Blue Moon, a leszállóegység, ami embereket visz a Holdra

2023 / 05 / 21 / Bobák Zsófia
Blue Moon, a leszállóegység, ami embereket visz a Holdra
A leszállóegység 2029-ben lép szolgálatba: ekkorra a tervek szerint már több alkalommal is meglátogatják űrhajósok az égitestet.

A NASA Jeff Bezos cégét, a Blue Origint bízta meg az Artemis V misszió holdi leszállóegységének megépítésével: a május 19-ei bejelentés szerint a cég fogja tervezni, fejleszteni és tesztelni is az űreszközt, amivel az asztronauták közlekedhetnek majd a Gateway állomás és a Hold felszíne között.

A leszállóegység a Blue Moon (Kék Hold) nevet kapta és a cég már régen bemutatta az előzetes terveit, ami alapján annyit lehet tudni, hogy a leszállóegység moduláris lesz és számos olyan rakományt tud majd szállítani, amire nagy szüksége lehet majd a leendő holdi látogatóknak. A leírás szerint a misszió típusától függően lehetséges lesz akár nagyobb terhet, például holdjárókat vagy éppen a bázisok felépítéséhez nélkülözhetetlen felszereléseket is fuvarozni az űreszközzel, ami precíziós landolásra lesz képes. Ez azt jelenti, hogy a Blue Moon számos helyszínen (a cég szerint bárhol a Holdon) le tud majd szállni a szenzorainak és gépi tanulási rendszerének köszönhetően, vagyis a felhasználási körét nem korlátozzák olyan nagyban a missziók célhelyszíneinek környezeti sajátosságai.

A NASA tervei szerint a Blue Origin leszállóegységét az Artemis V küldetés során használják majd, amit 2029-ben indítanak: ekkor az SLS rakétával és az Orionnal utazó asztronauták dokkolnak a Gateway állomáson az űrkapszulával és onnan érkeznek a Holdra, ahol a körülbelül egy hét hosszúságúra tervezett program alatt tudományos munkákat végeznek és felfedező utakat tesznek az égitesten. Nem ez lesz az első emberes küldetés, amit a NASA a Holdra tervez indítani, de ekkora juthat el odáig az Artemis-program, hogy a már rendszeresen zajló, komplex missziók is lehetségessé válnak majd, amelyek megalapozzák a későbbi marsi küldetéseket is.

A holdi landolást elősegítő rendszer elkészítésére egyébként a Blue Origin mellett a SpaceX is kapott megbízást még 2021-ben: ők az Artemis III és IV missziókhoz fejlesztenek űreszközöket. A NASA szerint a két, teljesen eltérő leszállóegység-dizájn hozzájárul az űrprogramok kivitelezésének biztosításához és a 'versenyhelyzet' elősegíti az innovációt, valamint csökkentheti a költségeket is.

(Fotó: Blue Origin)


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.