Az embernek nincs esélye a mesterséges intelligencia ellen - indokolta visszavonulását a korábbi Go világbajnok, Lee Se-dol

2019 / 11 / 28 / Bobák Zsófia
Az embernek nincs esélye a mesterséges intelligencia ellen - indokolta visszavonulását a korábbi Go világbajnok, Lee Se-dol
Ő az egyetlen ember a világon, akinek valaha is sikerült meccset nyernie mesterséges intelligencia ellen, mégis úgy érzi, olyan ellenfelet teremtettek, amit nem lehet legyőzni.

2016. március 13-a legendás dátum a go-játék történetében. Ezen a napon állt ki a sokszoros világbajnok Go-mester, Lee Se-dol a Google DeepMind Technologies által fejlesztett AlphaGo ellen. Az első három kört a mesterséges intelligencia szoftver nyerte, a negyedik játékban azonban nem várt fordulat következett. Lee ravasz lépése a fehér 78-cal szemmel láthatólag zavarba hozta AlphaGo-t, aki (ami) következő, rosszul átgondolt lépésével a mester javára fordította a játékot. Belátva tévedését, a gép visszavonulót fújt, kijelzőjén megjelent a “resign” felirat, ezzel Lee megnyerte a kört. A következő meccsre azonban Alpha összeszedte magát, így a végeredmény 4-1 arányban letaszította Lee-t a trónról. A 78-as lépés azóta a legendák misztikus körébe emelkedett, sokan briliáns, isteni megmozdulásnak tartják, mely halvány reménysugarat hozott az MI által frusztrált go-játékosok életébe. Nem így érzi azonban maga a mester.

Nyilatkozata szerint az AlphaGo hibás működése miatt nyerhetett csak, egy jól funkcionáló gép ellen nem lett volna még ennyi esélye sem. “A (kínai számítógépes program) Fine Art is hasonló problémával küszködik. A Fine Artot nagyon nehéz legyőzni, még két lépés előnnyel is. De mikor veszít, nagyon furcsa módon veszít. Ez egy programhibának köszönhető.”

A legendás meccs után, szokásától eltérően még a kommenteket is elolvasta, de meglepetésére kritikát alig kapott. Az emberek inkább a negyedik, dicsőséges kört emlegették. A reménysugár azonban nagyon hamar szertefoszlott. Az MI ellen kiálló és sorban veszítő go-mesterek egymás után mondanak le karrierjükről, így AlphaGónak csak egy igazi ellenfele maradt: maga az utód, AlphaGo Zero. Az új generációs modell mellett kispályásnak tűnik idősödő elődje, az egymás ellen játszott 100 kör mindegyikét Zero nyerte. A gépet több ezer emberi játékosok által lefolytatott meccs analizálásával tanítják, úgy tűnik sikerrel, de más stratégiai és videojátékokban is terjednek az új fejlesztésű, minden humán játékost lesöprő DeepMind-programok. Múlt hónapban a StarCraft II AlphaStarja nagymesteri szintig jutott el, így 99,8%-kal jobban teljesített, mint a  hagyományos, organikus játékosok. 

A Go, melyet 2500 éve játszanak Kínában és más ázsiai országokban, egyike a legkomplexebb, legnagyobb tudást igénylő stratégiai játékoknak a világon, megelőzve a sakkot is. Go-mesternek lenni eddig igazi kihívásnak számított, de az MI megjelenésével az emberek legyőzhetetlen ellenfelet kaptak, az egyenlőtlennek tartott küzdelem pedig sokak kedvét elveszi a próbálkozástól. Lee Se-dol is ezzel indokolta nemrég bejelentett lemondását:

“Ráébredtem, hogy most már sosem leszek az élmezőnyben, még ha sikerül is valahogy, hatalmas erőfeszítéssel meccset nyernem”- nyilatkozta. “Még ha első is lennék, itt lenne egy ellenfél, akit nem lehet legyőzni.”

A dél-koreai világbajnok lemondásához más okok is hozzájárultak, például a Koreai Baduk Egyesülettel (a baduk a go koreai elnevezése) való ellentétei, és nemzetiségi problémái, melyek megakadályozták, hogy a professzionális kínai vagy japán ligában játszhasson. De a fő ok az MI.

Ennek ellenére a mester még egy meccset bevállalt a nagy ellenséggel szemben, a koreai HanDol ellen fog kiállni decemberben, most utoljára. Lee azonban már most kicsit negatívan látja a helyzetét és vereségre számít.

“Még a két-köves előnnyel is úgy érzem, veszíteni fogok HanDol ellen. Mostanában nem nagyon követtem a go-híreket, hogy kényelmesen játszhassak, tekintve, hogy már visszavonultam. De azért megteszek minden tőlem telhetőt.” Így hát decemberben kiderül, a nagy ember-gép összecsapásban kapnak e még a játékosok egy utolsó halvány reménysugarat, vagy mostantól végérvényesen a MI-é a korona.

(Forrás: Futurism, Fotó: Facebook, Pixabay)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
Régi, kedves emlékeinkről sosem készült fénykép? Annyi gond legyen, a generatív mesterséges intelligencia ezt is megoldja.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.