Eddig élhet egy ember legfeljebb a tudomány szerint

2024 / 11 / 03 / Felkai Ádám
Eddig élhet egy ember legfeljebb a tudomány szerint
Egy új tanulmányból kiderül, hogy legfeljebb hány évig élhetünk.
Legújabb cikkeinkért kövess minket a Rakéta Google News oldalán is!

Egy nemrégiben készült tanulmány szerint az emberi élet lehetséges maximális hossza akár 120 és 150 év között is mozoghat. A kutatást a szingapúri székhelyű Gero biotechnológiai vállalat és az Egyesült Államokban működő Roswell Park Comprehensive Cancer Center szakemberei végezték, akik az emberi ellenállóképességet és a test öngyógyító képességét vizsgálták. A kutatók mesterséges intelligencia segítségével elemezték több százezer ember orvosi adatait, hogy meghatározzák, meddig élhet egy ember optimális körülmények között – írja a Daily Mail.

Az életkor mellett a kutatók olyan tényezőket is figyelembe vettek, mint a betegségek, az életmód és a szervezet regenerálódási képessége. Az eredmények alapján ahogy az ember öregszik, a test természetes helyreállító mechanizmusai fokozatosan gyengülnek, és 120-150 éves kor körül elérhetik azt a kritikus pontot, ahol a gyógyulás már nem elég hatékony. Ez az eredmény egy természetes élettartam-határra is utal, amelyet jelentősebb orvosi fejlesztések nélkül nehéz lesz átlépni.

Bár világszerte dolgoznak olyan gyógyszerek kifejlesztésén, amelyek lassíthatják az öregedést és lehetővé tennék az emberek számára, hogy akár 200 évig is éljenek, ez egyelőre távoli jövőkép marad. Az öregedéskutatás előrehaladása idővel meghosszabbíthatja az átlagos élettartamot, de az azért valószínűtlen, hogy az ilyen rendkívüli hosszúságú élet a közeljövőben általánossá váljon.

A hosszú élet rekordját jelenleg Jeanne Calment tartja, aki 1997-ben érte el a 122 éves kort. Nemrégiben pedig Maria Branyas Morera viselte a világ legidősebb élő embere címet egészen 117 éves korában bekövetkezett haláláig. A hosszú életét saját bevallása szerint a “rendszeresség, nyugalom” és a “mérgező emberek kerülése” segítette. Ha sokáig akarunk élni, vegyünk tehát róla példát.

(Kép: Pixabay/Namcryber)

Itt állíthatod be, hogy a Rakéta az elsők között legyen a Google keresőben

Százhektáros paradicsom golfkóstolóval, privát wellnessel és regionális ízekkel
Hedonista nyugalom az Alpokalján: a bükfürdői Greenfield Hotel Golf & Spa egyformán otthona a profi golfnak és a családi wellnessnek.
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A limitált champagne-ritkaság, ami felkavarhatja a piacot és a gyűjtők egyik kedvence lehet
A Dom Pérignon Vintage 2017 szokatlan házasítással, modern karakterrel és különleges belső feszültséggel érkezik.
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Jude Bellingham és Budapest is főszerepet kap a Topps Chrome UCC kollekciójában
Megérkezett a Topps egyik leglátványosabb futballkártya-kollekciója, a 2025/26-os Topps Chrome UEFA Club Competitions, amely a világ legnagyobb klubfutball-sztárjait, a legizgalmasabb fiatal tehetségeket és a gyűjtők által keresett különleges lapokat egyesíti egy prémium Chrome kiadásban.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.