Egészen emberi a robotkéz, ami sötétben is működik

2023 / 06 / 25 / Bobák Zsófia
Egészen emberi a robotkéz, ami sötétben is működik
A Columbia Egyetem olyan robotkezet alkotott, ami amellett, hogy különösen kifinomult mozgásra képes, még sötétben is, azaz mindenféle vizuális információ segítsége nélkül működőképes.

A robotikus kezek egyik legfontosabb tulajdonsága, aminek elérésén folyamatosan dolgoznak a mérnökök, hogy képesek legyenek az igazán kifinomult mozgásra és a legkülönbözőbb formájú, nagyságú és állagú objektumokat is stabilan meg tudják tartani. Az ujjaknak egyszerre kell erősnek és hajlékonynak lennie, de az emberihez hasonló hatékonyságot nehéz megvalósítani mechanikus alkotórészekkel.

A Columbia Egyetem szakértői által fejlesztett robotikus kéz már egészen közel került az elérendő célhoz és kiemelkedően agilis módon működik, méghozzá sötétben, azaz vizuális információk segítsége nélkül is. Az egyetem leírása szerint a kéz építése során magas szintű érzékelést biztosító szenzorokat kombináltak megerősítésen alapuló mélytanulási módszerrel és újfajta algoritmusokkal, ezzel érték el a nagyfokú hatékonyságot. A robotkéz a feladatok kivitelezése során kizárólag a proprioceptív és érzékelési adatokra támaszkodik, vagyis semmilyen vizuális segítséget nem kap, ami információkat és támpontot nyújthatna számára az előtte lévő tárggyal kapcsolatban.

"Bizonyítottuk, hogy a robotkezek ügyesek lehetnek kizárólag tapintási érzékelésre alapozva"

- írták a kutatók.

A végső cél azonban nem az, hogy egy "vakon" működő eszközt készítsenek, hanem a rendszer finomítása és a hatékonyság fokozása, ennek érdekében a későbbiekben akár a látás képességével is felruházhatják az eszközt. A szerkezet fejlettebb verziója így már megközelítheti a humán adottságokat és nagy segítség lehet olyan robotok készítése során, amelyek például intézetekben és az emberek otthonaiban háztartási és asszisztensi munkát végeznek. Ezek a robotok a ChatGPT típusú nyelvi modellekkel és az ügyes mozgást lehetővé tévő alkotórészekkel ellátva jobban kommunikálnak és eredményesebben végzik feladataikat, hasznos segítőtársként szolgálva az embereket.

(Fotó: Columbia University ROAM Lab)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Mobiltelefonnal készített fotók kerültek a Roadster nyomtatott kiadásába
Mobiltelefonnal készített fotók kerültek a Roadster nyomtatott kiadásába
A negyedévente megjelenő utazási és életmódmagazin, a Roadster, a Samsunggal együttműködve izgalmas kalandra vállalkozott. A kiadó Player Media Group csapata meginvitálta a dél-koreai gyártóóriást egy technológiai kihívásra, melyben arra a kérdésre keresték a választ, hogy napjaink mobiltelefonjai vajon professzionális fényképezőgépekként is megállják-e a helyüket.
Kiiktatja a túl hangos zajforrást a csapatban mozgó okoshangszórók raja
Kiiktatja a túl hangos zajforrást a csapatban mozgó okoshangszórók raja
Önállóan mozgó és tájékozódó, alakváltó robotokat készítettek a kutatók a nyilvános helyek zajszűrésére.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.