Egy nap alatt immár másodszor lőttek le egy azonosítatlan tárgyat – most Kanada felett

2023 / 02 / 12 / Felkai Ádám
Egy nap alatt immár másodszor lőttek le egy azonosítatlan tárgyat – most Kanada felett
Az akciót ezúttal is egy amerikai F–22 végezte el, közben érdekes dolgok hangzottak el a tegnapi objektummal kapcsolatban is.

Egyetlen nap alatt már a második ismeretlen tárgyat szedte le egy amerikai F–22 Raptor – számol be róla a The War Zone. Az akcióra Kanada Yukon territóriuma felett került sor Justin Trudeau miniszterelnök Tweet-bejegyzése alapján. Az incidens egy nap alatt a második, egy hét alatt a harmadik – mint ismert először egy kínai kémballont lőttek le (legalábbis ez az USA álláspontja az első objektumról, Kína szerint az eszköz polgári célokat szolgált). A mostani eset kapcsán elhangzott, hogy a kilövésről Trudeau egyeztetett Bidennel, és a kanadai hadsereg a roncsok kézrekerítésén dolgozik.

Ismét kilőtt egy ismeretlen tárgyat egy F–22 – ezúttal Alaszka felett Annyi valószínűnek látszik, hogy nem a múltkorihoz hasonló kémballonról volt most szó, de azért elég sokat tudunk már a rejtélyes tárgyról.

A mostani tárgyról a tegnapihoz hasonlóan szintén nem tudni sokat, habár paramétereiben emlékeztet erre – vagyis a tegnapihoz hasonló magasságban repült, kisebb autó méretű, hengeres tárgyról beszélünk. Mindez a kanadai védelmi minisztertől, Anita Anandtól származó információ, aki szombat este még nem kívánt sem spekulálni, sem nyilatkozni az eszköz eredetével kapcsolatban. Trudeau Tweetje előtt nem sokkal az amerikai FAA (légügyi hatóság) a NOTAM rendszeren keresztül értesítést tett közzé, hogy a Yukon territórium Mayo város és környéke felett ideiglenes légzárat vezettek be, az intézkedés alapja a hivatal szerint akitív légvédelmi művelet (active air defense operation).

Kérdés lehet, hogy miért nem a Kanadai Királyi Légierő CF–18 Hornet vadásza végezte a műveletet – az ok az lehet a War Zone szerint, hogy az F–22 fejlettebb levegő-levegő harci képességekkel rendelkezik.

Most pedig gyorsan ejtsünk pár szót a tegnapi eszközről! Erről továbbra is kevés a részlet, feltehetően azért, mert a Pentagon vizsgálata még folyik, viszont akad három érdekes új információ. Ezek szerint az eszközön tehát nem akadt semmiféle látható hajtómű, így nem tudni, hogy egyáltalán miként tudott repülni, és néhány pilóta (de nem az összes) szerint az elfogás közben az eszköz belezavart valahogy a gépük elektronikai rendszerébe. A kilövést követően a tárgy darabokra esett szét. Az alaszkai republikánusok egyik szenátora szerint pedig a múltkori nem az első eset volt, hogy a Pentagon nyomon követett valamit, ami Alaszka felett repült, mivel már több hasonló tárgyat is láttak eddig az elmúlt hetekben. Mint a szenátor nyilatkozott:

„Voltak dolgok, amiket a radaron láttak, de nem magyarázták el (hogy mik ezek)... szóval nem tudom, mik voltak azok, de azt hiszem, a katonaságunk is megpróbálja kideríteni... De ezek hasonló jeleket produkáltak... Csatlakozom küldöttségtársaimhoz abban, hogy választ várok katonai vezetőinktől arra vonatkozóan, hogy az elmúlt hetekben hogyan hatolhattak be azonosítatlan tárgyak a légterünkbe...”

(Kép: Pixabay/WikiImages)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Felével növeli meg a tolóerőt ez a régi-új technológia.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.