Egészségesebb-e az e-cigi a hagyományosnál?

2019 / 12 / 19 / Felkai Ádám
Egészségesebb-e az e-cigi a hagyományosnál?
Viszonylag egyértelmű, hogy az e-cigi használata ártalmas, az utóbbi idők kérdése viszont az, hogy mennyire ártalmas a hagyományos dohánytermékekhez képest. Egy új, minden eddiginél kiterjedtebb, utánkövetéses tanulmány most erre próbál meg válaszolni.

Ilyen tanulmány még nem született az e-cigarettáról

A tanulmány az American Journal of Preventive Medicine-ben jelent meg. A vizsgálatot harminckétezer fő három éves nyomon követésével folytatták le, és a hangsúly különösen ez utóbbi adatra esik, hiszen az eddigi megfigyelések ezt az időbeliséget kihagyták (elsősorban azért, mert az e-cigi nem is volt elég régóta a piacon ahhoz, hogy ilyesmi egyáltalán lehetséges legyen). Azt ugyanakkor a tanulmány szerzői is hangsúlyozzák, hogy ez csak az első lépés az e-cigi hosszú távú vizsgálatával kapcsolatosan.

Káros, károsabb, legkárosabb

Elviekben az e-cigaretta kevésbé ártalmas a régimódi koporsószögnél, már csak azért is, mert kevesebb ismert rákkeltő anyagot tartalmaz. Ugyanakkor a technológia pontos kórélettani hatásai nem pusztán csak az említett anyagok meglétén múlnak. A mostani vizsgálat egyébként a rákkockázatot nem is vette figyelembe (ehhez három évnél jóval hosszabb távú megfigyelésre lenne szükség), ahogy a dohányzással kapcsolatos másik nagy csoportot, a kardiovaszkuláris megbetegedéseket sem.

Ez utóbbival kapcsolatban a mostani tanulmány társzerzője, Dr. Stanton Glantz egy előző tanulmányában arra jutott, hogy a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatában, különös tekintettel a miokardiális infarktusra, a kétféle dohányzási mód között nincsen különbség.

Kérdések és válaszok

Jelen tanulmány elsősorban a tüdőbetegségek kialakulásának esélyét vizsgálata, méghozzá úgy, hogy négy gyakoribb betegséget (krónikus obstructív bronchitis (COPD), krónikus bronchitis (hörghurut), emfizéma (tüdőtágulat) és asztma) vont egy kalap alá. Ezután harminckétezer fő az U.S. National Institutes of Health’s Population Assessment of Tobacco and Health (PATH) kérdőívére adott válaszait elemezték ki. Ez a kérdőív vizsgálja az alanyok dohányzási szokását, annak esetleges változását, a kitöltő általános egészségi állapotát és demográfiai jellemzőit. A válaszadókkal a kérdőívet egy évvel, majd két évvel később ismét kitöltették.

Mindezt azért volt fontos ilyen részletességgel végigcsinálni, hogy a kutatók több faktort is fegyelembe vehessenek. Elképzelhető ugyanis, hogy más egészségügyi kockázatot jelent, ha valaki a hagyományos dohányzást követően tér át az e-cigire, mintha valaki a dohányos pályafutását rögtön az e-cigivel kezdi. Dr. Glantz szerint azonban ezeket a tényezőket végül sikerült szétszálazni.

A vizsgálat eredménye

A kutatás szerint az e-cigi használók között 1,3-szor nagyobb eséllyel fejlődhet ki a fent említett négy tüdőbetegség valamelyike, mint a nem dohányosok között. A hagyományos dohányt szívóknál ez a szám ugyanakkor 2,5-szörös. A legmeglepőbb, hogy azok akik mind e-terméket, mint régimódi dohányterméket használnak, azok esetén a kockázat már 3,3-szoros.

Ez már csak azért is aggasztó, mert az amerikai Járványügyi Központ (CDU) adatai szerint a felnőtt e-cigi használók hatvan százaléka hagyományos dohányipari termékeket is használ.

Ráadásul Dr. Glantz fentebb említett, a szív- és érrendszeri betegségeket vizsgáló tanulmánya szerint a kettős használat fokozott kockázata abban az esetben is igaz.

Akkor ha már szívunk, inkább e-cigit szívjunk, nem igaz?

Amennyiben a kérdés úgy merül fel, hogy a két dohánytermék, a hagyományos és az e-cigaretta közül melyiket használjam, ha az egyiket mindenképpen fogom, úgy jelen tanulmány eredménye szerint az e-cigivel jobban járunk. A legrosszabb amit tehetünk viszont, ha a mind a két módon füstölünk.

Persze nem árt figyelembe venni, hogy az adatok négy betegség három évnyi nyomon követése alapján születtek, és ahogy arról már írtunk: sem a rák kialakulásáról, sem a kardiovaszkuláris problémák kifejlődéséről nem árulnak el semmit ezek a számok.

Dr. Glantz egyébként elismeri, hogy három év nem hosszú idő, már csak ezért sem, mert az e-cigi 2013 óta, tehát hat éve kapható egyáltalán. Magyarán egy hagyományos dohányos akár évek óta bagózhat, egy tisztán e-cigi használó viszont legfeljebb csak hat éve, és ez a kapott eredményekre is kihatással van, vagyis a hosszútávú egészségügyi problémák még csak most fognak megjelenni. A kutatás társszerzője egyébként így fogalmaz:

„Az alapján, amit az e-cigaretták biológiai hatásairól tudunk, arra tippelek, hogy ha ezeket az embereket húsz éven át követnénk, arra jutnánk, hogy az e-cigaretta hatása hasonló [a hagyományos cigarettáéhoz].”

(Kép: Pixabay)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Az egész világot elláthatná inzulinnal egy nagy csorda génmódosított tehén teje
Olcsóbb és több inzulin – ezt ígéri a biotechnológiai csoda, a barna tehén, amely nem csak tejet, de mellette humán inzulint is termel.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.