Korábban már írtunk magáról a paradoxonról, illetve annak egy militáns, nem túl megnyugtató feloldásáról, a sötét erdő elméletről. Mindenestre gyorsan összefoglaljuk ismét a paradoxon lényegét: minden okunk megvan arra, hogy feltételezzük, a megfigyelhető világmindenségben található számtalan naprendszerben több olyan, a Földhöz hasonló bolygó is akadhat, amely legalább tömegében és hőmérsékletében hasonlít a planétánkhoz, és ahol egy a miénkhez hasonló, fejlett civilizáció megszülethetett. Az is feltételezhető az Univerzum kora alapján, hogy legalább egy ilyen civilizáció mostanra akár meg is hódíthatta a saját galaxisát, sőt akár túl is léphetett annak határain, és más galaxisokba is eljuthatott. Megfigyeléseink alapján azonban ilyesminek semmi jele – ahogy ez ügyben többen is leírták: süketítő a csönd. A kérdés, hogy miért.

Sötét erdő teória – hátborzongató elmélet arról, hogy miért nem léptünk még kapcsolatba földönkívüli civilizációval A NASA vezetője úgy nyilatkozott, hogy az univerzum hatalmas, ám nem vagyunk benne egyedül. Egyelőre azonban még senkivel sem tudtunk kapcsolatot létesíteni – és akad rá egy ijesztő elmélet, hogy miért nem.

A nagy szűrű elméletet a paradoxonra Robin Hanson találta ki a kilencvenes években, és bár ez kevesebb csillagközi agresszivitást tartalmaz a sötét erdő teóriánál, nem kevésbé félelmetes végkicsengéssel (sőt) bír fajunk számára, különösen manapság. A nagy szűrőt a leginkább talán úgy érdemes megközelíteni, mint egy valószínűségi korlátot – vagyis egy vagy több rendkívül valószínűtlen lépést jelent azon evolúciós átmenet során, amely egy olyan, a földihez hasonló, intelligens civilizációhoz vezetne, amely érzékelhető lenne a jelenlegi megfigyelési technikáinkkal.

Közelítsük meg a dolgot úgy, mint próbák sorozatát – egy-egy fajnak bizonyos próbákat kell teljesíteni ahhoz, hogy intelligens, csillagközi civilizációvá váljék. Ezen próbák (legalább) egyike azonban közel lehetetlen, és szinte mindenki elbukik rajta, és ez az oka, hogy nem találkoztunk még ilyen civilizációval. Maga a próba szó azonban némileg félrevezető, hiszen tehát inkább valószínűségekről van szó, arról, hogy bizonyos esemény vagy események bekövetkeznek-e a saját természetes lefolyásuk szerint.

Hanson több ilyen kritikusan fontos lépést is feltételezett:

• Egy életre alkalmas bolygónak a napjának az élhető zónájában kell kialakulnia.
• Az életnek ki kell ezen a planétán alakulnia.
• Ennek az életformának DNS-szerű molekulák segítségével kell szaporodnia.
• A prokariótából eukariótákká kell válnia.
• Többsejtű létformává kell válnia.
• Létre kell jönnie a szexuális reprodukciónak, mivel ez nagyban növeli a genetikai diverzitást.
• Ezután komplex és eszközhasználó lényeknek kell megjelenniük.
• Ezeknek a lényeknek fejlett technológiát kell kidolgozniuk, amelyekkel képesek lehetnek kolnizálni az űrt (nagyjából itt tart most az emberiség).
• Egy ilyen, immár űrutazó fajnak más bolygókat és csillagrendszereket kell meghódítania anélkül, hogy saját magát elpusztítaná.

Az emberiség mostanra képes elhagyni a bolygóját, és bár a csillagközi térbe eddig nem jutottunk el (pár kisebb szondát leszámítva, mint a Pioneer és a Voyager), a rádiótávcsöveink elég fejlettek, és egyre inkább kacsingatunk az idegen égitesteken történő, akkor tartósabb megtelepedés irányába. A számunkra legérdekesebb kérdés pedig a fenti sorozat alapján, hogy a nagy szűrő, tehát a szinte lehetetlen próbatétel mögöttünk van, vagy még vár ránk valahol, akár a nem is olyan távoli jövőben. Mivel jelenleg csak a földi életet és annak eredetét tudjuk úgy-ahogy tanulmányozni, a nagy szűrő beazonosítása nem túl egyszerű. Nem kizárt, hogy már eleve az abiogenezis (tehát hogy az élettelen anyagból élő szervezet jön létre) is nagy szűrőként funkcionál. Ám az sem zárható ki, hogy az élet könnyen megjelenik, de szinte sosem fejlődik komplexebb formává.

Sajnos azonban a lépések alapján az is feltételezhető, hogy maga a technológiai fejlődés a nagy szűrő, vagyis a fejlődésének bizonyos szakaszában minden civilizáció eljut egy technológiai felfedezéshez, amely a vesztét okozza. Akadnak feltételezések, melyek szerint akár külső hatás – például aszteroidabecsapódás – is lehet nagy szűrő (de mindjárt meglátjuk, hogy ez miért hibás elképzelés). Akárhogy is, bizonyítékok híján nehéz jelenleg megmondani, hogy a nagy szűrő ott ólálkodik-e a jövőnkben, vagy megtörölhetjük a homlokunk, hogy mostanra csodálatos módon túl vagyunk a többi faj számára lehetetlen próbatételen.

