Mint a korábbi cikkünkben írtuk, októberben megszületett Kaliforniában a fellebbviteli bíróság határozata, amely szerint az Uber és a Lyft vállalkozásoknak dolgozó sofőrök alkalmazottak, nem pedig független vállalkozók. A pereskedés a januárban életbe lépett Assembly Bill 5 (röviden AB-5) jogszabállyal kezdődött. Az AB-5 értelmében ugyanis rengeteg, a gig-economy-ban (hakni gazdaságban) érintett munkást alkalmazottként kellene innentől foglalkoztatni.

A foglalkoztatási formát innentől a kibővített ABC-teszt figyelembe vételével kell eldönteni. A teszt három tényezőt jelent:

A: A szolgáltató tevékenysége az adott szolgáltatásban a szerződés szerint és ténylegesen is független az adott vállalat iránymutatásától.
B: A nyújtott szolgáltatás kívül esik az adott vállalkozás fő tevékenységi körén.
C: A szolgáltató rendszeresen végez munkát az őt leszerződtető vállalattól függetlenül az adott tevékenységi körben akár munkavállalói, akár vállalkozói akár egyéb minőségben.

Az AB-5 kimondja azt is, hogy január elsejétől a munkavégzők alapból alkalmazottnak lesznek tekintve, hacsak nem bizonyítják ennek ellenkezőjét. Ezen bizonyítás terhe viszont a munkáltatókra hárul.

Mindez radikális változást jelentett volna az Uber és a Lyft (ők a két legnagyobb, és nálunk is ismert, érintett cég) számára Kaliforniában, hiszen ezen vállalkozások lényege az a masszív flotta, amelyben a sofőrök független vállalkozóként végzik a fuvarozást. Az AB-5 ellen tehát az érintett vállalatok elindították a Proposition 22 népszavazást, és közel 200 millió dollárt öntöttek a kampányba. Úgy tűnik, nem költötték hiába a pénzt, hiszen a 22-es javaslatról az elnökválasztással párhuzamosan szavazhattak a kaliforniai polgárok, és ezt végül el is fogadták. Mint a Los Angeles Times írja: 50 százalék feletti „igen” szavazatra volt ahhoz szükség, hogy a javaslatból törvény legyen, végül pedig ez sikerült is: 58 százalék „igen” állt szemben 42 százalék „nem” szavazattal.

A „Yes on 22” kampány szóvivője, Geoff Vetter, úgy nyilatkozott, hogy Kalifornia döntött, és sok millió szavazó csatlakozott a sofőrökhöz, akik egyszerre szeretnének függetlenséget és juttatásokat. A hakni gazdaság melletti érvelése ezeknek a vállalatoknak régóta a függetlenség, tehát, hogy a dolgozót (elvileg) nem kötik a hagyományos alkalmazotti létből fakadó kötelezettségek. A Prop. 22 javaslat szerint tehát megmaradna ez a függetlenség, és cserébe járnának olyan juttatások, mint a kötelező minimálbér, valamint az egészségügyi biztosítás. Pontosabban nem pont ezek járnának, hanem ezekre (igen távolról) emlékeztető megoldások.

Az említett minimálbér-féleség például azt jelenti, hogy a sofőrök úgynevezett „minimum kereseti garanciát” kapnak, ami a „részvételi idő” (engaged time) függvénye, de ebbe nem tartozik bele például a várakozási idő, tehát amíg a sofőr éppen újabb fuvarra vár. Vagyis bizonyos, szigorúan áru- vagy személyszállítással töltött idő után garantált lenne egy minimum összeg. Geoff Vetter egyébként a nyilatkozatban történelmi juttatásokról beszélt, és a felsorolásban az „egészségügyi biztosítást” említette meg a már kifejtett minimum kereseti garancia mellett. Ez azonban messze nem az alkalmazotti helyzetben járó biztosítás, nem véletlen, hogy nem is „health insurance”-ként, hanem „ health care benefit”-ként hivatkoznak rá. A különbség, akárcsak a minimálbér és a minimum kereseti garancia közt, ebben az esetben is esszenciális. A Proposition 22 ugyanis egy ösztöndíjrendszert javasol, amely keretében bizonyos ledolgozott idő után bizonyos biztosítási összeg jár. Ez egyrészt jellemzően kevesebb pénzt jelent, mint a hagyományos egészségbiztosítás, de ráadásul a legteljesebb igénybevételéhez heti 40 órányi ledolgozott időre van szükség. Ebbe természetesen a minimum kereseti garanciához hasonlóan nem számít bele a várakozási idő (amíg a sofőr a megbízásra vár, és amely a munkaidejének a harmadát is jelentheti). Még rosszabb, hogy a besorolás negyedévente történik a ledolgozott munkaórák figyelembevételével (szemben az eü biztosítás egy évével), vagyis egy betegség, de akár egy vakáció is rosszabb kategóriába lökheti a dolgozót a következő negyedévben.

Magyarán heti 40 óra nettó munkaidő után jár valami, ami némileg hasonlít az alkalmazotti státusz egészségbiztosítására, csak annál kevesebbet fedez, és jóval több bizonytalansággal jár.

Jó kérdés, hogy mi lesz most. Az Uber és a Lyft vezérigazgatói úgy nyilatkoztak múlt hónapban, hogy amennyiben a fellebbviteli bíróság döntése az előző döntéssel azonos véleményt fogalmaz meg, valamint a Prop. 22 is elbukik, akkor engedelmeskedni fognak az AB-5-ben foglaltaknak. Ebből egyik feltétel teljesült, októberben tehát a fellebbviteli bíróság döntése megfelelt a korábbi bírósági döntésnek. A Prop. 22 viszont átment. A szakszervezetek, amelyek egy precedensnek tekintett bírósági döntést követően (erről is a korábbi cikkünkben írtunk részletesebben) kiharcolták az AB-5 megszületését, úgy nyilatkoztak, hogy a Prop. 22 kampányának a vége csak a harc kezdete, mely a hakni gazdaságban dolgozó munkások tisztességes béréért, betegszabadságáért és hasonló jogaiért folyik.

A mostani győzelem azonban más ok miatt is fontos. Paradigmaváltást jelenthet ugyanis a hasonló vállalatok számára: a mostani javaslat elfogadása azt jelenti, hogy a vállalatok lényegében megkerülték a kormányzati szerveket azáltal, hogy nem egy képviselőnél lobbiztak, hanem népszavazásra bocsájtottak egy számukra kedvező törvényjavaslatot. Ennek a kampányába aztán rengeteg pénzt csorgattak bele, olyan pénzeket, melyekkel a szakszervezetek természetesen nem rendelkeznek. Hozzá kell tenni azt is, hogy csoportos pert indítottak a San Fransisco-i legfelsőbb bíróságon az Uberrel szemben a vállalat sofőrjei pár nonprofit szervezettel közösen. Állításuk szerint az Uber extrém és helytelen mód gyakorolt nyomást a sofőrjeire, hogy a Prop. 22-re szavazzanak, illetve az igen szavazatra buzdítsanak másokat is. Az Uber a vádakat kategórikusan cáfolta, ugyanakkor a vállalat vezérigazgatója többször is nyilvánosan kilátásba helyezte, hogy ha a Prop. 22 elbukik, csak jóval kevesebb sofőrnek tudnak majd munkát biztosítani a hagyományos alkalmazotti keretek között. Erősen kérdéses, hogy mennyire biztosított így a dolgozók számára a demokratikus jogaik szabad gyakorlása.

(Címlapkép/nyitókép: wikimedia commons/Solomon203)