Tasmánia 2040-re azt tervezi, hogy saját energiaszükségletének kétszáz százalékát megújuló energiaforrásokból fedezze. Természetesen nem arról van szó, hogy minden háztartásban extra villanykörtéket és olajradiátorokat kell majd elhelyezni, hogy elfogyaszthassák a sok megtermelt energiát, hanem arról, hogy a zöld energiaforrások helyi bősége a nagyarányú exportot is lehetővé teszi.

Az új energiastratégia szlogenje szerint Tasmánia lesz az ausztrál nemzet akkumulátora. Az elsősorban víz- és szélenergiában igen gazdag Tasmánia technikailag részben az egész Ausztráliában komoly fellendülésben lévő hidrogénalapú energetikával tervezi elérni céljait (a szigeten megújuló energiával termelt és sűrített hidrogént szállítanák át a kontinensre). Ehhez a helyi adottságok az év nagyobb időszakában rendelkezésre álló energiaforrások miatt jobbak, mint a kontinentális Ausztráliában, ahol nagyrészt napenergiára lehet építeni. Az ottani napsütéses órák számától függő energiatermelésnél jóval kedvezőbb Tasmániában a stabilabban termelő szél- és vízenergia kihasználhatósága. A hidrogéngyártás mellett gravitációs energiatárolással, magasan fekvő területekre felszivattyúzott majd onnan turbinákon keresztül leengedett vízzel is elraktároznak majd néhány bármikor elővehető gigawattórát.

Az 500.000 fős államban a tervek szerint 2022-re a kizárólag megújulókra alapozott energiatermelés már elegendő lesz az összes helyi igény kielégítésére, 2030-ra pedig a vezetékes energiaexport mellett megkezdődhet a fölös hidrogén kereskedelmi alapú elszállítása. Különösen érdekes, hogy ezt a nagyszabású energia-többlettermelést egy olyan szigetállam tervezi megvalósítani, melynek területe 42%-ban természetvédelmi terület. És hogy pontosan hány is a mennyi: a 2040-es cél 8,7 GW-nyi szélre és 3,4 GW-nyi vízre alapozott elektromos energiatermelő kapacitás kiépítése, ami összesen hat Paksnak felel meg, ha jól számolom.