Az erőszakos médiatartalom-fogyasztás jutalma nem marad el. De mi les ránk a sötétből pontosan?

2020 / 01 / 12 / Justin Viktor
Az erőszakos médiatartalom-fogyasztás jutalma nem marad el. De mi les ránk a sötétből pontosan?
Közhelyszámba megy, hogy az elektronikus médiatartalmak folyamatosan emelkedő fogyasztói ingerküszöbbel számolnak. Mi pedig talán nem is gondolunk bele, hogy milyen pszichológiai következményekkel jár az egyre erőszakosabb tartalom fogyasztása. Vajon meg tudja különböztetni testünk a felvételeken rögzített erőszakot és a valódi élet veszélyeit?

Ha belenézünk a szakadékba...

Az Internet egyfajta őrült csodálatos és néha meglehetősen zaklatott környezet. Bizonyos szempontból izgalmas és veszélyes hely. Az internet létezése miatt bárki néhány kattintással megnézhet akár olyan videókat is, melyekben hihetetlen atrocitások történtek más emberekkel. Evolúciós szempontból közelítve, ez újszerű az emberi tapasztalatban.

Általában például, ha a való életben azt figyeljük, hogy valakinek a fejét nemsokára levágják, akkor mi is részesei vagyunk a folyamatnak, és valamilyen erkölcsi felelősségünk van benne, vagy nincs, de akkor valószínűleg épp a saját fejünket készül hamarosan levágni valaki. Akárhogy is, a testünkben ilyenkor bekapcsol az “üss vagy fuss” reflex, amelyet az evolúció programozott belénk a néhány százezer éves Homo Sapiens Startup kifejlesztése során. Ha erőszakot látunk, a testünk azonnal készen áll, felkészül rá, hogy kezelje ezt az erőszakot.

...a szakadék visszanéz belénk

Biztonságos, modern, kipárnázott életünkben a karosszékből figyelhetjük az erőszakos események mozgóképeit, kapcsolgathatunk a veszélyesebbnél ijesztőbb valós események filmes reprodukciói között. Ugyanakkor, ha ilyesmit nézünk, a testünk nem tudja, vagy direkt figyelmen kívül hagyja hogy a karosszékben ülünk, miközben az erkölcsi vita a fejünkben sem úgy zajlik le, mintha valakinek a fejét valóban levágnák az orrunk előtt.

Ezeknek a folyamatoknak ugyanakkor valós következményei vannak számunkra - pszichológiai szempontból. A folyamatok egészen biztosan nyomot hagynak bennünk, és nincs internetünk elegendően hosszú ideje ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, hogy ez az élmény milyen következményekkel járhat az életünkben.

A gyereken rögtön meglátszik

A szakemberek azoknál a gyermekeknél, akik nagy mennyiségű erőszaknak vannak kitéve (akár tanúként, akár áldozatként), a depresszió, harag és szorongás legmagasabb szintjeit mérik. Egy harmadikostól nyolcadikosig terjedő skálán vizsgált gyermekekkel végzett tanulmány szerint,

Azoknak a gyerekeknek akik végignézték, hogy valakit megütöttek vagy megpofoztak, 12 százaléka olyan erős szorongásost produkált, amely kezelést igényelt.

Az erőszaknak való kitettségnek más hosszú távú következményei is lehetnek: a gyermekek immúnissá válhatnak az erőszakra és annak hatásaira. Tanulmányokban mutatták ki, hogy a gyermekek hogyan válnak érzéketlenné az erőszakra:  az a benyomás alakult ki bennük, hogy az erőszak elfogadható módszer a problémák megoldására, és ráadásul következmények nélküli. Azt is készpénznek vették, hogy erőszak bárhol, bárkivel bármikor történhet.

Egy átlagos amerikai fiatal 200 ezer erőszakos cselekedetet lát, csak a televízióban 18 éves kora előtt. Az erőszak gyakran jelentős, még olyan műsorokban is, amelyeket nem erőszakosnak hirdetnek. Összességében fegyverek óránként átlagosan kilenc alkalommal jelennek meg a műsorokban, melyeket az amerikai gyermekek körülbelül 54 százaléka a saját hálószobája magányából néz.

A gyerekeknek szóló műsorok ráadásul különösen erőszakosak. A szombat reggeli rajzfilm valaha az amerikai élet általános jellemzője volt, mára ebben az idősávban a műsorszolgáltatók folyamatosan rajzfilmeket vetítenek. A népszerű rajzfilmek tartalmát elemző tanulmányok megállapították, hogy óránként 20–25 erőszakos cselekedetet tartalmaznak, ami körülbelül hatszor annyi, mint ami a főműsoridőben látható.

Összességében a televíziós erőszak 46 százaléka fordul elő a rajzfilmekben. Ezek a programok ráadásul nagyobb valószínűséggel alkalmazzák az erőszakot humorral (67 százalék), és kevésbé valószínűnek állítják be az erőszak hosszú távú következményeit (5 százalék.)

Mivel az emberi psziché kutatói is érzékelik a változást, a területen vizsgálatok és kutatások folynak.  Egy tavaly márciusban publikált tanulmányban már az eredményekről is olvashatunk. A kutatás azokat vizsgálta, akik online megnézték az ISIS lefejezős videóit, és azt, hogy ez miért és milyen hatással volt rájuk. Ez az első tanulmány, amely nemcsak azt vizsgálja, hogy az átlagnépesség hány százaléka dönt úgy, hogy valós erőszakot bemutató videókat néz, hanem azt is, hogy miért teszik.

2014 nyarán két videó jelent meg, amelyek sokkolták a világot. Ezek bemutatták két amerikai újságíró, először James Foley, majd Steven Sotloff az ISIS általi lefejezését. Noha a videókat széles körben megvitatták a különböző televízió-műsorokban, a nyomtatott és az online hírekben, a legtöbb híradás nem mutatta be a teljes felvételt. Azonban nem volt nehéz online linkeket találni a videókra.

Abban az időben, Sarah Redmond a University of California kutatója és munkatársai már egy éve dolgoztak egy longitudinális tanulmányon, amely a 2013 áprilisában történt Boston Maraton bombatámadás pszichológiai reakcióit értékelte. Hamar rájöttek, hogy a kutatásban felhasznált amerikai felnőttek minta-csoportját felhasználhatják annak megvizsgálására is, hogy milyen személyiségtípus dönt az ISIS lefejezések megtekintése mellett - és miért. Megállapításaikat az American Psychologist tudományos folyóiratban tették közzé.

2013 tavasz végére a kutatók 4675 felnőttet toboroztak az interneten, értékelték mentális egészségüket, TV-nézési szokásaikat, demográfiai adataikat, politikai hovatartozásukat és vallási meggyőződésüket. Hat hónappal később a résztvevőknek be kellett számolniuk  a jövőbeni terrorcselekményektől való félelmeikről és az életük során megtapasztalt erőszaknak való kitettségükről. Ezután, 2015 áprilisa és júniusa között - körülbelül nyolc hónappal a két lefejezést ábrázoló ISIS videó megjelenése után - 3 294 résztvevő anonimizálva közölte, hogy legalább egy videót megnézett-e, teljes egészében, részben vagy egyáltalán nem.

A csoport körülbelül 20 százaléka azt jelentette, hogy az egyik videó egy részét megnézte, további 5 százalékuk legalább egyet a végéig nézett. Ezekben a csoportokban az emberek nagyobb valószínűséggel férfiak, keresztények és munkanélküliek voltak, az átlagnál több TV-t néztek, és nagyobb mennyiségű az életük során szerzett erőszakos tapasztalattal rendelkeztek.

A résztvevők közül majdnem háromezren beleegyeztek abba, hogy írjanak motivációjukról a videók megtekintése, leállítása vagy elkerülése kapcsán.

Sokan, akik részben vagy egészben végignézték a videókat, azt állították, hogy információt szerettek volna szerezni, és ellenőrizni akarták, hogy valóban léteznek-e ezek a videók, vagy szerették volna kielégíteni a kíváncsiságukat a tartalmuk iránt. Azok az emberek, akik valahol abbahagyták a megtekintést, vagy akik eleve elkerülték a videókat, azt jelentették, hogy ezt leginkább érzelmi okokból tették, például túl szomorúnak tartották őket, vagy mert nem akarták azt érezni, hogy a megtekintéssel támogatják az ISIS kampányát.

