Bolygó

18 tonnányi műanyaghulladékot emeltek ki a Csendes-óceánból egyetlen merítéssel

A System 03 nevű tisztítórendszerrel 18 360 kilogramm, rekordmennyiségű műanyaghulladékot távolított el egyszerre a Csendes-óceánból a The Ocean Cleanup, az eszköz kifejlesztője és üzemeltetője.
Bolygó

Világszerte csökken, Európában viszont növekszik az erdők területe

1990 és 2020 között az EU-ban lévő erdőterület 10 százalékkal növekedett, azonban a tagországok erdeinek mérete között hatalmas különbségek vannak.
Bolygó

Másfél millió háztartást lát majd el energiával Görögország első tengeri szélerőműparkja

Görögország környezetvédelmi és energiaügyi minisztere szerint a szélerőművek hozzájárulnak az energiafüggetlenséghez, és lehetővé teszik, hogy az ország a jövőben zöld energiát exportáljon.
Bolygó

Tiszta energia csirketollból

Miként csatlakoznak tollas barátaink a klímasemlegesség jegyében vívott küzdelemhez? A tollaikkal – ebből ugyanis környezetbarát módon lehet féligáteresztő hártyát gyártani.
Bolygó

Tizenkétezer éves a Föld leghatalmasabb élőlénye, és most felvették a hangját

Egy liget, ami lényegében egyetlen fa – a Pando a bolygó leghatalmasabb élőlénye, és most sikerült a hangját is rögzíteni.
Bolygó

2024. január elsejétől visszaválthatóak lesznek az eldobható italcsomagolások Magyarországon

2024 első napjától visszaválthatóvá válnak a Magyarországon forgalomba kerülő fém, műanyag és üveg italcsomagolások – maximum 3 literes kiszerelésig.
Bolygó

Sokakat zavar, mégis fontos lépés az italos palackokhoz rögzített kupakok bevezetése

Simon Gergellyel, a Greenpeace Magyarország vegyianyag-szakértőjével beszélgettünk az egyre terjedő, de 2024-től már kötelező rögzített kupakok, és a PET-palackok körüli kérdésekről.
Bolygó

Egy 16 éves fiú vághatta ki a britek ikonikus, több száz éves fáját

Az 1991-es Robin Hood filmben is látható, a táj látképét több száz éve meghatározó fa kivágása sokkolta a helyi közösséget, szomorúságot és dühöt váltott ki az itt élőkből.
Bolygó

Ezen a szigetcsoporton majdnem fél éven át teljesen sötét van, mégis használnak napelemeket

A kísérleti projekt célja, hogy segítsen a sarkvidéki közösségnek a zöld energiára való áttérésben a dízel generátorok használata helyett.
Bolygó

2050-re a repülőgép-üzemanyagok 70 százalékának környezetbarátnak kell lennie Európában

Az új jogszabály kimondja, hogy többek között a használt étolajból, vagy hidrogénből előállított üzemanyag is zöldnek számít.
Bolygó

Évente több százezer ember hal meg a légszennyezés miatt Európában

Európában évente mintegy 300 ezer idő előtti halálozást okoz a légszennyezettség, az EU új irányelve azonban felére csökkentheti a levegőben szálló finompor okozta halálesetek számát 2030-ig, segítségével pedig 2050-re ez EU elérheti a nulla szennyezés célkitűzését.
Bolygó

Új sebességbe kapcsol az EU a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban

A megújulóenergia-irányelv friss módosítása megkönnyíti például a nap- és szélerőművek telepítésének engedélyezését, illetve előírja, hogy az európai energiaszükséglet eddiginél nagyobb részét kell megújulókból fedezni.
Bolygó

Hollandiában szükség volt egy hídra, így nyomtattak egyet

Nem véletlen, hogy a 3D nyomtatott híd épp a hollandiai Nijmegenben épült, amelyet 2018-ban Európa Zöld Fővárosává választottak.
Bolygó

11 tonna szemetet szedtek ki önkéntesek a Bodrog folyóból

2023-ban minden eddiginél több, a bodrogival együtt öt folyótisztító PET Kupa verseny zajlott le. A szemétgyűjtési akciókkal idén összesen mintegy 30 tonna hulladéktól szabadították meg a vizeket és partvidéküket az önkéntesek.
Bolygó

A SpaceX marsrakétája a levegőben robbant fel, de nagy környezeti károkat okozott a Földön is

A kilövéssel járó robbanás 800 méteres körzetben terítette be betondarabokkal a környéket, összesen másfél négyzetkilométernyi törmelékmezőt hagyott maga után, és 14 ezer négyzetméteren okozott tüzet.
Bolygó

Japán szerint nincs gond azzal, hogy nukleáris szennyvizet enged a Csendes-óceánba

Több kutató szerint is kérdéses, hogy a japánok szennyvízszűrő rendszere mennyire hatékony a tartályokban lévő összes radioaktív elem eltávolításában.
Bolygó

Ez az új eljárás forradalmasíthatja a műanyag hulladék újrahasznosítását

Az új eljárás során, amely kevésbé energiaigényes, mint a hagyományos újrahasznosítás, olyan fontos ipari alkoholok keletkeznek, amelyekből aztán szappanok, tisztítószerek, valamint más hasznos polimerek készíthetők.
Bolygó

Indiában 14 év alatt harmadával csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátási aránya

Az ország kötelezettségvállalásainak középpontjában az erdők állnak: a tervek szerint erdősítéssel további 2,5-3 milliárd tonna szén-dioxidot kívánnak megkötni úgy, hogy a jelenlegi 25 százalékról 33 százalékra növelik az erdők arányát 2030-ig.
Garázs

Jó nagy pofont kapott a hidrogénvonatok jövője

A német tömegközlekedési vállalat, amely tavaly mutatta be a világon az első, kizárólag hidrogént használó vasútvonalat, immár az akkumulátoros-elektromos modellekben látja a jövőt.
Techno

Mi az a proton akkumulátor, és miért forradalmasíthajta az energiatárolást?

Az RMIT Egyetem új proton akkumulátora forradalmasíthatja az energiatárolást, mivel biztonságos, megfizethető és környezetbarát alternatívát kínál a lítium-ion akkumulátorokhoz képest.
Bolygó

Jelentősen csökkent az erdőirtás az amazóniai esőerdőben, de még korai ezt ünnepelni

Az erdőirtás mértéke Braziliában idén jelentősen csökkent, de a kihívások ezzel nem szűntek meg. Az ország helyzetét a száraz időszak és az erdők tarvágása miatt keletkező, emberek okozta tüzek is nehezítik.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.