Azt hitte, aranyat rejt a kő, de kiderült: valami sokkal értékesebbet talált

2024 / 11 / 30 / Felkai Ádám
Azt hitte, aranyat rejt a kő, de kiderült: valami sokkal értékesebbet talált
A 2015-ben talált kőről azt hitték, azért olyan nehéz, mert aranyrögöt rejt – de valami sokkal ritkábbról, valami sokkal értékesebbről volt szó.

2015-ben David Hole az ausztráliai Melbourne közelében található Maryborough Regionális Parkban a fémdetektorával keresett valami értékeset. Ekkor bukkant egy különös, szokatlanul nehéz, vöröses kőre, amelyet sárgás agyagréteg borított. Hole biztos volt benne, hogy kincset lelt, hogy a kőben aranyrög rejtőzik, elvégre nem hiába volt ez a hely a 19. századi aranyláz egy kiemelt célpontja. Kiderült azonban, hogy a kő valójában az aranyál is sokkal értékesebb.

Hole tehát hazavitte a követ, megpróbálta összetörni, hogy hozzáférjen az értékes, sárga fémhez. Bár többféle eszközt is bevetett, mint például kőfűrészt, sarokcsiszolót, fúrót, sőt még savval is próbálkozott – a rejtélyes kőnek mindez meg sem kottyant. Még egy kalapáccsal sem tudott rajta komolyabb kárt okozni. Végül, miután minden próbálkozása kudarcot vallott, Hole elvitte a különös leletet a melbourne-i múzeumba, hogy a szakértők azonosítsák. A Melbourne-i Múzeum geológusa, Dermot Henry azonnal felismerte, hogy valami rendkívüli tárggyal van dolga.

“Olyan volt, mintha megmunkálták volna, apró gödröcskék borították”

– nyilatkozta Henry a The Sydney Morning Heraldnak. Mint azt kifejtette, ezek a jellegzetes “gödröcskék” akkor alakulnak ki, amikor a meteoritok áthaladnak légkörön– ekkor ugyanis a kőzet a hőhatás következtében megolvad és formálódik. Részletes vizsgálatok azt is megállapították, hogy a lelet egy 4,6 milliárd éves meteorit, amelyet később Maryborough meteoritnak neveztek el a közeli városról. A 17 kilogrammos meteoritot a H5 típusú közönséges kondritok közé sorolták, amelyek magas vastartalmú meteorittípusok. Amikor a kőzetet felvágták, apró, kristályos ásványi cseppeket – úgynevezett kondrulákat – fedeztek fel benne.

Az olyan meteoritok, mint a Maryborough, az aranynál is értékesebbek, igazi kincsek – különösen a tudomány számára azok:

“Segítségükkel bepillantást nyerhetünk Naprendszerünk korába, kialakulásába és kémiai összetételébe, beleértve a Földet is”

– magyarázta Henry. Egyes meteoritok még szerves molekulákat, például aminosavakat is tartalmaznak, amelyek az élet alapvető építőkövei. Ezért ezek a leletek kulcsfontosságúak a bolygóképződés és az élet eredetének megértésében.

A kutatók úgy vélik, hogy a Maryborough meteorit a Mars és a Jupiter közötti aszteroidaövből származhat, majd kisbolygóütközések során szabadult el, mígnem végül a Földön landolt. A szén-dioxid-kormeghatározás alapján a meteorit valószínűleg 100–1000 éve lehet a Földön, és akár az sem kizárt, hogy az érkezését ki is szúrták az 1889 és 1951 közötti történelmi meteorészlelések során. A Maryborough meteorit rendkívül ritka lelet. Viktória államban eddig mindössze 17 meteoritot jegyeztek fel, így ezek ritkábbak, mint az aranyrögök. Valójában ez a második legnagyobb kondritos meteorit, amelyet a régióban találtak, csak az 55 kilogrammos, 2003-ban felfedezett példány előzi meg.

“Már az is szinte csodával határos, hogy valaki egyáltalán rábukkant”

– mondta Henry. Az ilyen leletek ugyanis nemcsak ritkák, de gyakran évekbe vagy évtizedekbe telik, mire valahogy kiderül, hogy mi is ez valójában. Például egy másik híres meteorit 80 évet töltött ajtótámaszként, mielőtt végül azonosították.

(Képek: Museums Victoria)


Felülmúlhatatlan karácsonyi tipp – ezzel biztosan nem lősz mellé
Felülmúlhatatlan karácsonyi tipp – ezzel biztosan nem lősz mellé
Az ideális ajándék praktikus, elegáns, és valóban hasznos – pont, mint a Braun S9 Pro+ elektromos borotva.
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Az internetes csalások és kártevők világa minden eddiginél kifinomultabbá vált, a védtelen felhasználók pillanatok alatt áldozattá válhatnak. Az óvatosság önmagában nem elég.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.