Ember

A T-sejtek újraprogramozása lehet a csontvelődaganat kezelésének a kulcsa

Erre utal legalábbis az a két tanulmány, amelyeket szinte egyidőben tettek közzé a csontvelődaganatok különböző fajtáinak klinikai kezeléséről.
Ember

Engedélyt kapott a világ legdrágább gyógyszere, amiért 1,4 milliárd forintot kell fizetni

A Hemgenixet a vérzékenység egyik formájának a kezelésére fejlesztették ki, és még így is sokkal olcsóbb, mint az élethosszig tartó kezelések.
Ember

A leghalálosabb agytumor típusra kifejlesztett vakcina működött a klinikai teszteken

A glioblastoma a legagresszívebb, de egyúttal leggyakoribb formája az agydaganatoknak, de egy új módszer, ami a beteg saját immunrendszerének "tanításán" alapul, működőképesnek bizonyult az embereken végzett teszteken.
Ember

A Mars-utazás miatt válhat egyszerűbbé a vesekő eltávolítása

Egyelőre nem lehet tudni, hogy az emberiség eljut-e valaha a Marsra, de ha úgy alakul, hogy soha nem fognak emberek lépni a vörös bolygóra, az erre irányuló erőfeszítésekből már akkor is biztosan sokat profitálunk.
Ember

Jelentősen növelheti a rákbetegek kezelésének hatékonyságát egy új magyar eljárás

A Neumann Labs jövő héttől elérhető onkológiai tesztje képes kimutatni, hogy melyik kemoterápiás szer lesz a leghatékonyabb a tüdőrákban szenvedő betegek kezelésére.
Techno

Könnyekből azonosítja a rákos megbetegedést egy új kontaktlencse

A lencse a tumor jelenlétére utaló biomarkereket azonosítja, így invazív beavatkozás nélkül gyűjt információkat a potenciális rákos megbetegedésről.
Ember

Mi az ember által átélhető, legborzalmasabb fájdalom?

Mindenkinek a maga kínja fáj a legjobban, ugyanakkor akadnak olyan állapotok, melyek objektívan hatalmas fájdalommal járnak – melyek ezek?
Tudás

A WHO új nevet ad a majomhimlőnek és bárki beküldheti a javaslatát

Az Egészségügyi Világszervezet új nevet ad a betegségnek, ami szakít a diszkriminációnak helyet adó múltbeli hagyományokkal.
Ember

Nemzetközi egészségügyi vészhelyzetnek ítélte a WHO főigazgatója a majomhimlő-helyzetet

Jelenleg 74 országban 17 000-et megközelítő számú majomhimlős esetet tartanak számon globálisan, a viszonylag alacsony számok ellenére a WHO főigazgatója nemzetközi aggodalomra okot adó egészségügyi vészhelyzetnek ítélte a helyzetet, mivel az országok között 68 olyan található, ahol a történelem folyamán most először jelentettek majomhimlős esetet.
Ember

Tizennyolcból tizennyolc betegnél hatásos volt egy új kísérleti rákkezelés

A világon számos klinikai tesztet végeznek a daganatos betegségek kezelésére, de olyan, hogy egy kísérleti eljárás minden betegnél működjön, eddig nem igazán történt.
Ember

A majomhimlő nyomában - a vírus eredete és evolúciója utáni nyomozás eddigi eredményei

A zoonózisos vírus genetikai állományát és mikroevolúciójának folyamatát tanulmányozzák a kutatók, hogy fényt derítsenek a legújabb esetek eredetére.
Ember

Visszafordíthatóvá válhat a hallásvesztés egy új eljárásnak köszönhetően

A Frequency Therapeutics kutatója szerint tíz év múlva a hallásromlás is olyan egyszerűen kezelhető lesz, mint amilyen ma egy lézeres szemműtét.
Ember

Először tud teljesen "bezárt" beteg kommunikálni a környezetével egy agy-számítógép interfész segítségével

A bezártságszindrómás apuka rajzfilmekről, kisautókról üzen a kisfiának, de sört is kért már az ápolóitól.
Tudás

Jöhetnek a génszerkesztett macskák, amik nem okoznak allergiát

Felmérések szerint a világ népességének mintegy 10-20 százaléka allergiás a kutyákra és a macskákra, de utóbbiak esetében a megoldás már úton van.
Techno

Fonálféreg-a-chipen az új eszköz a rák elleni harcban

A fonálférgek vonzódnak a rákos sejtek speciális illatanyagaihoz, ezért koreai kutatók a felhasználásukkal készítettek a rák diagnosztizálására alkalmas eszközt, ami egyelőre nagyjából 70%-os pontossággal működik.
Techno

A CIA kiderítette, mi okozhatta az amerikai diplomaták rejtélyes megbetegedését

A Havanna-szindróma néven ismert betegségről korábban az is felmerült, hogy mikrohullámú fegyverrel elkövetett, célzott támadások állhatnak a háttérben.
Ember

Az omikron variáns ellen is hatásos lehet a Pfizer vakcinája a harmadik oltás után

Az első klinikai vizsgálatok szerint az emlékeztetőoltás olyan szintű védelmet nyújt a koronavírus omikron variánsával szemben, amilyen védelmet két oltás alakít ki az eredeti vírussal szemben.
Techno

High-tech kütyü mondja meg, hogy eléggé megmostuk-e a zöldségeket

A legtöbben tisztában vannak vele, hogy a zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás előtt érdemes megmosni, az viszont már közel sem egyértelmű, hogy mennyire alaposnak kell lennie a mosásnak.
Ember

Aggódnak a szakértők az új koronavírus-variáns miatt

Az omikronnak elnevezett variáns minden eddiginél több mutációt tartalmaz, de egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyire veszélyes.
Ember

Sokkal kisebb eséllyel lesz szívbeteg, aki este 10 és 11 között fekszik le aludni

Egy új tanulmány alapján nem csak az alvás mennyisége számít, de az is, hogy mikor alszunk.
Bolygó

Képzelt betegség vagy valódi probléma a Szélturbina Szindróma?

Alvászavar, fejfájás, elködösülő gondolkodás, rémálmok, agytumor és Parkinson-kór: csak néhány a tünetek közül, amelyeket időnként a közeli szélerőművel által kibocsátott infrahangok, elektromágneses sugárzás vagy villogó fények számlájára írnak az emberek.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.