Végre lehúzta a rólót a világ legkegyetlenebb delfines utazócirkusza

2020 / 02 / 21 / Perei Dóra
Végre lehúzta a rólót a világ legkegyetlenebb delfines utazócirkusza
Az első delfinshow 2009-ben indult, az állatvédők azóta próbálták felszámolni az állatkínzást, de a tulajdonosok rendre kibújtak a felelősség alól. Egészen mostanáig.

A Wersut Seguni Indonéziai Utazó Delfines Cirkusz több mint egy évtized után végre felhagy a fogságban tartott delfinek kizsákmányolásával. A Delfin Projekt állatvédelmi szervezet közleménye szerint ugyanis az Indonéziai Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium engedett az aktivisták tiltakozásának, és 2020. február ötödikén megvonta a cirkusz működési engedélyét.

"Mindannyiunk számára történelmi jelentőségű nap a mai" - mondta Femked den Haas, a Delfin Projekt indonéziai kampánymenedzsere, majd hozzátette: "Az első delfin show, azaz 2009 óta fáradhatatlanul dolgoztunk."

Cara Sands, a Delfin Projekt képviselője szerint a delfincirkuszok szörnyű körülményei teljesen megnyomorították az állatokat: szinte megállás nélkül szállították őket faluról falura, városról városra, sokszor akár egy hónapig is. A Delfin Projekt indonéziai munkatársai titkos felvételeket is készítettek az emlősökről, akiket gyakran több mint három napig koporsószerű dobozokban tartottak.

Persze az előadások sem voltak különbek: az állatoknak naponta ötször kellett "porondra állniuk", vagyis karikákon átugraniuk és hangos zenére mutatványozniuk. Mindezt úgy, hogy a vizükbe tett nagy mennyiségű klór kicsípte a szemüket.

Bár az évek során történtek szigorítások a cirkusz működésére vonatkozóan az élőlények szempontjából semmi sem változott. (A fogságban tartott delfinek száma húsz és harminc közé tehető.) A Delfin Projekt szerint a kizsákmányolt delfinek életkörülményeit össze sem hasonlíthatjuk eredeti élőhelyükkel, elvégre a cirkusz nem tartogatott számukra mást, mint elidegenedést, elviselhetetlenül szűk életteret, alultápláltságot és ingerszegény környezetet.

"Egy delfincsalád naponta akár több mint száz kilométert is megtehet a nyílt óceánon. Mindenkinek megvan a maga szerepe jólétük fenntartásában, ezért legtöbbször ezek a csoportok egész életükre együtt maradnak." - olvasható a szervezet közleményében.

A növekvő nyomásra időközben az amerikai SeaWorld is tudatta a nyilvánossággal, hogy leveszi műsoráról a delfinszörfölést. A szórakoztató központot nemcsak civil aktivisták támadták, több híresség, például Noah Cyrus, Jessica Biel és Ewan McGregor is kiállt a delfinek mellett. Sőt, a SeaWorld-el szerződésben álló légitársaságok közül is sokan hátat fordítottak nekik az állatok kizsákmányolása miatt. Többek között a British Airways, a United Airlines, a Virgin Holidays, a WestJet és az Air Canada.

Ne tévesszen meg a delfinmosoly

A többség fejében cuki, mosolygós kép él a delfinekről, ám amit mi mosolynak vélünk, az valójában a szájredő formája miatt tűnik annak, és még haláluk után is megmarad. A bebörtönzött delfinek természetes viselkedésformái korántsem vidámak, hiszen azok

teljesen eltorzulnak a fogságban töltött évek alatt; a medencék korlátozzák mozgásukat, kommunikációjukat, táplálkozásukat és társas viselkedésüket.

