Az Európai Szabadalmi Hivatal elutasította a világ első MI feltalálóját, (pedig két szuper ötlete is volt)

2020 / 01 / 07 / Justin Viktor
Az Európai Szabadalmi Hivatal elutasította a világ első MI feltalálóját, (pedig két szuper ötlete is volt)
Az európai szabadalmi hatóságok elutasították egy MI hivatalos feltalálóként való regisztrálásának kísérletét. A lehetőség egy ideje vita tárgya volt, és tavaly nyáron egy jogi szakértői csoport úgy döntött, hogy kikényszeríti a választ a kérdésre.

A csoport vezetője Ryan Abbott, a University of Surrey professzora, benyújtotta a MI által kidolgozott terveket az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Európa, majd később Németország, Izrael, Tajvan és Kína hatóságainak.

Dabus színre lép

Az érintett MI-t, Dabus néven, Stephen Thaler hozta létre, és kapcsolódásokkal foglalkozó mesterséges intelligenciaként írják le.

A találmány  feltalálói szerint - számos ideghálózat-rendszerre támaszkodik, úgy generálva új ötleteket,  hogy megváltoztatja az összekapcsolódásuk módját. A neurális hálózatok egy második rendszere felderíti a lehetséges ötletek kritikus következményeit, és az előrejelzett újdonság- és áttekinthetőség-faktorok alapján megerősíti azokat.”

A konkrét ügyben az MI két szabadalmi jóváhagyásra benyújtott koncepcióval állt elő:

Az egyik egy új típusú ital-tároló, fraktál geometria alapján, a másik egy villogó fényen alapuló eszköz, amely segít a figyelem felkeltésében kutatási és mentési műveletek során.

"Ezekben az alkalmazásokban a MI funkcionálisan teljesítette azt a fogalmi aktust, amely a feltalálás alapját képezi. Nem lenne kérdés, hogy a MI az egyetlen feltaláló, ha természetes személy volna" - mondta Abbott.

Gép-szegregáció

"A helyes megközelítés az, hogy a MI-t tüntetjük fel feltalálóként, és a MI-tulajdonosát a szabadalmak engedményezettjeként vagy jogtulajdonosaként. Ez jutalmazza az innovatív tevékenységet, és a szabadalmi rendszert a feltalálói tevékenység elősegítésére összpontosítja azáltal, hogy ösztönzi a “feltaláló MI” fejlesztését, nem pedig akadályozza azt.”

Az Európai Szabadalmi Hivatal azonban nem értett egyet.

"A nem nyilvános szóbeli eljárás során a felperes érveinek meghallgatása után, november 25-én az EPO elutasította az EP 18 275 163 és az EP 18 275 174 szándékát azon az alapon, hogy nem felelnek meg az EPC azon követelményének, hogy a keresetben megjelölt feltalálóknak embereknek lenni, nem pedig gépnek."- indokolták a határozatot.

A MI-feltalálókkal kapcsolatos jogi hozzáállás világszerte finoman eltér. Például az Egyesült Királyságban a MI-át létrehozó programozó a feltaláló, az Egyesült Államokban ez az a személy, aki a találmány eredeti ötletével előállt, és a programozót egyszerűen az ötlet megvalósítását elősegítő személynek tekintik.

Egy szabadalom tulajdonjoga magában foglal bizonyos olyan felelősségeket is, amelyekkel a MI megszenvedne, mint például a szabadalmak megújítása, a kormányzati nyilvántartások frissítése és az engedélyekkel rendelkezők tájékoztatása.

Volt idő, hogy az EU fontolóra vette az „elektronikus személyiség” felvételét a megengedett szabadalmi tulajdonosok két kategóriájába - természetes személy és jogi személy, -

de azután elvetették az ötletet, miután a MI, robotika, szellemi tulajdon és etika több mint 150 szakértőjétől erős nyelvezettel megfogalmazott levelet kaptak.

(Forrás: Forbes Képek: Pixabay)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Olcsóbb és több inzulin – ezt ígéri a biotechnológiai csoda, a barna tehén, amely nem csak tejet, de mellette humán inzulint is termel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.