Az olcsó eszköz, amely már az enyhe szellőt is árammá alakítja

2022 / 10 / 09 / Felkai Ádám
Az olcsó eszköz, amely már az enyhe szellőt is árammá alakítja
Már a könnyed szellőt is elektromos árammá alakítja, amit el is tárol – a fejlesztők szerint több esetben ezzel le is lehet a hagyományos elemeket váltani.

A szingapúri Nanyang Technological University (NTU Singapore) tudósai fejlesztették ki a stílszerűen wind harvesternek (magyarul nagyjából: „szélkombájn”) nevezett relatíve olcsó eszközt, amely teljesen megváltoztathatja a kisebb feszültségű áramforrások piacát – számol be róla a Tech Xplore. A harvesternek elég már a mindössze 2 méter/s sebességű szél is, amely felhasználásával három voltos feszültséget tud termelni, és akár 290 mikrowatt elektromos teljesítményt is képes előállítani, ami elegendő egy kereskedelmi forgalomban kapható érzékelő eszköz táplálásához, és ahhoz is, hogy ez az adatokat átküldje egy mobiltelefonra vagy számítógépre. Az éppen nem használt áramot pedig az eszköz egy akkumulátorra irányítja át, így az adott készülék szélcsendben is működtethető.

A wind harvester másik előnye, hogy könnyű és strapabíró. A mindössze 15 cm x 20 centiméter méretű készülék könnyen felszerelhető az épületek oldalára, és ideális lenne városi környezetben. Az eszköz teste egy rendkívül tartós polimerből készült, a fő rögzítőelem pedig kölcsönhatásba lép a széllel, és olyan olcsó anyagokból készült, mint a réz, alumíniumfólia és teflon. A szerkezet dinamikus kialakításának köszönhetően, amikor a harvesteren átáramlik a szél, vibrálni kezd, aminek következtében egy lemez megközelít és eltávolodik egy ütközőtől. Emiatt töltések képződnek – és elektromos áram keletkezik, amint a töltés az alumíniumfóliából a rézfóliába áramlik. A laboratóriumi tesztek során az NTU által kifejlesztett eszköz 40 LED-et tudott folyamatosan táplálni 4 m/s szélsebesség mellett. Sőt az eszköz annyi többlettöltést tudott tárolni, amely elegendő volt ahhoz, hogy a készüléket szél hiányában is hosszabb ideig áram alatt tartsa.

A tudósok szerint a találmányuk képes helyettesíteni az elemeket LED lámpákban és a szerkezeti állapotfigyelő érzékelőkben. Ezeket városi építményeken, például hidakon és felhőkarcolókon használják a szerkezeti állapotuk megfigyelésére, figyelmeztetve a mérnököket az olyan problémákra, mint az instabilitás vagy a fizikai sérülések. Az NTU kutatócsoportja jelenleg a találmányuk kereskedelmi forgalomba hozatalán dolgozik.

Kép: Nanyang Technological University


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.