Az első bioterror cselekmény

Az egyik legelső nagyobb léptékű, tömeg halálát okozó és a történelmi feljegyzésekben is szereplő bioterror támadásra az 1300-as években került sor: 1346-ban a krími Kaffa (a mai Feodoszija) városát támadó tatár csapatok bubópestisben elhunytak holttesteit dobták át hajítógépekkel a városfalon, pusztító járvány szabadítva a lakókra. A módszer bevált, a védőcsapatok meghátráltak és a tatárok bevették a várost, csakhogy a következmények messzire vezettek: járványt a szétszóródó katonák behurcolták más területekre is, néhány év alatt elterjesztették a Földközi-tenger kikötőinek környékén és az elemzések szerint ezzel jelentősen hozzájárultak az Ázsiában már korábban is áldozatokat szedő járvány kitöréséhez Európa számos pontján, ami végül a 14. században több millió ember halálát és az európai lakosság legalább harmadával való csökkenését okozta.

Ez az eset, ami nem példa nélküli, de rendkívül súlyos következményekkel járó alkalmazása volt a biológiai fegyvereknek, rávilágít, hogy a bioterrorizmus miért is jelenti az egyik leginkább tabuként kezelt módszert a háborús stratégiákban: az ilyen jellegű támadások hatásosságuk miatt olyan kockázatot jelentenek, amelyet nem szívesen vállalnak a támadó felek, a bioterrort alkalmazók ugyanis joggal tarthatnak attól, hogy válaszcsapásként az általuk alkalmazott módszert ellenük fordítják és ezzel kezelhetetlen, határokon átlépő járványokat, betegségeket szabadítanak a saját országuk lakóira is.

Az Állatorvostudományi Egyetem Törvényszéki Állatorvostani és Gazdaságtudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, Dr. Ózsvári László a tavalyi Múzeumok Éjszakája alkalmából tartott előadásában a bioterrorizmus régi időkre visszatekintő, de még a huszadik és huszonegyedik században sem elfeledett módszerét mutatta be, összegezve a helyzet aktualitását és a lehetséges gazdasági hatásokat is.

A terror története

A bioterror már jóval Kaffa előtt is megjelent: az egymással ellenséges viszonyban lévő népek a nyilak hegyét például széklettel kenték be, hogy ezzel is nehezítsék azoknak a sebeknek a gyógyulását, amelyet a fegyverek okoztak, így tulajdonképpen már ez is egyfajta biológiai hadviselésnek számított - mondta el Ózsvári László, azonban ez a módszer még sokkal kisebb körben okozott csak problémát, a későbbi időkben az ivóvíz megmérgezése céljából az állattetemek kútba dobásától kezdve a már említett pestises vagy más fertőző betegségben elhunyt halottak behajításáig a városokba az ostromok során, sokféle módon sikerült sokkal szélesebb réteget megbetegítenie a támadóknak és a biológiai fegyverek annyira hatásosnak bizonyultak, hogy a konfliktusok idején egészen kreatív módszerekkel kezdték alkalmazni a stratégiát és növelni a hatást a háborús felek.

• Az észak-amerikai indiánokat a XVII. században a britek is ezzel a módszerrel tizedelték meg: himlővírussal fertőzött takarókat osztottak szét közöttük, így ajándéknak álcázták a halálosztó eszközöket és fegyverek használata nélkül is rengeteg őslakossal végeztek - ahogy azt Ózsvári is elmondta az előadás során: a biológiai fegyverek egyik nagy előnyét elsősorban éppen ez jelenti: olcsó és könnyen, gyakran szinte észrevétlenül alkalmazható megoldást jelent az ellenség gyengítésére.
• Az első világháború idején már ennél komplexebb eljárásokat is bevetettek a győzelem érdekében: a német hadsereg diverzánsainak (az ő feladatuk volt a zavart keltő elterelő hadműveletek kivitelezése) egyik módszere a hátországot jelentősen gyengítő és az élelmiszerellátást veszélybe sodró bioterror támadás volt: takonykórral és anthraxszal mérgezték meg a ló-, és szarvasmarhaállományokat, az állatok pusztulásával pedig az emberek is elestek a csapatok mozgatására szolgáló eszközöktől és az élelemforrásaiktól is. A takonykórt kiváltó Burkholderia mallei baktérium az emberek esetében is súlyos tüneteket okoz és zoonózisos vagyis állatról emberre terjedő betegség, ezért a terjedése dupla veszélyt rejtett.

• Japán is elől járt a biológiai fegyverek kutatásában és fejlesztésében: a második világháborúban úgy terjesztették el a kolerát kínai településeken, hogy a kórt hordozó fertőzött legyeket és bolhákat tartalmazó bombákat dobtak le különböző helyszíneken. A második kínai–japán háborúban, ami 1945-ben fejeződött be, a japánok különösen aktívan alkalmazták az ehhez hasonló technikákat - a Japán Császári Hadsereg titkos egysége, a 731-es alakulat számos módszert dolgozott ki a biológiai fegyverek hatásosságának növelésére - pestist, lépfenét és tífuszt is terjesztettek a kínai városokban, megbetegítve a lakosokat és tönkretéve a mezőgazdaságot.

