Digitális díjakat osztott a Vodafone, oktatási, egészségügyi és fenntarthatósági startupoknak

2021 / 07 / 12 / Justin Viktor
Digitális díjakat osztott a Vodafone, oktatási, egészségügyi és fenntarthatósági startupoknak
Megvannak a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj idei nyertesei. A díjazottak között egészségügyi monitoring rendszerek, digitális oktatási applikációk, a mezőgazdaság digitalizációját segítő megoldás és vízalatti önműködő robot is van.

15 millió forint

A Digitális Díjat 2018 óta adják át a hozzá kapcsolódó digitális innovációs versenyt követően, melyben olyan digitális megoldásokat keresnek, melyek megoldásokat kínálnak a fontos társadalmi kihívásokra. A pályázatra idén közel 120 magánszemély, vállalkozás, startup és nonprofit szervezet nevezett, és közülük 9 kapott valamiféle díjat.

„A Vodafone Alapítvány tevékenysége, a Vodafone Digitális Díj a digitális társadalom létrejöttét, az esélyegyenlőséget szolgálják, mindezt úgy, hogy ne terheljék, sokkal inkább szolgálják bolygónkat, környezetünket. A Vodafone Digitális Díjnak köszönhetően évek óta csodálattal figyeljük, hogy az emberi elme milyen fantasztikus innovációkat képes megálmodni és létrehozni a digitalizáció segítségével, melyek képesek jobbá tenni a társadalom vagy az egyén életét.” – mondta el Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

Nyolc díjat korunk legnagyobb kihívásaira válaszokat kereső kategóriákban osztottak ki, a Digitális egészségügy, a Digitális oktatás, valamint a Bolygónk és fenntarthatóság nevű szekciókban, és gazdára talált a Dolgozói különdíj is.

„A digitalizáció nem technológiák összessége, hanem olyan eszköz, amely valóban képes változást elérni számos kiemelten fontos területen, a fenntarthatóságtól az oktatáson át az egészségügyig. A technológia és az alkalmazás között hidat teremteni nem magától értetődő, egyszerű feladat, ahhoz elhivatott újítók kellenek. A Vodafone Digitális Díjról immár hagyományt teremtőként beszélhetünk, az elismerést ezúttal is a legérdekesebb, társadalmat támogató megoldások kapták” – nyilatkozta Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára.

A három meghirdetett kategória közül a Digitális Oktatásra érkezett a legtöbb pályázat, a második legnépszerűbb pedig a Digitális Egészségügy volt.

 „A kezdetek óta nagyon fontos szempont számunkra, hogy a Vodafone Digitális Díj révén valós és sokakat érintő kihívásokra adjunk választ. Épp ezért a kategóriák kiírásakor igyekeztünk reflektálni a minket körülvevő világra és a jelen problémáira. Az elmúlt másfél évben ezek közül egyértelműen kiemelkedett az egészségügy, az oktatás és minket körülvevő környezet. Ezen területeken van a legnagyobb szükség a társadalmi összefogásra, a segítségre, és ezek azok a területek, ahol most a digitalizációval jelentős előrelépéseket lehet elérni.” – mondta el Dr. Orbán Anita a Vodafone Magyarország Vállalati Kapcsolatokért Felelős Vezérigazgató-helyettese a 2021-es Vodafone Digitális Díj kapcsán.

Digitális Oktatás kategória 

Digitális Oktatás kategória első helyén a Redmenta digitális, önmagát javító feladatlap készítő végzett. A megoldás olyan online felület, melyen a pedagógusok személyre szabott feladatlapokat készíthetnek a diákoknak. Az elkészült feladatlapok önmagukat javítják ki, ezzel időt spórolva a tanároknak. A második helyet a Mongu online biztonságra tanító alkalmazás szerezte meg, ennek célja a 9-13 éves korosztály online biztonságra való oktatása, élményközpontú és játékosított anyagokkal, a harmadik pedig a SignAll magyar jelnyelvet oktató mobilalkalmazás lett, ami képfeldolgozó algoritmusokat kezelő mesterséges intelligenciát is használ. A SignAll az USA-ban és Kanadában már bizonyított, most a magyar jelnyelv ingyenesen elérhető változatának elkészítése volt a pályázók célja. 

Digitális Egészségügy kategória

Egy távoli IoT betegmonitorozó rendszer lett a befutó, mely egy betegek csuklójára helyezett mérőeszköz a kórházakban, ami több élettani paramétert is mér, az adatokat szünet nélkül továbbítva a kezelőszemélyzethez. A kategória második helyének díját a Legyőzzük a bénultságot Alapítvány bénulást diagnosztizáló, ellenőrző rendszere kapta. A stroke-előrejelző, monitorozó rendszert orvosi felhasználásra fejlesztettek ki, és szintén mesterséges intelligenciát használ az adatok feldolgozásához, és a stroke előrejelzéséhez. 

Bolygónk és Fenntarthatóság kategória

A HydroBot vízalatti önműködő robotot víztározók, csövek, vezetékek állapotának felmérésére készítették, az ivóvíz hálózat ellenőrzésére vagy a repedések megkeresésére egyaránt alkalmas, így nem csoda, ha még a kategória első helyét is képes volt megszerezni. Az ezüstérmet egy digitális gyapottok bagolylepke csapdahálózat kapta, ami valós idejű, lokális és megbízható adatokat szolgáltathat a kártevők elleni védekezés során, a fenntartható mezőgazdaság érdekében. A körforgásos gazdaság manapság szinte már kötelező hívószava a sikeres projekteknek, így a harmadik helyre befutó Rakun körforgásos dobozközösség is erre épített. Az ételszállításhoz használt eldobható csomagolóanyagok helyett kínált hulladékmentes ételcsomagolási rendszert a vendéglátóipar hasznosíthatja. A rozsdamentes acél dobozok cseppmentes záródást biztosítanak és több százszor újratölthetőek.

Dolgozói különdíj

Rendhagyó módon ezt is a Rakun nyerte. A díjat a Vodafone saját munkatársai szavazták meg a fenntarthatóságot szolgáló projektnek.

(Forrás: Vodafone Kép: Vodafone)

Ez is érdekelhet:

Majdnem teljes 5G lefedettség Budapesten a Vodafone-tól A Vodafone Budapest belvárosában egy éve indította el az ország első kereskedelmi 5G hálózatát. Mostantól fokozatosan, Budapesten kívül további nagyvárosokban is elérhetővé válik majd az újgenerációs mobilhálózat.

Mesterséges intelligencia gyorsítja az 5G hálózatok terjedését, de Európa lemaradt Az 5G hálózatok kiépülése egyenlőtlen ütemben zajlik, és Európa lemaradásban van. Kína, az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és az Öböl-menti államok egyre nagyobb előnybe kerülnek, és ebben a mesterséges intelligencia is segíti őket.

Fél éves tesztidőszak után elindult az ország első 5G-s "wireless" gyára A Foxconn komáromi gyárában 6 hónap tesztelés után már 5G privát hálózaton keresztül működik a PC tesztelés. Az 5G infrastruktúra kiépítését az Ericsson és a Vodafone Magyarország segítségével valósították meg.


 


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.