Egy évvel azután, hogy a résztvevők ezeket a válaszokat adták, újból online felmérést készítettek a körükben, és a kutatók azt találták, hogy azoknál, akik legalább egy videót megnéztek, nagyobb a szorongás és nagyobb a félelem a jövőbeli negatív eseményektől, mint azoknál, akik nem láttak egyet sem. A növekedést a tesztalanyok korábbi szorongásszintjének, az életük során tapasztalt erőszaknak való kitettségnek, és a negatív eseményektől való korábbi félelmüknek tükrében tapasztalták. 

A vizsgálat longitudinális jellege - a fontos pszichológiai adatok jóval a videók megjelenése előtt, majd azt követően történt összegyűjtése - alapot szolgáltat a kutatóknak arra a következtetésre, hogy a terroristák által készített videofelvételek megtekintésének negatív pszichológiai hatása van, súlyosbíthatja a fennálló félelmeket és fokozhatja a pszichológiai tüneteket. Ahogy Redmond és kollégái megjegyzik:

“Az eredmények azt is sugallják, hogy "az ilyen médiaanyagok megtekintése segíthet a terroristáknak abban, hogy elérjék a céljukat és félelmet keltsenek."

A munka felvetett néhány fontos kérdést, nem utolsósorban azt, hogyan kellene kezelni a hírműsoroknak az ilyen szörnyű eseményeket. A lefejezős videókat elképzelhetetlen lett volna a vezető hírcsatornákon teljes egészében levetíteni, de valóban szükség volt a nagy vihart kavaró utalásokra a tartalmukat illetően? Lehetséges, hogy ez sokakat - különösen azokat, akik már amúgy is félelmektől szorongatva élnek - arra késztette, hogy a teljes felvételt megnézzék, potenciálisan rontva amúgy is szorongó állapotukon, ami a kutatók szerint azzal a nem kívánt hatással is járhatott, hogy a jövőben nagyobb valószínűséggel kerestek rá más, hasonló típusú, szorongásnövelő felvételekre. A terület további kutatásainak fontos témája annak megértése, hogy miként lehet megakadályozni egy ilyen félelemspirálok kialakulását.

Veszélyes világ szindróma

További veszély ami az erőszakosabb tartalmak rendszeres fogyasztóira leselkedhet, az úgynevezett "mean world syndrome" (kb, veszélyes- vagy gonosz-világ szindróma) kialakulása.

Az ebben a kognitív torzulásban szenvedők, sokkal veszélyesebbnek érzik a világot, mint amilyen az valójában. Az észlelési torzulást, főképp a tömegkommunikációs eszközökön, televízión megjelenő erőszakkal összefüggő tartalmaknak való hosszú távú, közepes és súlyos kitettség okozza.

A szindrómában szenvedő, az erőszakkal összefüggő tartalmaknak kitett nézők fokozott félelmet, szorongást, pesszimizmust és fokozott éberségi állapotot tapasztalhatnak folyamatosan reagálva az észlelni vélt fenyegetésekre. Ennek oka az, hogy a nézők - nem csak a szindrómában szenvedők - által fogyasztott médiaforrás (televízió, internet) rendelkezik azzal a képességgel, hogy közvetlenül befolyásolja a hozzáállásukat, hiedelmeiket és véleményüket a világról.

Dr. George Gerbner, aki az 1970-es években először használta a mean world syndrome kifejezést, azzal kezdte az erőszakos médiának az egyén hozzáállására gyakorolt ​​hatásáról szóló kutatását, hogy kijelentette:

“Jelentős kulturális változás zajlik, ahol a kultúra történeteinek mesélője az emberi viselkedést új irányítója lesz. Ez régebben a szülő, az iskola, az egyház, a közösség volt. Most egy maroknyi globális konglomerátum, melyeknek nincs túl sok mondanivalója, de van sok-sok eladnivalója."

Az 1970-es évek óta számos tanulmány megerősítette Gerbner megállapításait, melyek szerint az erőszakkal összefüggő tartalmak mérsékelttől a tetemesig terjedő mennyiségben történő fogyasztása fokozza a depressziót, félelmet, szorongást, haragot, pesszimizmust, valamint poszt-traumás stresszt és anyaghasználatot eredményezhet.

(Forrás: BigThink, BigThink2, Theconversation, Aafp,  Képek: Pixabay, TBDG)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.