Egy operátor negyven drónt is irányíthat a brit hadseregnél a jövőben

2022 / 09 / 14 / Bobák Zsófia
Egy operátor negyven drónt is irányíthat a brit hadseregnél a jövőben
Drónrajok bevetésére és ember-gép csapatmunkára készül a brit hadsereg.

A brit hadsereg a drónokat a leendő bevetések szerves, sőt, központi részévé tenné és ennek érdekében olyan új rendszert fejleszt, ami lehetővé teszi egy operátor számára egyszerre egész csapat légi eszköz irányítását: a tervek szerint ez azt jelenti, hogy egy katona harminc-negyven vagy akár több drónt is kezelhet, amelyek rajban repülve működnek együtt. A módszer első tesztjét a Salisbury-síkságon tartották meg és a próbán bizonyították, hogy lehetséges egy ember által hat drónt kontrollálni, vagyis nem szükséges egyenként felügyelni minden egyes légi eszközt.

A cél, hogy a rajokkal növeljék a megfigyelési és támadási kapacitást is

és a begyűjtött adatokkal a precízebb célzást is elősegítsék. A teszten két fajta drón vetettek be, Atlas és Elbit eszközöket, amelyek a program második szakaszában már mesterséges intelligencia közreműködésével határozták meg a misszió lépéseit. A hadsereg tagjai a drónokat a gép-ember kapcsolat megerősítésére szánják, hogy így növeljék a katonák által elérhető és feltérképezhető területeket: a pilóta nélküli légi járművek ugyanis a katonák "szemei" lehetnek, amelyek olyan helyekre is belátnak, amelyek eddig rejtve maradtak a tekintetek elől.

(Fotó: British Army)

Akár egy több száz drónból álló rajt is irányíthat egyetlen katona a Raytheon új fejlesztésének köszönhetően Nemrég egy éles teszt során egy 130 drónból álló flottát volt képes irányítani egyetlen katona. A gyakorlat során beltéri és kültéri helyszínekkel is egyaránt meg kellett küzdenie a drónrajnak.


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.