Űr

NASA kutató: nincs már messze, hogy a NASA idegen életre bukkanjon

Erre a NASA kutatója szerint még a mi életünkben sor kerülhet.
Űr

Az “állatkert hipotézis” alapján ezért nem találkoztunk még földönkívüliekkel

Egy új tanulmány amellett érvel, hogy a nagy kérdésre, hogy miért nem találkoztunk még eddig idegen civilizációval, az “állatkert” hipotézis adhatja meg a választ.
Űr

Újabb fejlemények az óceánban talált, csillagközi térből származó gömböcskék ügyében

Folytatódik az állítólag az IM1, csillagközi térből érkezett, majd az óceánba csapódott égitestből származó szilánkok vizsgálata. Az biztos, hogy legközelebb már nagyobb darabokat szeretnének begyűjteni.
Űr

A Galileo Project kutatói azt állítják, hogy valóban a csillagközi térből érkezett szilánkokat találtak az óceán mélyén

Az előzetes vizsgálatok alapján a projekt sikerrel zárult, és az is elképzelhető, hogy “technológiai eszközből” származnak az óceán fenekén talált gömböcskék.
Űr

Lezajlott a NASA első, azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatos konferenciája

Igazi “anomáliás” esetből kevés van, de léteznek ilyenek.
Űr

Nemcsak érkezik ma egy “idegen üzenet” a Marsról, de a nyilvánosság segítségét is kérik a megfejtéséhez

Milyen lenne üzenetet kapni egy idegen civilizációtól? Nos, lényegében ennek az eseménynek zajlik ma a “főpróbája”.
Űr

A Pentagon AARO igazgatója szerint lehetett egy idegen anyahajó a Naprendszerben

Sean Kirkpatrick, a Pentagon azonosítatlan repülő tárgyakra szakosodott részlegének, az AARO-nak az igazgatója, és közösen publikált egy tanulmányt az ismert harvardi kutatóval, Abraham „Abi” Loebbel – eszerint nem zárható ki, hogy a Nprendszerünket felkereste egy idegen anyahajó, amely felfedező drónokat bocsájtott az útjukra.
Űr

Egy idegen civilizáció talán ostobának gondol minket – ez lehet a szerencsénk vagy a végzetünk

Felismerné-e egy idegen civilizáció egyáltalán, hogy tudatos és értelmes lények vagyunk. Lehet, hogy nem, sőt lehet, hogy az ő fogalmaik szerint nem is számítunk annak – elmondjuk, ez milyen konzekvenciákkal járhat.
Űr

Lehet, hogy a Nap egy kozmikus űrinternet csomópontja? – Ezt a lehetőséget vizsgálták a kutatók

A gravitációs lencse hatás felhasználásával küldhetne egy idegen civilizáció üzeneteket a Nap segítségével. Hogy ez így van-e, annak jártak utána a kutatók most először.
Űr

Attól félnek a kutatók, hogy globális pánik lenne úrrá az emberiségen, ha felfedeznénk egy idegen civilizáció létezését

Attól tartanak, hogy egy ilyen észlelést követően „fejetlen csirkeként” viselkedne kollektíven az egész emberiség.
Űr

Észlelhetnénk-e csillagközi szondákat a kozmikus szomszédságunkban?

Mivel kisebb szondákkal akár az emberiség is feltérképezhetné a galaxist, ezzel a megoldással más civilizáció is élhetett. Az sem kizárt, hogy ilyen szonda már be is csapódott a bolygónkba – expedíció indul ennek a felkutatására.
Űr

A LIGO obszervatórium elvileg észlelheti az idegen űrhajók hiperhajtóműveit

A LIGO az ütköző fekete lyukak által keltett gravitációs hullámok észlelésére alkalmas, az új eredmények szerint viszont hiperhajtóműveket is lehetne vele érzékelni a galaxisunk összes csillagrendszerében. Jelenleg tervezett obszervatóriumokkal viszont már galaxisok ezreit is átfésülhetnék ez után a technológia után kutakodva.
Űr

Két teleszkóppal is megvizsgálták a legismertebb űrből érkezett jel, a WOW! Forrását

Az 1977-ben fogott HŰHA!-jel (WOW!) az egyik legalkalmasabb jelölt arra, hogy a forrásában idegen civilizáció nyomára akadjunk.
Tudás

Bármely pillanatban belebotolhattunk egy idegen civilizációba, a kutatók ezért elkezdték kidolgozni a szükséges protokollt

Mi történik, ha felfedezünk egy idegen civilizációt? Az ezzel kapcsolatos protokollt kezdték el kidolgozni a University of St Andrews egyetem vezetésével.
Tudás

Tényleg kitörhet a bolygón a nukleáris háború, ha felvesszük a kapcsolatot egy idegen civilizációval?

Lehet, hogy az első számú probléma, hogy mi magunk nem vagyunk túl intelligensek, és a vezetőink egy ilyen esetben a végzetünket okoznánk. De miként lehetne ezt elkerülni? Két drasztikusan eltérő utat is javasoltak a kutatók.
Tudás

Érdemes-e városfények után kutatni idegen bolygókon?

Egy fejlett idegen civilizáció is építene városokat, és ezek fényeit akár érzékelhetnénk is. Kérdés, hogy milyen távolságból, és egyáltalán felismernénk-e ezeket a mesterséges fényeket. Mindennek azonban akad egy érdekesebb aspektusa is.
Tudás

Elképzelhető, hogy már érzékeltünk is elképesztően erős, idegen civilizációs jeladót

A kutatók most ezeket keresik a régebbi adatok közt.
Tudás

Most akkor mi a helyzet, Kína tényleg idegen civilizáció jeleit fogta, és miért törölték az erről szóló cikket?

A héten kínai tudósok óvatosan ugyan, de bejelentették, hogy olyan jeleket észleltek, amelyek egy Földön kívüli civilizációtól származhatnak – az erről szóló cikket azóta ismeretlen okból törölték. De mi a helyzet, mekkora az esélye, hogy a kínai FAST rádiótávcső egy másik civilizációra bukkant, és miért tüntethették el a cikket?
Tudás

Kínai kutatók úgy vélik, hogy egy idegen civilizáció rádiójeleire bukkanhattak

Ugyanakkor arra is nagy az esély, hogy sima rádióinterferenciáról van szó – most ez utóbbi magyarázatot próbálják kizárni épp.
Tudás

Kiszámolták, hány ellenséges idegen civilizáció akadhat a galaxisunkban

Az is kiderül, mekkora eséllyel rohannának le minket. De hogy jön mindehhez Amerika rengeteg háborúja a közelmúltból?
Tudás

Magányosan vándorló bolygók segítségével az egész galaxist kolonizálhatjuk

Az ötlet nem csak nekünk segíthetne szétterjedni a galaxisban, de egyben megváltoztathatja azt a módot, ahogy idegen civilizációk után kutatunk.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.