A páneurópai LOFAR (Low-frequency Array) teleszkóphálózat méteres hullámhosszú interferométerei jelentik az egyik legnagyobb segítséget az óriás rádiógalaxisok megfigyeléséhez, amelyekből eddig körülbelül ezret fedeztek fel a kutatók. Ahhoz, hogy egy rádiógalaxist az óriás kategóriába lehessen sorolni (a másik két osztály a törpegalaxisok és az elliptikus galaxisok, ahová a Tejútrendszer is tartozik), az általánosan elfogadott meghatározás szerint a kivetülésének hossza meg kell hogy haladja a 0,7-1 megaparszeket (egy megaparszek 3,26 millió fényévnek felel meg). Két megaparszeknél hosszabb óriás rádiógalaxisból egyelőre csak százat ismernek a kutatók, három megaparszeket meghaladó méretűből pedig mindössze tízet jegyeztek fel eddig. Az igazán hatalmas, öt megaparszeket megközelítő hosszúságú galaxist eddig csak egyet találtak a csillagászok, egészen idáig.

Egy brit, francia és holland kutatókból álló nemzetközi tudóscsapatnak a LOFAR teleszkópokból származó adatok elemzésével sikerült felfedezni azt a minimum 4,99 megaparszekre, több mint 16 millió fényévnyire nyúló galaxist, amit az eddigi legnagyobb óriás rádiógalaxis a megfigyelt objektumok között. Az ókori görög isten, Uránusz fiáról elnevezett Alküóneusz a központját alkotó galaxismag és fekete lyuk mellett rendkívüli távolságba kinyúló plazmakilövellésekből és úgynevezett lebenyekből áll, amelyek a szokásosnál jóval hosszabbak és halványabbak, vagyis kisebb sűrűségűek, mint a korábban megfigyelt hasonló struktúrák.

A kutatók az óriásgalaxisok vizsgálatával arra a kérdésre szeretnének választ kapni, hogy a középpontban található fekete lyukak hogyan hoznak létre ilyen messzire ható plazmanyalábokat, az Alküóneusz alaposabb vizsgálata pedig közelebb hozhatja a tudósokat a galaktikus események megértéséhez.

A mérések szerint a galaxis plazmakilövellései ugyanis nagyon alacsony sűrűségű közegben terjednek, ami részben magyarázatot adhat különleges hosszúságukra, amit egyébként a galaxis és a fekete lyuk mérete nem indokolna.

"A geometrián túl Alküóneusz és a gazda galaxisa gyanúsan hétköznapi: az összes alacsony frekvenciájú fényerő-sűrűség, csillagtömeg és fekete lyuk tömeg mind alacsonyabb, bár hasonló, mint a közepes óriás rádiógalaxisok esetében."

- írják a kutatók tanulmányukban. - "Így a nagyon masszív galaxisok vagy fekete lyukak nem szükségesek ahhoz, hogy óriásokat alakítsanak ki, és, ha a megfigyelt állapot a forrását reprezentálja az élettartama alatt, akkor a magas rádiósugárzás sem szükséges."

A Tejútrendszer a maga 100-400 milliárd csillagával és 100 000 fényév hosszával eltörpül a hatalmas Alküóneuszhoz képest, de a többi galaxis sem ér a nyomába, a 2007-ben felfedezett, akkor a legnagyobbnak plazmakilövellésnek tartott J1420–0545-öt például 4,69 megaparszek hosszúságúnak mérték. A kutatás még nem ért véget, az óriás rádiógalaxisok számtalan titkot rejtenek és a kialakulásuk mikéntje még nem világos a kutatók előtt. Ahogy azt a mostani kutatásban résztvevő Leiden Egyetem csillagászai írják:

"Az, hogy mi adja az Alküóneusz rekord hosszúságát, egyelőre rejtély marad [...]

Az elkövetkező időkben a csapatunk azt vizsgálja majd, hogy a rádiógalaxisok környezete magyarázatot ad-e az óriások növekedésére."