A Northrop Grumman és az Amerikai Légierő (U.S. Air Force) közösen leplezte le (szó szerint) a világ legfejlettebb bombázóját, a B–21 Raidert. A The War Zone újságírója egyike volt a meghívottaknak, és gyorsan össze is foglalta, hogy mi derült ki (illetve igazolódott be) erről a repülőgépről. Mi most ebből a cikkből emeljük ki a lényegesebb megállapításokat. A most bemutatott gépre T1-ként illetve 001-es repülőként is hivatkoznak, és ennek a gépnek jelenleg a földi tesztelése folyik, az első repülés valamikor jövőre lesz esélyes. Az NG szóvivője megemlítette, hogy amikor legközelebb lehet a gépet látni, már a levegőben lesz, az viszont nem világos, hogy ezzel egy nyilvános, repüléssel egybekötött bemutatóra célzott, de akárhogy is, a gép felemelkedését még rengeteg további földi teszt fogja megelőzni. Jelenleg egyébként a T1-en kívül összesen 5 másik B–21 létezik az fejlesztés különböző fázisában. A lenti videóban a teljes leleplezés megtekinthető.

Az ennyiből talán már világos, hogy a gép nem holnap fog kötelékbe lépni, és hogy addig is miként próbálják a B–2-ket modernizálni, arról a lenti cikkünkben írtunk:

Esélye sincs az orosz légvédelemnek a feljavított, amerikai B–2 bombázókkal szemben A 737 millió dolláros „upgrade”-nek hála az amerikai stratégiai bombázó állítólag „sebezhetetlen” lesz az orosz légvédelem számára – a gép sokkal erősebb processzort kapott, de a változások a nukleáris töltetet is érintik.

Kanyarodjunk vissza a B–21-re! A WZ újságírója szerint a gép közelről is épp olyan impozáns, futurisztikus megjelenésű jármű, mint ami várható volt. Habár a megjelenése emlékeztet a technológiai előfutárának is felfogható, fentebb említett B–2-re, az is nyilvánvaló, hogy az alacsony láthatóságot (LO), tehát a lopakodó technológiát a gép teljesen új szintre emelte. Közeleről az is látványos, hogy ez a gép mennyivel kisebb is a B–2-nél, amelyhez képest nagyjából feleakkora hasznos terhet, így jóval kevesebb fegyverzetet bír csak el. A kisebb géptestnek természetesen jó oka van: A B–21-et a B–2 és más programok több évtizedes tanulsága alapján tervezték meg, hogy képes legyen csúcskategóriás lopakodó képességeket biztosítani a mindennapokban, egyszerre megbízhatóan és gazdaságosan. A gazdaságosság kapcsán megemlítendő az is, hogy az új anyagtudományok, konstrukciós és tervezési lehetőségek azt jelentik, hogy nagyon nagy kompozit alkatrészek építhetők és szerelhetők össze, minimálisra csökkentve az alkatrészek számát, és ezáltal a sok illesztés szükségességét. Ez párosul az LO bevonat és a szerkezetek jelentős előrelépéseivel, amelyek drasztikusan csökkentik a magas karbantartási költségeket és a hosszú leállásokat, amelyek jellemzően az alacsony megfigyelhetőségű repülőgépekhez társulnak.

A méreten (és ezzel együtt a futóművön) túl a rögtön látható markáns különbséget még a szélvédő jeleni – ez a valóságban nagyon kicsi, a leginkább arra optimalizálták, hogy felfelé és lefelé nyíljon belőle megfelelő kilátás, ami a levegőben történő tankolás miatt lehet fontos, egyébként ezzel a "hagyományos módszerrel" (vagyis ablakon keresztül) csak nagyon nehezen lehet a gépből kilátni. Az egyébként már a nyolcvanas években felmerült a B–2 kapcsán, hogy teljesen megszabaduljanak mindenféle ablaktól, ezáltal is növelve a lopakodó képességet.

A másik fontos szempont a gép színe: a nagyon világos szürke festés arra utalhat, hogy a repülő nappali missziókban is részt vehet, épp a fokozott lopakodó képessége miatt. Természetesen a fejlesztések alatt a legkönnyebben a szín változhat meg, de jelenleg úgy tűnik, hogy lezárulhat a kizárólag éjszaka végrehajtható bombázó küldetések korszaka. A fejlesztést egyébként rendkívül felgyorsították a digitális mérnöki technikák.

A B–21 fő szerepe az lesz, hogy olyan csapásmérő képességeket biztosítson, amelyek nagy hatótávolságon tudnak áthatolni az ellenséges légvédelmen. A B–21-et úgy tervezték, hogy valóban halálos legyen, de fontos szempont volt még a fenntarthatóság, a rugalmas felhasználhatóság, valamint a túlélés.