Egy kirúgott Facebook-alkalmazott elárulta: a törölt üzeneteinket is látják a cégnél

2022 / 07 / 10 / Pőcze Balázs
Egy kirúgott Facebook-alkalmazott elárulta: a törölt üzeneteinket is látják a cégnél
A Facebook egy korábbi alkalmazottja azt állítja, hogy a vállalat fejlesztett egy olyan szoftvert, ami a törölt üzenetek között is tud keresni, hogy azokat átadhassák a hatóságoknak.

A Gizmodón olvasható hír szerint Brennan Lawson, aki korábban az Egyesült Államok légierejében szolgált, majd szenior rizikó- és eszkaláció-specialista lett a Facebooknál, hárommillió dollárra perli a Metát. A csapatát a vádirat szerint "tűzoltóságként" emlegették a cégen belül, mert az ő feladatuk volt a felmerülő problémák mielőbbi orvosolása. Lawson a szolgálati ideje után már depresszióval küzdött, amin súlyosbított, hogy az új munkahelyén "horrorisztikus tartalmakat", például gyermekpornográfiát és lefejezéseket kellett végignéznie. Ehhez állítólag "nulla felkészítést és nulla támogatást" kapott. A férfi azt állítja, hogy azért veszítette el az állását, mert egy megbeszélésen kétségbe vonta, hogy a cég egyik új szoftvere legális-e. Az említett eszközről Lawson egy 2018-as megbeszélésen szerzett tudomást, és a lényege, hogy

"megkerülje a Facebook szokásos magánszféra-védelmi szabályait, és elérhetővé tegyen a felhasználók által korábban törölt tartalmakat."

A szolgáltatás hagyományos háttérrendszere erre nem adna lehetőséget, elméletileg minden, amit a facebookozók törölnek, elérhetetlenné válik. Mindez a férfi szerint sérti a Facebook és az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság között létrejött, 2012-es megállapodást, amely szerint a vállalatnak tilos félrevezető tájékoztatást adnia az adatkezelési gyakorlatával kapcsolatban. Lawson szerint az európai uniós GDPR-szabályokba is ütközhet a kiegészítő rendszer, ám a Gizmodo emlékeztet rá, hogy az Unió adatvédelmi szabályai kivételként kezelik a hatóságok általi adatkéréseket, hiába lett alapvető jogunk az "elfeledtetéshez való jog". A vádirat szerint a rendszer a Messenger gyerekeknek készített változatát, a Messenger Kids-et is érinti, és a felperes tudomása szerint még mindig éles, vagyis hamisan sugallja a cég, hogy ha törlünk egy üzenetet, ahhoz többé nem férnek hozzá.

A Metánál ugyan nem válaszoltak a Gizmodo által feltett kérdésekre a rendszerrel kapcsolatban, de azt leszögezték, hogy "a vádak alaptalanok és határozottan megvédik magukat" azokkal szemben.

(Borítókép: Brett Jordan/Unsplash)

Példátlan tömeges megfigyelést tehet lehetővé az EU-ban egy új törvénytervezet Legalábbis a gyerekpornográfia ellen született, a telefonok átvizsgálását lehetővé tevő javaslat kritikusai szerint.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
A Spotify elbocsátja a dolgozói 17 százalékát
A Spotify elbocsátja a dolgozói 17 százalékát
Daniel Ek vezérigazgató tegnap jelentette be a leépítéseket, amelyek várhatóan mintegy 1500 embert érintenek a vállalatnál.
A Kawasaki nem csak motorokat, hanem fejlett humanoidokat is készít
A Kawasaki nem csak motorokat, hanem fejlett humanoidokat is készít
Egyre több olyan cég áll elő emberszerű robotokkal, amelyek fő profilját hagyományosan nem a humanoidok tervezése jelenti.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.