Dubajban 93 kilométeres, fedett, légkondicionált utat építenek gyalogosoknak, és bicikliseknek

2023 / 02 / 02 / Bodnár Barna
Dubajban 93 kilométeres, fedett, légkondicionált utat építenek gyalogosoknak, és bicikliseknek
A teljesen fedett, "Hurok" nevű létesítmény a kerékpárosok, futók, és sétálók mozgási energiáját hasznosítja majd újra, így teljes mértékben fenntartható és károsanyagkibocsátás-mentes lesz.

A dubaji URB vállalat építménye egy légkondicionált, fedett közpark és egy 93 kilométer hosszú útvonal is lesz egyben, ahol az emberek közlekedhetnek majd gyalog, vagy kerékpárral is. A cég ügyvezetője, Baharash Bagherian azt mondta, Európában az emberek nagy része biciklivel, vagy gyalog jár munkába, és a céljuk, hogy a dubaji lakosok 80 százaléka is így tegyen, ezzel pedig a város a világ egyik legbiciklibarátabb, és gyalogosan legjobban bejárható helye legyen.

Az Egyesült Arab Emirátusok 3,5 millió lakosságú városában az egy főre eső kocsik száma nagyobb, mint például New Yorkban, vagy Londonban, ráadásul ez a szám csak növekszik, évente átlagosan 10 százalékkal. A Hurok ezen próbál majd enyhíteni, lehetőséget kínálva az embereknek arra, hogy autó nélkül, biztonságos, és kényelmes körülmények között tudjanak eljutni a város bármely részére, ezzel is csökkentve a város gépjárműközpontúságát. A fenntarthatóságot a kivitelezők kulcsfontosságúnak tartják, így a tervek szerint a hatalmas üvegház-szerű létesítmény teljes energiaigényét a benne keletkező kinetikus - azaz mozgási - energia felhasználásával fogja fedezni, amit a járdán és a kerékpársávon haladó emberek és biciklik mozgása generál majd.

A technológia elektromágneses indukciós generátorokkal működik, amelyek függőlegesen elmozdulnak a lépések súlyától. Ez az elmozduló mozgás hozza létre az energiát, amit aztán villamos áramként a generátorokhoz juttatnak.

Az energiagyűjtő padló újrahasznosított autógumiból készül majd, amely rálépéskor meghajlik, így mozgási energiát eredményez. A padlóburkolatban lévő érzékelők képesek lesznek mérni a lépések számát és a valós időben előállított energia mennyiségét is.

A fákkal, és zöld növényzettel bőségesen ellátott, hajlított üveggel borított Hurokban a számos kisebb park, játszótér, és pihenőhely mellett úgynevezett vertikális, függő veteményesek is lesznek, amelyek lehetővé teszik majd, hogy több, helyben termesztett zöldség és gyümölcs kerülhessen a boltok polcaira. A várost kígyószerűen átszelő Hurok mentén a tervek szerint lesznek majd fitnessz központok, sportpályák, illetve luxus kategóriájú, és gazdaságos szálláslehetőségek is a turisták számára.


A Hurokban a járda és a bicikliút mellett számos kisebb park, játszótér, és pihenőhely is lesz. (Kép: URB)

A kivitelező URB szerint, amikor elkészül, a létesítmény a világon teljesen egyedülálló lesz, és ez az ötlet nem csak Dubajban, de más helyeken is átformálja majd a városi közlekedést. A Hurok jól illeszkedik Dubaj hosszútávú terveibe, amely szerint 2040-re "20 perces várossá" válna. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 80 százaléka minden napi teendőjét - ide értve a munkát, bevásárlást, kikapcsolódást - el tudja végezni úgy, hogy ehhez a lakóhelyétől mindössze 20 perces sétára, vagy kerékpározásra legyen szükség. A 20 perces távolság ötlete egy kutatáson alapszik, mely szerint az emberek átlagosan 20 percet hajlandóak gyalogolni naponta: 10 perc alatt átlagosan 800 métert tesznek meg a célig, újabb 10 perc alatt pedig hazaérnek. Dubajon kívül máshol is törekednek arra, hogy autó nélkül is gyorsan és jól átjárható legyen a város a lakosság számára, Párizs például nemrégiben bejelentette, hogy 15 perces várossá válik annak érdekében, hogy csökkentse az autóforgalmat, ezzel pedig a károsanyag-kibocsátást. Dubajhoz hasonlóan a francia főváros is nagy hangsúlyt szeretne fektetni a városon belüli mini farm létrehozására, hogy növeljék a helyben termelt élelmiszerek mennyiségét, ezzel pedig minél kevesebb szállítmányozásra legyen szükség.


Az úgynevezett vertikális, függő veteményesekkel növelik a helyben termesztett zöldségek és gyümölcsök mennyiségét. (Kép: URB)

A Hurok látványterve, és az építkezéshez szükséges technológia már rendelkezésre áll, azonban hogy mikorra készül el a teljes létesítmény az egyelőre nem derült ki. A kivitelező szerint 2023 végére elkészülhet a projekt első fázisa, jelenleg azonban még az útvonal véglegesítése zajlik. Ezután jöhet majd a projekt ütemezése, és valószínűleg ekkor tudhatjuk majd meg a befejezés várható időpontját is.

(A borítókép az URB illusztrációja)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
A Föld és a Mars kozmikus keringője hatással van a földi óceán mélyére, ami a klímaváltozás szempontjából is tartogathat jó hírt.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.