A rák a világon a második leggyakoribb halálok, ami nem kis részben azért van így, mert a mai napig nincs olyan általánosan elterjedt vizsgálat, amivel gyorsan és olcsón lehetne kimutatni a betegséget már a korai fázisban. Ennek következményeképpen a daganatos megbetegedések jelentős részét csak előrehaladott stádiumban diagnosztizálják, ami jelentősen csökkenti a gyógyulás esélyeit.
A Toshiba Frontier Research Laboratory most a Tokiói Orvosi Egyetemmel és a japán Nemzeti Rákközpont Kutatóintézetével együtt egy olyan gépet fejlesztett, ami az összes felmerülő problémát egyszerre orvosolja:
a készülék mindössze egy csepp vérből képes kimutatni a rák 13 különböző fajtáját két óra alatt, 99%-os hibahatárral dolgozik és a vizsgálat mindössze 20 000 jenbe, nagyjából 60 ezer forintba kerül.
Az eszköz a gyártó szerint képes azonosítani a gyomor, a nyelőcső, a tüdő, a máj, az epeutak, a hasnyálmirigy, a bél, a petefészek, a prosztata, a húgyhólyag, a mell daganatos megbetegedését, valamint a szarkómát és a gliomát (az agydaganat leggyakoribb fajtája).
A rák vérből való kimutatása régóta az orvostudomány egyik szent grálja. A kutatók régóta tudják, hogy a lebomló daganatos sejtekből felszabaduló mikro-RNS alapján pontosan lehet jelezni a rák jelenlétét és a típusát is a szervezetben, ám ezek a módszerek mindeddig túlságosan megbízhatatlanok voltak és nagyon sokba kerültek, ráadásul több tíz milliliternyi vérre volt hozzájuk szükség. A Toshiba viszont most egy olyan chipet fejlesztett, ami százszor érzékenyebb, mint a korábbi chipek, így jóval pontosabban tudja szűrni a daganatos betegségeket.
A Toshiba szerint a gép orvosi tesztelése jövőre kezdődik, így még évekbe telik, mire az eszköz kereskedelmi forgalomba kerülhet.
(Forrás: Mainichi via Tomsguide)
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne E-Hybridek
A mindentudó. Családbarát SUV benzines V6-os vagy V8-as motorral a kimagasló teljesítmény és konnektorról is tölthető elektromotorral a kiemelkedő hatékonyság és tisztaság jegyében. A Porsche, amely nem ismer határokat.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Elektromos Macan
A klasszikus Porsche formanyelv előremutató átdolgozásával a teljesen elektromos Macan már első pillantásra szemlélteti saját lelkületét. Legyen szó városi használatról vagy ingázásról, a teljesen elektromos Macan elemében van mindenhol, különösen, ha az egyéniség is számít.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR