Digit elkezdett dolgozni az Amazonnál

2023 / 10 / 20 / Bobák Zsófia
Digit elkezdett dolgozni az Amazonnál
Az Amazon egyre nagyobb mértékben automatizálja a rendszereit, többek között Digitet is elkezdték raktárukban használni.

Az Amazon egyik raktárában munkába állt Digit, az Agility Robotics emberszerű robotja, aki kisegítő jellegű munkát végez a humán dolgozók mellett egy olyan munkakörben, ami a cég szerint rendkívül repetitív (és ennélfogva unalmas), de a robot számára éppen megfelelő feladatot jelent. A szóban forgó feladatot a termékeket tartalmazó ládák kiürítése utáni lépés, a ládák elpakolása jelenti, amihez a gépi munkás felépítése tökéletesen alkalmas, hiszen Digitet egy mozgó robotkar-párnak is lehet tekinteni. Az Amazon is hasonló módon utal rá: mozgó manipulátorként említik a cég közleményében, aminek elsődleges célja a tárgyak megragadása és elszállítása a raktár egyik pontjából a másikba. Digit későbbi feladatairól egyelőre nem tett említést a cég, de a gép gyártója, az Agility Robotics is elsősorban raktárakban végzett munkákhoz fejlesztette a humanoidot, többek között azért is, mert a vállalatok részéről nagy érdeklődést tapasztaltak ebben az irányban.

Digit mellett egy másik automatizált rendszert, a Sequoiát is bemutatták, ami robotizált egységek hálózatát jelenti és a munkások kényelmét szolgálja. A korábbi megoldás helyett, ami a dolgozók számára a termékeket tartalmazó ládák automatikus szállítását végezte, egy komplikáltabb rendszerre váltottak, ami a tárolókat mozgató mobilis egységek mellett olyan ergonomikus kialakítású munkaállomásokat tartalmaz, ahol az emberek ideális testhelyzetben tudnak pakolni, így potenciálisan kevesebb sérüléssel kell megbirkózniuk.

Az Amazon alkalmazottai számára nem jelent feltétlenül jó hírt, hogy a robotizáció ilyen mértékben beférkőzött a cég telephelyeire és már egy olyan kétlábú robot is megjelent a munkahelyükön, amely a helyükre pályázhat, de a cég kiemeli, hogy a robotok a munkások mellett, velük együttműködésben dolgoznak és őket segítik. A cég szerint a statisztikák azt mutatják, hogy a robotizált helyszíneken a sérülések aránya jelentősen (15-18%) alacsonyabb, mint a kevesebb automatizálassal ellátott raktárakban és a robotok tulajdonképpen munkát is adnak a humán dolgozóknak: összesen 700 fajta új munkakör jött létre, ami a gépek kezelését és a velük való munkát teszi lehetővé.

Az Amazon emellett hangsúlyozza, hogy a robotizáció gyorsítása az ünnepi szezon kezdetére esik, ami mindig megterhelő a dolgozók számára az áruelosztó központokban, bár azt még nem lehet tudni, hogy Digit mennyit tud majd hozzátenni a legsűrűbb forgalmú hetekben a munka gördülékenységéhez és a dolgozók tehermentesítéséhez.

A vállalat robotflottájában a humanoid egyelőre csak kis szerepet játszik, mivel összesen jelenleg több mint 750 000 robot dolgozik a különböző telephelyeken. Később azonban sok-sok Digit is munkába állhat, nem csak az Amazonnál, hanem más cégeknél is, miután az Agility Robotics megnyitja humanoidgyárát.

(Fotó: Amazon)


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
A Spotify elbocsátja a dolgozói 17 százalékát
A Spotify elbocsátja a dolgozói 17 százalékát
Daniel Ek vezérigazgató tegnap jelentette be a leépítéseket, amelyek várhatóan mintegy 1500 embert érintenek a vállalatnál.
A Kawasaki nem csak motorokat, hanem fejlett humanoidokat is készít
A Kawasaki nem csak motorokat, hanem fejlett humanoidokat is készít
Egyre több olyan cég áll elő emberszerű robotokkal, amelyek fő profilját hagyományosan nem a humanoidok tervezése jelenti.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.