A laborban és a műszaki terveken még oly tökéletes ember alkotta szerkezetek a természetbe kikerülve a legváltozatosabb problémákat képesek produkálni, ahogy elkezdi őket kikezdeni a földi bioszféra. A tengeri szélturbinák esetében például a madarak jelentenek komoly problémát. A sirályok, albatroszok boldogan használják pihenőnek ezeket a vízből magasra kiemelkedő szerkezeteket, üldögélés közben pedig óhatatlanul össze is potyogtatják, ami alattuk van. Az így felgyűlt guano nem okoz műszaki hibákat, viszont a karbantartó személyet számára az eleve nehézkesen megközelíthető felületeken felhalmozódott madárürülék egészségügyi kockázatot, balesetveszélyt és nehezen eltávolítható szennyeződésként extra munkaórákat jelent.
Ezt a problémát ismert fel néhány éve egy élelmes brit szélturbina-karbantartó és kidolgozott egy igazán huszonegyedik századi megoldást. Scaretech néven céget alapított és madárijesztő robotot készített, melynek hatékonysága egy év próbaüzem után most fényes igazolást nyert. Az RWE energiavállalat kelet-angliai szélturbina-parkjában, a Gallopper nevű 353 MW-os erőműben a robottal felszerelt eszközök gyakorlatilag teljesen tiszták maradtak, a madarak láthatóan elkerülik a gépesített madárijesztőt.
Bár látszólag csak egy munkavédelmi kabátba, sisakba öltöztetett próbababáról van szó, a madarakat hessegető gép dizájnja komoly előtanulmányok után készült el. A narancsszín láthatósági mellény és az élénk kék sisak a fejlesztők megfigyelései szerint már önmagában is riasztja a madarakat. A fémvázra sajnos nem élő szövet, hanem rugalmas, habosított műanyag majd strapabíró PVC "bőr" került, de a madarak számára a végeredmény így is épp eléggé emberszerű.
(Az ötlet születése a konkrét megoldásra érdekes történet. Terry Christie, a Scaretech egyik vezetője már korábban is szélturbinákon dolgozott. Egyszer a karbantartásról visszafelé tartva észrevették, hogy egy láthatósági mellény piroslik az egyik távolabbi platformon. Azt gondolták, hogy egy kollégájukat felejthette ott egy brigád, de mikor hajójukkal odaértek, kiderült, hogy nincs kit megmenteni: csak úgy mellényt hagyott valaki a szerkezeten. Christie-nek ekkor tűnt fel, hogy a mellény körül nincsenek madarak, az élénk színű foltot láthatóan elkerülték az állatok. A feltaláló ekkor jött rá, hogy érdemes lenne megcsinálni az ősidők óta ismert madárijesztő modern, tengeri változatát.)
A madárijesztő időszakos integetése eleve hatásosan riasztja el a madarakat, de a robot emellett időnként hanghatásokkal és villanófényekkel is ijesztgeti az általa védett területre leszállni készülő állatokat. A technikát napelemről töltött akkumulátor működteti. A szerkezet teljesen kezelés- és karbantartásmentes.
A Gallopper karbantartói igazán elégedettek az eredményekkel. Kezdetben ugyan szkeptikusak voltak, a Scaretech-nek sok munkájukba telt, hogy jóval drágább és macerásabb madárriasztó módszerek helyett a cég az ő megoldásukat válassza, de a robot-madárijesztő eredményei minden várakozást felülmúltak. Az RWE a teszt után biztosan alaposan bevásárol a Scaretech madárijesztőiből, a német energiavállalat tapasztalatai után pedig alighanem mindenfelé megjelenek majd a szélturbinákon, olajfúró tornyokon a láthatósági dzsekis, kiabáló, integető és villogó robotok.
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR