Az évi egy dolláros (körülbelül 360 forintos) csatlakozási díj az X úgynevezett "Not A Bot" programjának része, és a vállalat közleménye szerint célja, hogy "megerősítse a spam, a platform manipulálása és a bottevékenység csökkentése érdekében tett jelentős erőfeszítéseket". A díj mellett a webes felületen keresztül csatlakozó új felhasználóknak Új-Zélandon és a Fülöp-szigeteken egy telefonszámmal is igazolniuk kell majd a fiókjukat.
Az egyelőre nem tisztázott, hogy az új, 1 dolláros előfizetés miért csak az interneten keresztül csatlakozó új felhasználókra vonatkozik, és miért képeznek kivételt a mobilalkalmazásokon át regisztrálók, illetve hogy a „Not a Bot” programot miért csak ebben a két országban vezetik be. A feltételezés szerint az X több bot-aktivitást tapasztalt ezekben a régiókban, mint máshol, illetve a weboldalon keresztül sokkal könnyebb hamis fiókot létrehozni, mint az alkalmazáson át. Azok az új felhasználók, akik nem fizetik be az 1 dollárt, nem lesznek képesek bejegyzést közzétenni a felületen, csak más felhasználók bejegyzéseit és videóit tudják majd olvasni és nézni.
Elon Musk saját profilján közzétett bejegyzésében azt írta az új funkcióval kapcsolatban, hogy „Így van, az olvasás ingyenes, az írás viszont évi egy dollárba kerül. Ez az egyetlen módja a botok elleni küzdelemnek anélkül, hogy blokkolnánk a valódi felhasználókat. Ez nem fogja teljesen megállítani a botokat, de ezerszer nehezebb lesz manipulálni a platformot.”
Correct, read for free, but $1/year to write. It’s the only way to fight bots without blocking real users.
This won’t stop bots completely, but it will be 1000X harder to manipulate the platform.
— Elon Musk (@elonmusk) October 18, 2023
Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy Elon Musk az izraeli miniszterelnökkel való szeptemberi találkozása során vázolta fel egy lehetséges „mindenki számára fizetős” X ötletét, ugyanis szerinte csak így lehet megfékezni a platformon terjesztett gyűlöletbeszédet. További részleteket ekkor Musk még nem árult el, csupán annyit mondott, hogy ez a fizetős rendszer olcsóbb lenne, mint az X Premium.
A közlemény szerint az új regisztrációs díj és a jelenleg 8 dollárba (~2900 forintba) kerülő X Premium előfizetés egymástól független. A többek között a bejegyzések utólagos szerkesztését, hosszabb posztok közzétételét és hirdetési bevételek szerzését lehetővé tevő prémium szolgáltatás egyelőre úgy tűnik, nem túl népszerű a felhasználók körében, a becslések szerint jelenleg ugyanis csupán 900 ezren veszik igénybe a fizetős szolgáltatást, ami viszonylag alacsony szám az X több mint 500 milliós havi aktív felhasználószámához képest.
(Borítókép: Getty Images/Nathan Stirk / Contributor)
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR