Egy álűrhajós milliókat csalt ki egy idős nőtől a "retúr jegyére" a Földre

2022 / 10 / 12 / Pőcze Balázs
Egy álűrhajós milliókat csalt ki egy idős nőtől a
Azt már megszokhattuk, hogy internetes csalók a legkülönösebb történetekkel állnak elő, hogy az áldozataikból pénzt szedjenek ki, de egy japán asszony és egy állítólagos orosz asztronauta románcánál hihetetlenebbről még nem igazán hallottunk.

A Gizmodon olvasható cikk szerint a nő és a férfi az Instagramon ismerkedett meg, illetve "ismerkedett meg" egymással, június végén. Nem sokkal később a bűnöző már szerelmet is vallott, sőt, megkérte a nő kezét - ám ahhoz, hogy egybekeljenek, vissza kellene térnie a Földre. Ehhez azonban szüksége volna némi pénzre, különben nem jut haza a Nemzetközi Űrállomásról.

Így hát a hatvanöt éves asszony öt részletben el is utalt harmincezer dollárt, mintegy tizenhárommillió forintot a jövendőbelijének,

aki az ilyenkor megszokott forgatókönyv szerint el-eltűnt, ám megnyugtatta az áldozatát, hogy csak azért, mert "kevés a térerő az űrállomáson". A Yomiuri Shimbun nevű helyi hírlap szerint így csak szeptemberben döntött úgy a nő, hogy a rendőrséghez fordul. Azt mondta, hogy a férfi Instagram-oldalán lévő, az űrben készült fotók, illetve az amerikai és a japán űrügynökségek említése győzték meg eleinte arról, hogy a levelezőtársa az, akinek kiadja magát.

A Gizmodo persze kiemeli, hogy a történet minden egyes eleme kitaláció. Az űrállomás nem mobilhálózaton keresztül kommunikál a Földdel, hanem az erre a célra kialakított Space Network segítségével; az ISS-en dolgozó űrhajósok után a munkáltatójuk, például a NASA fizet ötven-ötvenötmillió dollárt, míg a magánutasok ugyan maguk állják a számlájukat, de a visszaút mindenkinél benne van az árban. Hiába megmosolyogtató a csalás története, azt ne felejtsük el, hogy az ilyen bűnözők nagyon jók abban, hogy hitelesnek és megbízhatónak tűnjenek - például amikor olvasónkat verték át kis híján, ezzel majdnem hozzáférve a netbank-fiókjához.

(Borítókép: NASA/Unsplash)

Vakcina féláron, adócsalás, hamis webshopok: az öt leggyakoribb netes átverés, amire érdemes odafigyelnünk 2021 átverései a vakcinával kapcsolatosak, tömeges terjedésük miatt az Interpol és az Europol is riasztást adott ki.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Nem ez a világ első, pusztán gondolatokkal létrehozott közösségi média bejegyzése, de az első, amit Elon Musk cégének, a Neuralinknek eszközével alkottak meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.