Amíg a nyílt vízen naponta akár száz kilométert is megtesznek, a medencékben csupán minimális mozgásteret kapnak, az ingerszegény környezetben ráadásul mindemellett nem vadászhatnak, valamint nem használhatják echolokációnak nevezett, hang alapú tájékozódási technikájukat. Normál esetben az élőlények táplálékai közt nem szerepel a döghús, a delfináriumokban ehhez képest élettelen, mirelit halakkal etetik őket. A delfinek számára továbbá létfontosságú a hierarchikus, társas viselkedés legyen szó akár családról, vagy kialakult szövetségről. Fogságban ehhez képest egymás számára ismeretlen egyedeket helyeznek közös medencébe, így nem is alakulhat ki közöttük kapcsolat.

Mindez pedig depresszióhoz, torzult viselkedésformákhoz, a fajtársak elleni kiközösítő magatartáshoz, agresszióhoz, legrosszabb esetben öngyilkossághoz vezet.

Azt pedig talán mondanunk sem kell, hogy a delfinek nem munkaerő-közvetítéssel kerülnek fogságba: az állatokat ijesztő hangok generálásával beszorítják egy öbölbe, majd egy részüket eladják vízi-vidámparkoknak, a többieket pedig megölik és konzervet csinálnak belőlük. Lényegében erről szól Louie Psihoyos 2009-es, Oscar-díjas dokumentumfilmje, az Öböl, ami abból a célból született, hogy lerántsa a leplet a mészárlásról, ami minden egyes évben megtörténik egy eldugott japán öbölben, Taiji város közelében.

Budapesten sem kap zöld utat a delfinárium

"Az a célunk, hogy egy európai színvonalú delfinárium épülhessen fel Budapesten. Meggyőződésem, hogy van egy betöltendő űr, szórakoztató, színvonalas attrakciókból hiány van Magyarországon. Hatalmas igény mutatkozik rá a hazai és a külföldi látogatóink részéről."

Farkasdi Thomas, a budapesti Tropicarium tulajdonosa nyilatkozott így 2018. novemberében abban a reményben, hogy régóta dédelgetett álmai egy budapesti delfináriumról végre megvalósulhatnak, noha sokan támadták ötletét. Farkasdi akkor azzal érvelt, hogy a szórakoztató központba már fogságban született és nevelkedett példányok kerülnének, akik szabadon elpusztulnának. Az állatvédők azonban kitartottak elképzeléseik mellett, miszerint a delfináriumok csupán az állatkínzás színterei, ahol az élőlények életük végéig borzasztó körülmények között sínylődnek. Akármilyen korszerű is a kialakításuk. A tulajdonos tervét ráadásul a hatályos állatvédelmi törvény is akadályozza, ami tiltja a magyarországi delfinbehozatalt. Farkasdi először a Hajógyári-szigeten szerette volna megépíteni a delfináriumot, amikor viszont évekkel ezelőtt falakba ütközött, az új helyszín hirtelen a Tropicarium lett. Egy 2018-as novemberi PR-cikk után több állatvédelmi szervezet is heves tiltakozásba kezdett, köztük a Dolphinaria-Free Europe (DFE) majd a Born Free Foundation (BFF).

A szervezetek képviselői arra kérték Nagy István agrárminisztert, hogy továbbra se engedjen Farkasdi kérésének, valamint a civil állatvédő aktivistákat is megkérte, bombázzák a minisztériumot a delfinárium létesítésének megakadályozása érdekében. Magyarországra 1992 óta tilos delfineket hozni, miután egy akkoriban létrehozott delfináriumban elpusztult egy Ukrajnából illegálisan becsempészett palackorrú delfin. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki, nem sokkal később pedig az állatvédelmi törvénybe bekerült a delfinekre vonatkozó tiltás.

A DFE 2019. október tizenharmadikán kiadott értesítése szerint a minisztérium közölte, hogy a jövőben sem kívánják engedélyezni Farkasdi Thomas terveit, a törvény szerint továbbra sem lehet delfint behozni és állatkertben bemutatni.

 (Fotó: Getty Images Hungary)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Először dokumentáltak ilyesmit: kifordult magából a földkéreg Spanyolországnál
Kifordult magából a Föld – már nem átvitt értelemben, hanem szó szerint: egy kéregtábla teljesen átfordult Granada közelében.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.