Charles Darwin neve az 1859-ben publikált A fajok eredete (teljes címén: A fajok természetes kiválasztással való eredete, avagy a sikeres fajok fennmaradása a létért folyó küzdelemben) című könyvvel és az ebben bemutatott természetes kiválasztódás elméletével örökre összeforrt és annak ellenére, hogy Alfred Russel Wallace egy évvel korábban adta ki a hasonló teóriát bemutató munkáját (On The Tendency of Varieties to Depart Indefinitely from the Original Type), mégis Darwin lett az a tudós, akit leggyakrabban a természetes szelekción alapuló evolúció elméletének kidolgozásával azonosítunk.

Míg Wallace főként Borneó szigetén végezte a megfigyeléseit, Darwin munkájának alapját az HMS Beagle hajón, Dél-Amerika környékén tett öt éves útja adta, amelyen természettudósként vett részt. Mikor 1836. október 2-án újra Anglia partjára lépett, az akkor még csak 27 éves kutató gondolataiban már elkezdtek körvonalazódni későbbi elméletének alapjai, de eleinte még az úton végzett adatgyűjtése eredményeinek leírása kötötte le az idejét és nem érezte eléggé felkészültnek magát a teljes munkájának publikálására. 1844-ben megjelentetett ugyan egy esszét az addigra kezdetleges formát öltő ötleteiről, amely később Wallace tanulmányával együtt került kiadásra 1858-ban egy folyóiratban (On the Tendency of Species to form Varieties; and on the Perpetuation of Varieties and Species by Natural Means of Selection, A fajok fajták kialakítására való hajlamáról; és a fajták és fajok állandósításáról természetes kiválasztás útján), de a könyvét csak azután írta meg, hogy megfelelő szakmai tudást és ezzel önbizalmat, valamint a természetes szelekció elméletét alátámasztó bizonyítékokat szerzett.

Mindezt egy olyan kutatás sorozat révén érte el, ami kis híján az egészségébe került

és aminek során sikerült igazán megutálnia egy ártalmatlannak tűnő állatfajt, aminek egyik különleges képviselőjével még a Beagle útján hozta össze a sors.

Mr. Arthrobalanus, pontosabban a Mr. Arthrobalanusok apró, pucér, egy-két milliméteres élőlények voltak, amelyek egy tengeri csiga üres vázában éldegéltek egészen addig, amíg a fiatal Darwin meg nem találta őket 1835 januárjában Chile partjainál. A tudós először nem tudta milyen élőlényekkel is néz szembe, mivel előtte még senki sem írt ennek a tengeri fajnak a példányairól, de annyit biztosan tudott, hogy a kacslábú rákok (Cirripedia) rokonságába tartoznak, csak a megszokott meszes ház és az őket különféle felületekhez tapasztó cementkötés nélkül.

A kacslábú rákok a tengerek és óceánok kevéssé népszerű, de annál ismertebb lakói, amelyek az életük kezdetekor, lárvaállapotban még szabadon mozognak, majd cementmirigyeik ragasztószerű váladékával bebetonozzák magukat egy helyre, akár hajók aljára, akár teknősök és bálnák hasára, valamint hátára, majd hátralevő éveikre ott is maradnak. Lábaikból kacsok lesznek, amellyel a vizet keringetik, hogy jobban ki tudják szűrni az élelmet, nemi jellegüket tekintve pedig hermafroditák, vagyis hímnősek, és velük szomszédos társaikat az állatvilágban rekordernek számító relatív nagyságú pénisz növesztése után termékenyítik meg (hossza a testhosszuk nyolcszorosát is elérheti), bár egyes alfajok külön nőstényekből és bennük élő, aprócska hímekből állnak.

Mr. Arthrobalanus azonban szabadon mozgó parazitaként élt és más valaki házát használta lakóhelynek, vagyis meglehetősen különbözött a többi Cirripedia példánytól. Mikor Darwin elhatározta, hogy egy faj alaposabb tanulmányozásával valódi szakértelemre tesz szert és bizonyítja a témához való hozzáértését tudományos körökben is, választása a kacslábú rákokra esett - részben kíváncsisága miatt, részben azért, mert akkoriban nem volt kialakult egyetértés a tudósok között a faj besorolását illetően. Egyes kutatók a puhatestűek közé sorolták őket, mások a rákok altörzsébe, és bár az utóbbi osztályozási rendszer helytálló voltát több érv támasztotta alá, de sok homályos részletet kellett még tisztázni a munka során. Darwin a kutatást eredetileg pár hónapos kitérőnek szánta, de végül nyolc évig húzódó (1846-tól 1854-ig), rendkívüli intenzív elfoglaltság lett belőle, ami minden idejét felemésztette.

Olyannyira beleásta magát a vizsgálatokba, hogy legendák kezdtek keringeni az otthonában tornyosuló, a világ minden tájáról, múzeumokból érkező rákokról és már-már megszállott hozzáállásáról. A kutatás annyira kimerítette, hogy több ízben is panaszkodott leveleiben a véget nem érő elemzések fáradalmairól és időnként úgy érezte, hogy sehová sem jut a munkájával. Korai éveiben, a Beagle-en tett felfedező útja előtt és alatt még kedvelte a gerinctelen tengeri élőlényeket, de a kacslábú rákok tanulmányozása közben egy ízben már a következőképpen vallott az érzéseiről másodunokatestvérének, William Darwin Foxnak:

"Úgy utálom a kacslábú rákokat, ahogy ember énelőttem még nem utálta őket."

Ez a negatív szemléletmód a fáradtság következményeként alakult ki, más írásaiban Darwin inkább a szeretetét fejezte ki a vizsgálatainak alanyai iránt, de akárhogy is alakult a velük való kapcsolata, a kutatás során kétségkívül nagy előrelépéseket tett a megfigyelési módszerek tökéletesítésének tekintetében. Azokat a szakkifejezéseket, amelyek a tudós alkotott, még ma is használják a tudományos leírásokban és sok új adattal szolgált a kacslábú rákok különféle típusainak meghatározásához. A munka talán legfontosabb részét pedig az egyes példányok közötti egészen apró különbségek felfedezése és alapos megfigyelése jelentette, aminek köszönhetően a természetes szelekció elmélete is megerősítést kapott.

Egészen közelről nézve az addig uniformnak gondolt csoportok egyes egyedei eltérnek egymástól, de amit Darwin még lényegesebbnek tartott, az az egyedfejlődésen belüli fázisok meghatározó jellege az evolúciós folyamatokban. A kacslábú rákokra A fajok eredetében végül 23 alkalommal tett említést, ami szintén azt mutatja, hogy ideiglenes gyűlölete a tengeri lények iránt gyorsan elpárolgott és életének és munkásságának meghatározó részét képezte a Mr. Arthrobalanusszal való megismerkedése.

(Forrás: Darwin Project/University of Cambridge, Science History Institute, Fotó: Wikimedia Commons, Pxfuel, Flickr/Julius Jääskeläinen)

Az amerikaiak többsége már elfogadja az evolúció elméletét 1985 óta teszik fel a kérdést a lakosoknak a Michigan Egyetem kutatói egy felmérésben: egyetértenek vagy nem értenek egyet azzal, hogy az emberi lények állatok korábbi fajaiból fejlődtek ki?