A bioterrornak egy dolog szabott határt: a félelem a következményektől

• A Varsói Szerződés tagállamai, az amerikai hírszerzés információi szerint, tervbe vették, hogy ragadó száj- és körömfájást (aphtae epizooticae) terjesztenek el házi légy vektorral, amivel jelentős károkat okozhattak volna az ellenséges országok számára, azonban a tervet soha nem hajtották végre. Ez a betegség az egyik legpusztítóbb, a párosujjú patás haszonállatok körében gyorsan terjedő kór, ezért a bevetése beláthatatlan következményekkel járt volna az élelmiszerellátásra nézve, márpedig, ahogy azt Ózsvári László is elmondta az előadásban, "az élelmiszer stratégiai cikk", aminek a hiánya sokkal előbb és sokkal látványosabb formában okoz nehézségeket, mint sok más forrás hiánya.
• A második világháborúban, bár szőttek terveket a biológiai fegyverek alkalmazására, de már inkább a válaszcsapástól való félelem dominált, ezért az ilyen jellegű támadások háttérbe szorultak. Németország azonban fejlesztett egy kevésbé gyorsan ható, de hosszú időre negatív következményekkel járó módszert: kolorádóbogarakat szórtak volna szét a termőterületeken, tönkretéve a termést. Nagy-Britannia és az Egyesült Államok jóval drasztikusabb módszerrel kísérletezett: granulált marhatápba kevert anthraxszal terjesztették volna el a lépfene kórt, ám már a tesztelésre használt skót sziget, Gruinard-sziget sorsa is jól illusztrálja, hogy ez milyen súlyos helyzetet alakított volna ki, aminek hatását évtizedekig érezhették volna a német lakosok.

A szigeten nyolcvan juhot fertőztek meg anthraxszal töltött és tőlük nem messze felrobbantott bombákkal, majd figyelték a hatást: az állatok napokon belül elhullottak, ám akadt egy nem várt probléma: a lépfene spórák kiirthatatlannak bizonyultak, ezért a környéket majdnem ötven évre le kellett zárni, csak 1990-ben nyilvánították végül anthraxmentesnek.

A biológiai fegyverek előnye és hátránya

A biológiai fegyverek használatával kapcsolatos kétségek az atombomba bevetését övező félelmekkel vonhatóak párhuzamba, mivel mindkét esetben egy olyan széles körben, a civil lakosságot sem kímélő módon ható fegyver használatáról van szó, aminek a megtorlása az ellenséges fél részéről az események kontrollálhatatlan láncolatát indíthatja be. A biológiai fegyverek azonban mégis rendelkeznek bizonyos vonzerővel a háborús vagy a konfliktusok kezelésére szolgáló stratégiák tervezésekor: többek között jelentősen olcsóbbak, mint bármely más hadi eszköz.

Az Ózsvári által bemutatott összehasonlítás alapján például az emberre is terjedő nyúlpestist okozó Francisella tularensis baktérium aeroszolos bevetése esetén, mindössze 5%-os halálozási arányt feltételezve, az egy főre (halálesetre) jutó költség körülbelül 1000 forint. A kutató elmondása szerint ez öt-hat lőszer ára, vagyis lényegesen kevesebb kiadásból megvalósítható támadási formát jelent. Egy másik példa alapján, míg egy szaringázas támadásban 300 kilogramm anyaggal megvalósított akció során a hatóterület egynegyed négyzetkilométer, a potenciális áldozatok száma maximum néhány száz fő, ezzel összehasonlítva egy 12 kilotonnás atombomba pedig nyolc négyzetkilométeren hat és 23 000-80 000 potenciális halálesetet okoz, addig a lépfene kórokozójából elég harminc kilogrammnyit elszórni lakott területen ahhoz, hogy tíz négyzetkilométeren belül akár 100 000 áldozatot is szedjen a fellépő járvány.

A stratégiai előnyt emellett a könnyű alkalmazhatóság növeli, mivel, míg egy sokáig tartó fejlesztéssel készülő fegyver, például egy atombomba előállítása bonyolult és sok ember munkáját és idejét igényli, addig a kórokozók bármikor rendelkezésre állnak, lényegében korlátlan mennyiségben és a hatást is garantálni lehet a segítségükkel. Ez még a vegyitámadásoknál is nagyobb hatású technikává teszi a biológiai fegyvereket: a vegyianyagok viszonylag kis körben és rövid ideig hatnak, valamint a légi alkalmazás esetén a szélirány mérésével kiszámítható a terjedési irányuk, a baktériumok elterjesztése viszont messzebbre ható következményekkel jár és nehezebb az ellene való védekezés is.

