi Cutomut, aki nemcsak mindkét támadásnál a helyszínen volt, de a legtöbb túlélővel ellentétben mindkétszer meglehetősen közel, a robbanás epicentrumának a három kilométeres körzetében tartózkodott a tragikus pillanatokban.

Az akkor 29 éves férfi 1945-ben a Mitsubishi Heavy Industries mérnökeként dolgozott, és az első támadás idején éppen Hirosimában volt egy háromhónapos munkaúton két kollégájával, akikkel egy új tartályhajót terveztek a cégnek. Augusztus 6-án már éppen a vasútállomás felé tartottak, hogy visszatérjenek Nagaszakiba, azonban Jamagucsi út közben rájött, hogy elfelejtette magával vinni a személyazonosító pecsétjét, így visszafordultak a Mitsubishi irodájába. 8 óra 15 perckor, amikor az Enola Gay kioldotta a 15 kilotonnás atombombát, Jamagucsi éppen leszállt a villamosról, alig három kilométerre a detonáció epicentrumától. Amikor felnézett az égre, egy rendkívül fényes, a magnézium égéséhez hasonló villanást látott, és éppen csak arra maradt ideje, hogy menedéket keressen egy árokban. A robbanás lökéshulláma felkapta a férfit, és egy közeli krumpliföldre repítette, ahol elveszítette az eszméletét. Amikor magához tért, a város teljes sötétségbe borult, az épületek romokban hevertek, és az utcák tele voltak halottakkal.

A későbbi becslések szerint a Hirosimára ledobott atombomba nagyjából a város lakosságának harmadával, mintegy 70-80 ezer emberrel végzett azonnal, de a következő évtizedekben még több tízezer lehetett azoknak az áldozatoknak a száma, akik a radioaktív sugárzás következtében vesztették életüket. Jamagucsi maga is súlyos sérüléseket szenvedett: karja és arca jelentős része összeégett, a dobhártyája beszakadt és ideiglenesen a látását is elveszítette. A férfinek ennek ellenére sikerült megtalálnia a kollégáit, akik szintén túlélték a támadást, a nap további részében pedig egy óvóhelyen kerestek maguknak menedéket. Másnap Jamagucsi és társai elindultak a vasútállomásra, ami csodával határos módon továbbra is üzemelt. Útjuk során az egykori város romjai között, sokszor szabályosan az elszenesedett holttesteken átvágva kellett eljutniuk a vonathoz, amivel végül sikerült visszautazniuk Nagaszakiba.

"Már hogy lenne képes egyetlen bomba egy egész várost elpusztítani?"

Bár súlyos sérülései miatt Jamagucsira még a családja is alig ismert rá, a férfi augusztus 9-én munkára jelentkezett a Mitsubishinél, ahol részletesen beszámolt a három nappal korábbi támadásról. Jamagucsi elmondása szerint a főnöke hitetlenkedve hallgatta az elbeszélését, majd a történet hallatán a következőket mondta neki: "Te mérnök vagy, számolj utána. Hogy lenne képes egyetlen bomba egy egész várost elpusztítani?". Kérdésére gyorsan érkezett a válasz, ugyanis délelőtt 11 órakor az amerikai légierő gépei Nagaszakira is ledobták az atombombát, ami újabb tízezrek életét követelte.

Jamagucsi, ha mondhatunk egyáltalán ilyet, még szerencsétlenebbül járt, mint az első alkalommal, hiszen a városra ledobott bombát eredetileg Kokurának szánták. Az elsődlegesen kijelölt célpont felett ugyanakkor a támadás idején sűrű felhőréteg volt, ami miatt a pilóták nem tudták vizuálisan megerősíteni a célpontot, emiatt pedig úgy döntöttek, hogy a másodlagos célpontként kijelölt Nagaszaki felé veszik az irányt. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy a Bockscar végül az eredetileg kijelöltnél néhány kilométerrel arrébb engedte ki a 21 kilotonnás bombát, így a robbanás erejét a város környéki dombok részben felfogták. A közvetlen áldozatok számát a különböző becslések így is 35 és 75 ezer fő közé teszik, és ahogy Hirosima esetében, úgy a halálos áldozatok teljes száma a sugárzás hatásai miatt itt is jóval magasabb volt.

Jamagucsi maga ugyanakkor szinte sértetlenül úszta meg a második támadást, aminek erejét a dombok mellett a Mitsubishi épületének a megerősített lépcsőháza is tompította. Jamagucsi azonnal hazasietett feleségéhez és néhány éves fiához, azonban a házukat romokban találta. Később kiderült, hogy a felesége éppen elment otthonról, hogy kenőcsöt vegyen a férje égési sérüléseire, így a robbanás elől egy csatornában keresett menedéket, és Jamagucsihoz hasonlóan szinte sértetlenül úszta meg az eseményeket. Elképzelhető tehát, hogy Jamagucsi feleségének és fiának az életét éppen az mentette meg, hogy a férfi három nappal korábban ott volt Hirosimában az atombomba ledobásakor.

Bár a robbanást túlélte, Jamagucsin a következő napokban egyre nyilvánvalóbban jelentkeztek a radioaktív sugárfertőzés következményei: a haja kihullott, a sebei elkezdtek üszkösödni, és napokon keresztül folyamatosan hányt. Amikor Hirohito császár augusztus 15-én bejelentette Japán kapitulációját, a férfi még mindig élet és halál között lebegett egy óvóhelyen.

Bár az esélyei egyáltalán nem voltak jók, Jamagucsi valahogyan mégis felépült a súlyos sérüléseiből, és a háború után fordítóként, majd tanárként dolgozott az amerikaiak által megszállt országban, később pedig visszatért a Mitsubishihez. Bár a támadást mind ő, mind a felesége túlélték, a következő években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az atombomba hatása nem múlt el nyomtalanul: Jamagucsinál a későbbiekben szürkehályog alakult ki és leukémiát diagnosztizáltak nála, a támadás idején már élő fiúgyermeke, Kaszutosi pedig 58 éves korában rákban vesztette életét. A beszámolók szerint a házaspárnak később még két lánygyermeke született, akik ugyan szintén többet betegeskedtek, mint más gyerekek, ennek ellenére még mindketten élnek.

Jamagucsi a háború után sokáig nem beszélt az elszenvedett traumákról, azonban utolsó éveire a nukleáris leszerelés harcos szószólója lett, a 2000-es években pedig még az ENSZ-ben is felszólalt az atomfegyverek ellen. Felesége, Hiszako 2008-ban hunyt el, ő maga pedig két évvel később követte hitvesét: 2010-ben, 93 éves korában érte a halál Nagaszakiban.

Ez a cikk eredetileg 2022.01.31-én jelent meg a Rakétán.

(A cikk elkészítéséhez felhasznált források: History, NPR, Wikipedia 1, 2, Fotó: Jemal Countess/WireImage/Getty Images, Keystone/Getty Images, Hiromichi Matsuda/Nagasaki Atomic Bomb Museum/Wikimedia Commons)

A város, ami azért nem semmisült meg, mert 74 éve borús volt az ég A "szerencsés, mint Kokura" azóta is elterjedt mondás Japánban.