Az NSA titkosítás alól feloldott dokumentuma alapján így próbálhat velünk kapcsolatba lépni egy idegen faj

2022 / 02 / 13 / Felkai Ádám
Az NSA titkosítás alól feloldott dokumentuma alapján így próbálhat velünk kapcsolatba lépni egy idegen faj
Az NSA a dokumentumban azt gyűjtötte össze, hogy egy idegen civilizáció egyáltalán milyen módszerrel és milyen jeleket használva próbálhatja velünk a kapcsolatot felvenni.

Az NSA, teljes nevén: National Security Agency egy önálló nemzetbiztonsági szolgálat, az USA rádióelektronikára és jelhírszerzésre koncentráló hírszerző szervezete. Az pedig, hogy ez a szervezet feloldja bizonyos dokumentumok titkosítását, önmagában nem sokat jelent, rutinművelet. Az NSA ugyanis a Freedom of Information Act (FOIA), illetve különböző egyéb rendeletek részeként folyamatosan felülvizsgálja a dokumentumait, és adott esetben feloldja a titkosításukat is. Sőt, több más amerikai ügynökséghez vagy kormányszervhez hasonlóan ezeket témák szerint rendszerezi is a honlapján, itt például az UFO-kkal kapcsolatos dokumentumok találhatóak meg. Ez utóbbi kategóriába pedig nem csak a szigorú értelemben vett azonosítatlan repülő tárgyakkal, de úgy általában az intelligens földönkívüli fajokkal kapcsolatos publikációk is helyet kaptak. Aki azonban valami nagy leleplezésre vár, az csalódni lesz kénytelen, ezek sokszor spekulatív anyaggyűjtések roppant kevés konkrétummal.

Erősen a fenti kategóriába tartozik ez a dokumentum is, amely a Communication with Extraterrestrial Intelligence címet (tehát Kommunikáció Földön kívüli értelemmel címet) viseli. Ez az egyébként réges-régi publikáció, amely több helyen is megtalálható az NSA oldalán (ez talán a leginkább olvasóbarát változat, egyben ebből kiderül az is, hogy a titkosítást már 2004-ben feloldották) pedig most körbejár az angol nyelvű sajtó bizonyos részein (itt vagy itt és itt). Pedig önmagában egy elég ártatlan írásról beszélünk, sőt a publikáció időnként már-már naivnak ható elmélkedés-gyűjtemény a hatvanas és hetvenes évekből arról, hogy az idegenek miként szeretnék velünk felvenni a kapcsolatot.

Az írás már eleve rendkívüli optimizmussal vág bele a sűrűjébe, hiszen azzal indít, hogy „nem vagyunk egyedül az univerzumban”. Majd megemlíti, hogy már az Amerikai Tudományos Akadémia tagjai közt is terjed a vélekedés, hogy a kapcsolatfelvétel még azon generáció életében megtörténhetett volna. Ezt követően a papír különböző konferenciákon elhangzott előadásokat, korabeli kutatók véleményét összegzi a kommunikáció lehetséges formáiról. A legérdekesebb elképzelés az, hogy egy ilyen kommunikációhoz a titkosírás ellentétére van szükség – tehát olyan jelrendszerre, amelyet bárki könnyedén megért. A legvalószínűbb, hogy egy ilyen kommunikáció (történjen az lézer, rádiófrekvencia vagy egyéb, ma/akkor nem ismert közvetítő módszer segítségével) matematikai alapú lesz. Hiszen az ismétlések gyakoriságával például már figyelemfelkeltésként ki lehet fejezni, hogy nem véletlenszerű jelekről van szó, hanem ezt egy intelligencia hozta létre. Ehhez elég olyasmire gondolni, hogy sorban egymást követő számokat 1,2,3 – satöbbi kell közvetíteni, esetleg prímszámokat. Ezután, a kapcsolatfelvételt követően lehet áttérni a bonyolultabb, de továbbra is matematikai alapú kommunikációra – például egy idegen civilizáció akár a fejlettségét is kifejezheti azzal, hogy megoldást közöl bizonyos matematikai problémákra, általunk még nem kiszámolt arányokra.

Maga a papír tehát akár bájosan bizakodónak is tekinthető, hiszen az egész levezetés lényege, hogy egy idegen faj egyáltalán szóba akarjon velünk állni. Korábban már írtunk a Fermi-paradoxon több feloldásáról is, tehát annak az ellentétnek a felodási kísérleteiről, hogy ha egy ekkora univerzumban jó eséllyel kisarjadhat az élet, akár az intelligens élet a Földön kívül máshol is, akkor a mindenség korát figyelembe véve, hol lehetnek ezek a civilizációk. A sötét erdő teória szerint például nem túl jó ötlet nagy dobra verni a létezésünk, és egy idegen civilizáció számára a legutolsó, amit szeretne, hogy mások felfedezzék, hiszen okkal tarthat az agresszoroktól. A nagy szűrő pedig talán a korábbinál is komorabb hipotézis – eszerint egyszerűen a civilizációk valamilyen ismeretlen hatás miatt jellemzően (szinte kizárólag) már akkor elpusztulnak valamiért, amikor legalább a saját rendszerük benépesítésének az útjára léphetnének.

Mindezt figyelembe véve azért érdekesek ezek az elmélet játékok és levezetések, és aki érti az angolt, az elüthet egy könnyed délutánt az NSA UFO-szekciójában (itt a link mégegyszer).

(Fotó: Pixabay/Emer_Iglesias)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Gyors és olcsó: hatalmas, felfújható űrállomásokat bocsátanak fel két éven belül
Gyors és olcsó: hatalmas, felfújható űrállomásokat bocsátanak fel két éven belül
A Max Space stadion méretű, de olcsón és könnyen telepíthető űrállomásokat ígér. A 2026-ban fellőtt első modult követően pedig ilyenekben élhetnek az emberek majd a Holdon, és aztán a Marson is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.