"A bioterrorizmus sokkal nehezebben lokalizálható, a lappangási idő miatt
még azt sem lehet biztosan tudni, hogy mikor következett be."

- mondta el Ózsvári - "A megfékezéséhez nagyon sok szakember összehangolt munkájára van szükség, vagyis jóval költségesebb a védekezés. Emellett a fertőtlenítés nem mindig oldja meg a problémát és a fertőzött személyeket is el kell különíteni."

Az úgynevezett agroterrorizmus, ami a mezőgazdaságot, az állatállományt érintő támadást jelenti, szintén egyszerű kivitelezni, főként a legelőn tartott állatok esetében, de a telepekre is gyakran beengedik a látogatókat, akik az állomány közvetlen közelébe juthatnak. A koncentrált állattartás miatt egy-egy kialakuló betegség gyorsan terjed az állatok között, méghozzá a problémát súlyosbíthatja a mai globális élelmiszertermelésben megvalósuló körforgása is az alapanyagoknak, a lokális bajok manapság gyorsan kontinenseken átívelő problémává válhatnak. A kutató a kijevi csirkemell példáját hozta fel illusztrációnak - egy dublini étteremben felszolgált fogáshoz Nagy-Britannia mellett Indiából, Kínából, az Egyesült Államokból, Franciaországból, de akár Ausztráliából, vagy Magyarországról is szállíthatnak alapanyagokat, így nehéz nyomon követni és pontosan ellenőrizni egy-egy menü minden egyes összetevőjének útját, múltját és minőségét.

"Bizalmi kérdés az élelmiszerellátás"

- mondta Ózsvári. Egy ilyen típusú globális láncban, amennyiben egy helyszínen járvány alakul ki, a fellépő bizonytalanság és bizalmatlanság miatt akár hosszú időre kieshetnek a körforgásból az adott ország exporttermékei, ezzel fennakadást idézve elő a teljes rendszerben.

Aktuális-e a bioterrorizmus kérdésre?

Bár a háborús felek a második világháborúban nagyrészt tartózkodtak a biológiai fegyverek alkalmazásától, de a kisebb, lokális támadások lehetősége mindig fennállhat és az említett okok miatt nem zárható ki egy-egy terrorszervezet ilyen jellegű támadása sem. A bioterrorizmus azonban nem csak a közvetlen bevetés esetén okoz problémát, hanem már az említése is zavart, pánikot válthat ki - egyfajta lélektani hadviselési eszközt jelent, mivel már maga a támadástól való félelem is a bizalom elvesztéséhez vezet.

A mai világban, a fejlettebb országokban, a történelem folyamán soha korábban nem látott jólétben élnek jelenleg az emberek, így az általában a háborús, konfliktusokkal teli időszakokhoz köthető bizonytalanság és a bioterrorizmustól való félelem kevésbé kapott szerepet az elmúlt időkben, de ez egy igen törékeny állapot.

"Három olyan tényező létezik, aminek köszönhetjük ezeket a kedvező körülményeket: az egyik, hogy sikerült leküzdeni az éhínséget, a másik, hogy nincsenek nagy járványok, a harmadik, hogy Európában (ez évig) évtizedeken keresztül nem volt háború[...]

Jelenleg azonban itt van a covid járvány, az ukrajnai háború és kezd kibontakozni egy globális élelmiszerválság, amit érzünk az árakon, ha elmegyünk a boltba, vagyis mindhárom tényező egy kicsit megingott." - mondta Ózsvári.

A globális feszültségek ma is jelen vannak és a tömeges alacsony intenzitású konfliktusok (gerillacselekmények és terrorista akciók, nyílt háború nélkül), sok helyen bontakoznak ki, ezeknek a faktoroknak az összessége pedig azt eredményezi, hogy a bioterrorizmus kockázata is nőhet - tette hozzá a kutató.

A helyzet tehát nem egyértelmű, de pozitívumot jelenthet, hogy az infrastruktúrák kialakítása miatt bizonyos mértékű védettséget élvezhetünk, az ivóvíz klórozása például egy ide bejutó kórokozó ellen részben hatásos megoldást jelent.

"A bioterror támadások esetén a fő veszély maga a fenyegetettség. Nem kell szükségszerűen megvalósítani, elég csupán a fenyegetés is: már ez is jelentős gazdasági, társadalmi hatást eredményez."

- összegezte a kutató, hozzátéve, hogy amennyiben esetleg mégis bekövetkezne egy konkrét problémákat okozó vészhelyzet, egy tekintetben számíthatunk védelemre: a védekezésben és az élelmiszerlánc fenntartásának biztosításában az állatorvosok állnak majd az első vonalban.

Ez a cikk eredetileg 2022.06.27-én jelent meg a Rakétán.

(Fotó: Pixnio, Wikimedia Commons, Grimaldi Group, Getty Images)

Több tízezer lehetséges vegyi fegyvert fejlesztett ki egy mesterséges intelligencia Ezek közül több a VX-nél, a hírhedt vegyiharcanyagnál is veszélyesebb.