Egy félreértett halfaj új szuperképességét fedezték fel

2024 / 09 / 15 / Bobák Zsófia
Egy félreértett halfaj új szuperképességét fedezték fel
A titokzatos angolnákat először kapták lencsevégre kockázatos szabadulóakciójuk közben.

Az angolnákról, pontosabban az angolnaalakúak rendjébe tartozó halakról az ókor óta rengeteg legenda kering, amelyek forrása az állatok nehezen megfigyelhető természete: Arisztotelész például kijelentette, hogy ezek az állatok nem rendelkeznek genitáliákkal és ezért nem is szülnek és születnek hagyományos módon, hanem egyszerűen a földben keletkeznek, a sárban spontán képződő lényekből bújnak elő. A félreértéseknek az a tény adott alapot, hogy az angolnák, legalábbis egyes fajaik, mint az európai angolna (Anguilla anguilla) több évtizedes életük során rendkívül hosszú vándorutat tesznek meg és az egyes evolúciós szakaszaikban nagyon eltérően néznek ki, így egy-egy egyed életútjának végigkövetése lényegében lehetetlen, emellett a szaporodáshoz szükséges szerveik csak életük vége felé fejlődnek ki. Az angolnák szexuális életéről még mindig keveset tudnak a kutatók, de van egy titkos "szuperképessége" az állatoknak, amire nemrégiben fény derült, sőt, a különös tevékenységről felvétel is készült.

A Nagaszaki Egyetem és a Japán Halgazdálkodási Kutató és Oktatói Ügynökség munkatársai a japán angolna (Anguilla japonica) viselkedését tanulmányozták, miközben felfedezték a ritka képességet, amit eddig csak néhány gerinctelen állat és halfaj esetében sikerült megfigyelni:

az állatok aktívan és több esetben sikeresen menekülnek a ragadozók belsejéből, miután azok már elfogyasztották őket.

Az angolnákat, részben sikamlós, vékony testük miatt, egyben nyelik le a ragadozóhalak, ezért a prédák egy darabig még élnek a gyomorba jutva, ezt az időt pedig nem töltik tétlenkedéssel, éppen ellenkezőleg, azonnal keresni kezdik a kiutat. A japán kutatók bárium-szulfáttal fecskendezték be a kísérleti alanyokat, hogy jobban meg tudják figyelni a mozgásukat a röntgenfelvételeken, majd egy tartályba helyezték őket a sötét alvó (Odontobutis obscura) elnevezésű hallal. A ragadozók összesen 32 angolnát fogyasztottak el és ebből 28 próbált megszökni, 13-nak sikerült eljutnia egészen a hal kopoltyúnyílásáig, viszont innen csak kilenc távozott a szabadba.

A sötét alvó a kisebb élőlényeket nem öli meg lenyelés előtt, helyette a gyomrára bízza a feladatot, a még élő-mozgó prédák úgyis hamar elpusztulnak a savas környezetben. Az angolnák közül azok, amelyek teljes egészében bekerültek a gyomorba, átlagban 211,9 másodperc után haltak meg a megfigyelések szerint. A szabadulóakciót azoknak a példányoknak sikerült megoldani, amelyek a gyomorból a nyelőcsövön keresztül a kopoltyúnyílásokig jutottak és ott időben elérték a külvilágot. Ehhez hátrafelé kellett haladniuk, ami erős izmokat és gyors reakcióképességet követelt, a kopoltyúnál pedig további manővereket kellett végezniük a teljes menekülésig. A 32 megfigyelt angolna közül 13 érte el a kopoltyút, viszont csak 9 jutott ki teljesen a fogságból.

A kísérlet során három évig követték figyelemmel az angolnák és a ragadozóhalak interakcióját, de sok kérdésre nem kaptak még választ a kutatók, ezért a továbbiakban folytatják a megfigyeléseket másfajta halfajok bevonásával és a szökési stratégia alaposabb feltérképezésével.

(Fotó: opencage/Wikimedia Commons, CC BY-SA 2.5)

Abnormálisan viselkedik egy élőlény a kínai űrállomáson A Tienkungon jelenleg a Sencsou-18 misszió űrhajósai végeznek tudományos munkát, köztük különféle állatok megfigyelésével is foglalkoznak.


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Iszonyat hatalmas a világ legöregebb, 123 éves krokodilja
Iszonyat hatalmas a világ legöregebb, 123 éves krokodilja
Amikor Henry született, nem, hogy internet és számítógép nem volt, de még penicillin sem.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.