Egy amerikai állam már be is tiltotta a TikTokot, napi hárommillió forintos bírsággal fenyeget a jogszabály

2023 / 04 / 18 / Pőcze Balázs
Egy amerikai állam már be is tiltotta a TikTokot, napi hárommillió forintos bírsággal fenyeget a jogszabály
Jövő év elejével lép életbe Montanában a TikTok betiltása. Az apró, mindössze egymillió fős szövetségi állam példáját mások is követhetik.

A Gizmodón olvasható hír szerint az SB 419 jelű törvényt 54-43 arányban fogadta el Montana képviselőháza, míg a szenátus már márciusban áldását adta arra. Ennek megfelelően már csak az állam republikánus kormányzója, Greg Gianforte kell, hogy aláírja azt, hogy életbe lépjen. A mindössze háromoldalas jogszabály úgy rendelkezik, hogy 2024 januárjától Montana területén belül nem működhet a világ egyik legnépszerűbb közösségi platformja.

Az indoklás azzal kezdődik, hogy "a Kínai Népköztársaság az Egyesült Államok és Montana ellensége", ezért érdekelt a helyi emberekkel és cégekkel kapcsolatos adatgyűjtésben, illetve kémkedésben,

majd néhány sorral később még azt is felrója a platformnak, hogy arra biztatja a felhasználóit, hogy "tárgyakkal dobáljanak meg mozgó járműveket", "megfázás elleni gyógyszerben süssenek csirkét" vagy "forró viaszt öntsenek az arcukra". Ahogyan arról többször is írtunk a Rakétán, a platformról ugyan kiderült, hogy Kínában is hozzáférhetővé tesz bizonyos felhasználói adatokat, illetve néhány esetben újságírókat figyeltek meg azon keresztül, de ennél többet még nem tudtak bizonyítani a TikTokkal szemben egyre ellenségesebb nyugati törvényhozók és hatóságok. Ennek ellenére, ha nem születik az állami törvényt felülíró szövetségi jogszabály, vagy nem adja el a tulajdonos ByteDance a platformot, akkor jövő év elejétől napi tízezer dolláros bírság jár azoknak, akik lehetővé teszik a TikTok a montanai használatát - vagyis nem a felhasználókat, hanem a céget, illetve az alkalmazást terjesztő piactereket büntetik majd.

Míg a törvényt megalkotó politikusok büszkék a jogszabályra, addig a ByteDance képviselői a szólásszabadságot és a helyi, a TikTokon aktív felhasználók megélhetését emlegetik. Egyes jogvédő szervezetek szintén úgy gondolják, hogy a veszélyeket nem tudták bizonyítani a politikusok, és "egészen egyszerűen cenzúrának" nevezik a montanai törvényt. Mivel a TikTok vezetőjének a washingtoni meghallgatásán pártállástól függetlenül támadták a platformot, így valószínűnek tűnik, hogy további államok követik Montana példáját, ahogyan az is, hogy a betarthatóság és a politikai haszon miatt egy idő után a Fehér Ház is a szövetségi betiltás mellett dönt.

(Borítókép: Matt Cardy/Getty Images)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Összehasonlítottuk a három legjobb, ingyenes mesterséges intelligenciát
Összehasonlítottuk a három legjobb, ingyenes mesterséges intelligenciát
A ChatGPT, a Gemini és a Claude a programjavaslatok és a bevásárlólista mellett még Petőfi Szeptember végénjét is kiegészítette nekünk.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.