Az ötletet először Freeman Dyson fizikus vetette fel az 1960-as években. Elképzelése szerint ezek a szerkezetek egy csillagot körülölelő hatalmas műholdrajként működnének. Ha valóban léteznek ilyen építmények, akkor jellemző fénymintázatokat – amit határozottan úgynevezett techno-szignatúraként értelmezhetnénk – kellene kibocsátaniuk, amelyeket akár a jelenlegi teleszkópjainkkal is észlelhetnénk. Épp ez adja tehát a jelentőségüket.

A bökkenő mindössze annyi, hogy bár ez az egész elképzelés tehát jól hangzik, logikusnak tűnik, de az eddigi átfogó kutatások ellenére sem találtunk Dyson-gömböt.

Miért nem?

Válasz lehet, hogy vagy idegen civilizációk nem léteznek vagy Dyson-gömbök úgy általában nem készülnek. Brian Lacki, az oxfordi Breakthrough Listen program kutatója most azonban egy új magyarázattal állt elő: szerinte ezek a megastruktúrák még azelőtt megsemmisülhetnek, hogy egyáltalán észlelni tudnánk őket – számol be róla a New Scientist. Lacki számításai szerint a sok különálló műholdból álló Dyson-gömbök komoly stabilitási gondokkal küzdenének.

„Ha rengeteg objektum mozog egyszerre egy rajban, természetesen felmerül a kérdés: vajon néha nem ütköznek-e össze?” – magyarázza Lacki. „A mozgásuk sebességét tekintve egy-egy ütközés katasztrofális következményekkel járhat.”

Ez a probléma ismerős lehet a Föld körüli űrszemét kapcsán: a jól ismert Kessler-szindróma lényege, hogy egyetlen ütközés újabb és újabb becsapódások láncolatát indítja el. Lacki számításai azt mutatják, hogy egy véletlenszerűen elosztott, csillag körül keringő műholdraj akár néhány órán vagy napon belül is teljesen megsemmisülhet. Még a rendezettebb rendszerek – például ritkábban elhelyezett pályahéjak vagy kevesebb, de nagyobb műhold – is előbb-utóbb kaotikus pályákra kerülne, és legfeljebb néhány millió évig maradnának fenn.

Ahhoz, hogy egy ilyen pusztulást elkerüljenek, az idegen civilizációknak aktív ütközéselkerülő rendszerekre lenne szükségük. Ezek közé tartozhat a műholdak folyamatos nyomon követése, vagy a csillag sugárzási nyomásának kihasználása napvitorlákkal – hasonlóan ahhoz, ahogyan a hajók navigálnak a különböző irányokból fúvó szelek segítségével.

Jason Wright, a Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatója egyetért Lacki megállapításaival:

„Nem lehet egyszerűen csak ennyi anyagot elhelyezni egy csillag körül anélkül, hogy az ne ütközne önmagával... kivéve, ha minden egyes elem precízen szabályozza a saját pályáját.”

Wright hozzáteszi: bár technológiailag elképzelhető, hogy egy fejlett civilizáció képes ilyen rendszerek kezelésére – ahogyan mi is irányítjuk a geoszinkron műholdakat –, Lacki munkája rávilágít egy fontos következtetésre: a Dyson-gömböket, csakúgy mint sok más techno-szignatúrát, csak akkor figyelhetjük meg, ha folyamatosan karbantartják őket. Ha az adott civilizáció kihal, a struktúra valószínűleg nem marad fenn sokáig.