Na de mi köze mindennek a Marshoz, és miért írta azt a Mars kutatásról Nick Bostrom, az Oxford egyik igazgatója 2008-ban, hogy azt reméli, hogy nem találunk azon a bolygón semmiféle életre utaló nyomot? Különös kijelentés volt ez egy tudóstól már akkor is, de az lenne ma is, amikor nem is egy nemzet küldött olyan eszközt a Marsra, mellyel az élet nyomai után kutat. Bostrom szerint azonban ha ez a keresgélés eredményt hozna, az a létező legrosszabb hír lenne a fajunk számára. Rendben, így gondolja, de még egyszer: miért? Éppen a fentebb említett bizonyítékok miatt.

Ha ugyanis végiggondoljuk a dolgot, beláthatjuk, hogy ha a Marson életre utaló nyomot találnak, amely a Földitől teljesen függetlenül fejlődött ki, akkor egy nagy szűrő jelölt, tehát az abiogenezis ki is esett, hiszen egymáshoz ilyen közelségben kétszer is megtörtént. Minél fejlettebb előlényt, illetve akár csak a maradványait lelik meg azon a vérvörös planétán, annál feljebb ugrálunk Hanson lépcsőfokain, és annál közelebb jutunk saját jelenlegi szintünkhöz. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a nagy szűrő talán nem csak egy szint, hanem több, egymással akár összefüggő esemény. Vagyis egy ilyen felfedezés – legyen tudományos szempontból bármennyire is érdekes és értékes – erősen utalna arra, hogy a nagy szűrő még ott vár minket az előttünk fekvő úton.

Mi lehet nagy szűrő a számunkra? Bostrom szerint mindenképp valami olyan globális kataklizma, ami kiirtaná az emberiséget, hiszen ha csak mondjuk a regnáló civilizáció végét hozná el (mint az többször is megtörtént egy-egy nagy birodalom bukásakor), azzal csak késleltetné a csillagközi fajjá történő érésünket. Ilyen lehet egy nukleáris világháború, amit a jelenleginél azért jóval nagyobb nukleáris arzenállal kellene, hogy vívjanak. Szóba jön még genetikailag módosított kórokozó vagy akár valami környezeti katasztrófa is. Ami ez utóbbiakat, illetve az aszteroidabecsapódásokat illeti azonban, ezek nem a legjobb jelöltek, hiszen egy olyan korlátot kellene találni, amelyről legalább valamennyire elhihető, hogy szinte az összes technológiailag fejlett civilizációt elpusztítaná – egy becsapodó kődarabot azonban több civilizáció is túlélhetne, sőt kis szerencsével el is kerülhetne.

Bostrom úgy gondolja, hogy a legnagyobb valószínűséggel ezen a ponton valami technológiai felfedezés lehet a nagy szűrő, amelyhez szinte az összes civilizáció eljut előbb vagy utóbb, és amely szinte az összesnek a teljes pusztulását okozza. Ennek kapcsán pedig tényleg elengedhetjük a képzeletünket: szóba jöhet akár a mesterséges intelligencia, akár valami bolygómérnöki megoldás, amellyel a klímaösszeomlást próbáljuk megállítani. Vagy valami olyasmi, amit most még nem is sejtünk.

Mindez tehát nem fest túl rózsás jövőképet, nem is csoda hát, hogy Bostrom úgy zárta sorait mindezzel kapcsolatban, hogy reméli, a szondáink csak sziklákat és halott port találnak a Marson, a Jupiter holdján, és mindenhol máshol, ahol a csillagászok az életet kutatják. Máskülönben miközben a híroldalak főcikként közlik a nagy bejelentést, hogy az élet nem csak bolygónkon alakult ki, és ezt tömegek ünneplik, valójában csak megerősítést nyert, hogy fajunk az első pillanattól bukásra volt ítélve.

(Kép: Flickr/Josef Laimer)

További cikkek a témában:

Újabb részletek derültek ki arról, vajon van-e élet a Marson A kutatók ezúttal azt vizsgálták, hogyan hatnának a Földről érkező élőlények és ember alkotta eszközök a Mars ökoszisztémájára.

Néhány éven belül felfedezhetjük a földön kívüli életet - és ha nem vigyázunk, ki is pusztíthatjuk Az emberiséget időtlen idők óta foglalkoztatja a kérdés, hogy van-e élet a Marson, ám szakértők egy csoportja szerint az ennek kiderítésére tett erőfeszítéseinket paradox módon éppen az húzhatja keresztül véglegesen, ha sikerül embert küldenünk az égitestre.

Akár életre utaló nyomokat is találhattak a Szaturnusz holdján Nem is az a fontos, hogy metánra akadtak, hanem ennek a mennyisége lehet meghatározó abból a szempontból, hogy mennyire valószínű valamiféle élet jelenléte az égitesten.