Az univerzum struktúrája meglepően hasonlít az emberi agy felépítésére – de akkor létezhet “kozmikus tudat”? A kérdés akkor merült fel, amikor Franco Vazza asztrofizikus és Alberto Feletti idegsebész összehasonlították kutatási területeiket – amiről korábban mi is írtunk:

Különös hasonlóság áll fenn az emberi agy és az Univerzum között Karambolozott egyet a kozmológia és az idegsebészet, aminek eredménye, hogy az agy és az Univerzum – ez két komplex rendszer megdöbbentő módon hasonlít egymásra.

Vazza a Bolognai Egyetemen végzett kutatásai során statisztikai módszerekkel vizsgálta az agykéreg neuronhálózatát és az univerzum anyageloszlását térképező kozmikus hálót. A két rendszer között, a hatalmas méretkülönbség ellenére – ami 27 nagyságrendet jelent –, meglepő szerkezeti hasonlóságokat fedeztek fel.

Mit jelent mindez: egy hatalmas agy része vagyunk, az univerzum tudatos – jelentsen is ez utóbbi szó bármit is?

A kérdést a New Scientist cikke járta körbe, amit lentebb röviden összefoglalunk.

A felfedezett hasonlóságok mellett a fizikusok egy része sem ment el szó nélkül, és feltették a fenti kérdést is. A pánpszichizmus – egy korábbi elmélet – már felvetette, hogy a tudat a valóság alapvető része, ami még a legkisebb részecskékben is jelen van. A pánpszichizmus így tehát természetesen élesen szembemegy a hagyományosabb tudat-felfogásokkal, a materializmussal és a dualizmussal. A materializmus szerint ugyanis a tudat kizárólag fizikai anyagból eredhet, míg a dualizmus az anyagot és a tudatot különálló entitásokként kezeli. Azonban mind a materializmus, mind pedig a dualizmus küzdött azzal, hogy meggyőzően magyarázza, miként üti fel a fejét a tudat az élettelen anyagban.

A pánpszichizmus így lényegében egy középső sztráda a fentebbi két elmélet közt: eszerint a tudat alapvető egységei minden anyagban jelen vannak, így könnyebben érthetővé válik, hogyan alakulhat ki az összetettebb emberi tudat. Mára egyébként a pánpszichizmus is eléggé elterjedt elmélet, és olyan ismert filozófusok vizsgálják ezt a hipotézist, mint Joanna Leidenhag a Leedsi Egyetemről.

A pánpszichizmus egyik változata, a kozmopszichizmus szerint viszont nem csak a legkisebb egységek, tehát a részecskék, de a teljes egész, vagyis maga az univerzum is tudatos lehet. Maga Vazza azonban ezzel kapcsolatban szkeptikus álláspontra helyezkedik – szerinte egyrészt eleve nehéz a tudatot definiálni, másrészt a szerkezeti hasonlóságok nem feltétlenül jelentenek közös tulajdonságokat. Vazza, mint azt a fentebb kattintható cikkünkben mi is leírtuk, amúgy sem erre helyezte a hangsúlyt a kutatása kapcsán, hanem arra, hogy lehet valami közös a komplexebb hálózatok szerveződésében. Azt egyetlen percig sem állt a szándékában bizonyítani, hogy az univerzum tudatos lenne.

Egyébként ha feltételezzük is, hogy az univerzum tudatos, úgy ez a kozmikus öntudat a hatalmas méret miatt a mi szemszögünkből őrjítően lassan működne.

Philip Goff filozófus a Why? The Purpose of the Universe című könyvében már némileg árnyalja kozmopszichizmust – szerinte ha a részecskék a kvantummezők megnyilvánulásai, akkor ezek a mezők tekinthetők a tudatosság alapvető egységeinek. Goff úgy véli, hogy ez azonban nem jelenti azt, hogy az univerzum képes lenne a reflektív gondolkodásra, viszont szerinte előfordulhat, hogy ez a fajta “tudat” befolyásolja az univerzum fejlődését.

Mint látható, ezek az elméletek jelenleg nem esnek bele az empirikusan ellenőrizhető teóriák halmazába. A New Scientist cikke szerint egyébként a pánpszichizmus “reneszánsza” is inkább társadalmi változások terméke, és nem az új tudományos bizonyítékok gyümölcse – hiszen Vazza és kollégája nem is ezt akarta bizonyítani tehát. Az, hogy miként vélekedünk az aktuális “mindenségről”, az Leidenhag szerint nagyban összefügg a társdalami berendezkedésünkkel: az iparosodás például a természetet gépként kezdte személni, a digitális forradalom pedig az agy-számítógép metaforákat ösztönözte, a jelenlegi, növekvő ökológiai tudatosságunk viszont már az organikus metaforák felé terelhet minket, amiből az öntudattal rendelkező univerzum is egyenesen következik.

Érdekes kérdés tehát, hogy ha hálózatként akadnak hasonlóságok az univerzum és az agyunk szerveződésében, akkor ez utóbbinak is akadhat-e öntudata, de talán ennél is izgalmasabb, hogy a korszellem miként formálja a felfogásunkat arról, ahogy a minket körülvevő világról gondolkozunk.

(A cikkhez használt képet a DALL-E generálta/Rakéta.hu)