Egy amerikai cég olyan tesztet fejlesztett, amivel öt perc alatt kimutatható a koronavírus

2020 / 03 / 29 / Bobák Áron
Egy amerikai cég olyan tesztet fejlesztett, amivel öt perc alatt kimutatható a koronavírus
A COVID-19 járvány elleni küzdelem egyik leghatékonyabb módja a lakosság széles körű tesztelése. A jelenleg használt tesztek viszont sokszor csak egy nap után hoznak eredményt, a gyorstesztek pedig több esetben is rendkívül megbízhatatlannak bizonyultak.

Ebben hozhat gyökeres fordulatot az Abbott által kifejlesztett teszt, ami a cég állítása szerint mindössze öt perc alatt képes kimutatni, ha valaki koronavírussal fertőzött. Az eljárást már az FDA, vagyis az amerikai élelmiszerbiztonsági és gyógyszerészeti hatóság is jóváhagyta, így a várakozások szerint a jövő héttől akár napi ötvenezer tesztet is elvégezhetnek vele.

A teszt az Abbott ID Now nevű eszközével működik, és a hagyományos molekuláris diagnosztikai tesztekhez hasonlóan a páciens orrüregéből vagy nyálkahártyájából levett mintából mutatja ki a SARS-CoV-2 nyomait, a nukleainsav azonosításával. Ez jóval megbízhatóbb megoldás, mint a ma használt gyorstesztek, amelyek a vérből mutatják ki az antitestek jelenlétét, és egyes esetekben az derült ki, hogy mindössze 30%-os pontossággal működnek. Az Abbott tesztjének legnagyobb előnye, hogy a mintát nem kell beküldeni a laborba, az USA-ban széles körben használt ID Now-val a vizsgálat bárhol, percek alatt elvégezhető.

Az Egyesült Államokban rendkívül nagy szükség van a lakosság széles körű tesztelésére, hiszen mára a világ összes országa közül itt található a legtöbb fertőzött. Március 29-ig az országban 133 ezer koronavírusos esetet azonosítottak, és több mint 2300-an haltak bele a betegségbe.

Szakértők szerint a járvány kordában tartásának az egyik legfontosabb kulcsa a lakosság széles körű tesztelése. "Tesztelni, tesztelni, tesztelni!" - adta ki az utasítást két héttel ezelőtt Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója is, aki szerint ez az egyetlen módja, hogy a járványt izolálni tudják, ezzel pedig lassítsák a terjedését. A statisztikák is ezt igazolják, hiszen azokban az országokban, ahol a lakosság tesztelése időben megkezdődött, feltűnően alacsony volt a koronavírus miatti halálozások száma. Németországban, ahol az Our World in Data adatai szerint mindeddig 167 ezer tesztet végeztek el, több mint 60 ezer betegből mindössze 482 veszítette életét, Dél-Koreában pedig, ahol 316 ezer tesztet végeztek, összesen 9500 eset volt és 152-en hunytak el a COVID-19-ben. Bár Olaszországban szintén több mint kétszázezer tesztet csináltak eddig, ám itt a széleskörű tesztelés csak azután indult meg, hogy a járvány már elterjedt az országban.

Magyarországon eddig a hivatalos adatok szerint 12 148 mintavétel történt és 408 fertőzöttet azonosítottak, habár a valós szám a tesztek alacsony száma és a tünetmentes vagy csak enyhe tüneteket mutató fertőzöttek miatt ennél vélhetőleg jóval magasabb. Magyarországon sokáig csak azokat tesztelték, akik a koronavírusra jellemző tüneteket mutattak és igazoltan kapcsolatba kerültek fertőzött személlyel, ennek megfelelően pedig a mintavételek száma is elég alacsony volt: a múlt hét végéig a statisztikák szerint mindössze 4400 tesztet végeztek el, az elmúlt egy hétben viszont az összes elvégzett mintavétel száma közel a háromszorosára ugrott. Bár a múlt héten a WHO magyarországi irodájának vezetője úgy nyilatkozott, hogy nincs szükség a teljes lakosság szűrésére, az eddigi protokollal esély sem volt a fertőzöttek valós számának megállapítására, hiszen azt már régóta pontosan lehet tudni, hogy a koronavírus akkor is fertőz, ha valaki nem mutat tüneteket (így nem is tudhatjuk, hogy kapcsolatba kerültünk fertőzött személlyel), és előfordul, hogy valakinek a tünetei sem tipikusak.

Nem az Abbott az egyetlen amúgy, akik gyorstesztekkel kísérleteznek. A Bosch szintén a héten jelentette be, hogy a Randox Laboratorieszal együttműködve egy olyan mintavételi eljárást fejleszettek ki a Vivalytic nevű molekuláris diagnosztikai platformjukhoz, ami két és fél óra alatt képes eredményt produkálni. A cég szerint a teszt 95%-os megbízhatósággal működik, és egy eszközzel egy nap alatt akár száz vizsgálat is elvégezhető.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Ez a mai világban akár ijesztőnek is hathat, pedig a Google által kifejlesztett Azonnali átírás alkalmazás azok közé a dolgok közé tartozik, ami miatt igazán lehet szeretni a technológiát.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.