Egy óra alatt eldöntötte az esküdtszék, hogy bűnös-e Elon Musk

2023 / 02 / 06 / Pőcze Balázs
Egy óra alatt eldöntötte az esküdtszék, hogy bűnös-e Elon Musk
Gyors döntéssel ért véget az Elon Musk ellen indult per, amely arról döntött, hogy a milliárdos csalást követett-e el egy szerencsétlen vagy hazug Twitter-bejegyzésével. Az esküdtek szerint nem.

Január huszadikán számoltunk be arról a Rakétán, hogy megkezdődött a Tesla vezetőjének a pere, amelyben azzal vádolják, hogy tönkretette a befektetői egy részét egy Twitter-poszttal, ami először megnövelte, majd lecsökkentette a cég részvényeinek az értékét. Musk ugyanis 2018. augusztus 7-én azt írta, hogy "Azon gondolkozom, hogy magánkézbe vegyem a Teslát 420 dolláros árfolyamon. A pénz megvan rá.", majd ezzel folytatta: "A részvényesek vagy eladnak 420-on, vagy megtartják a részvényeket és magántulajdonosok lesznek". A hírhedt bejegyzést követő napokban a milliárdos elárulta, hogy több megbeszélésen volt túl a Szaúdi Szuverén Befektetési Alappal, ám a partnerei végül kitáncoltak az üzletből. A per során még az alap vezetője és Musk között váltott SMS-ek is előkerültek, hogy bizonyítsák az üzletember bűnösségét.

Azonban ez sem hatotta meg a San Franciscó-i esküdtszéket, amelynek arról kellett döntenie, hogy Elon Musk szándékosan osztott-e meg hamis információkat, hogy ezzel manipulálja a részvények árát, illetve, hogy a posztok valóban megnövelték-e a papírok értékét, és ha igen, mennyivel - írja a The Verge. A vád képviselője záró gondolataiban aláhúzta, hogy a milliárdos "hamis, az igazságot gátlástalanul figyelmen kívül hagyó" bejegyzéseket osztott meg, amelyek "rengeteg kárt" okoztak. Alex Spiro, Musk közeli bizalmasa és védője viszont az ötvenegy éves férfit úgy állította be, mint "egy srác a vádlottak padján". A jogász azt mondta az esküdteknek, hogy "attól, hogy egy Twitter-bejegyzés rossz, még nem lesz belőle csalás". Emellett az érvei szerint "a részvények állandóan mozognak, mindenféle okból", de hozzátette, hogy védence bizonyos tweetjeit "ő sem bírja".

Míg más perek esetében akár napokig mérlegelik az érveket, az esküdtek most egy óra alatt kimondták: Elon Musk nem felelős azokért a károkért, amelyeket a befektetői elszenvedtek. A Tesla, egyben a Twitter első embere láthatóan megkönnyebbült az ítélet hallatán: azt írta a platformon, hogy "Hála az égnek, győzött az emberek bölcsessége. Mélyen értékelem az esküdtszék egyhangú döntését, mely szerint ártatlan vagyok a "Tesla 420 tőzsdéről kivezetés"-ügyben".

(Fotó: Getty Images/Justin Sullivan)

Felelőtlen volt vagy hazudott Elon Musk? Esküdtszék előtt a sokmilliárd dolláros kérdés A Tesla vezetőjét azzal vádolják, hogy a saját befektetőit tette tönkre egy félrevezető Twitter-bejegyzéssel.


Maga a megtestesült utópia, ahogy valaki pusztán a gondolataival irányítja a lakását
Maga a megtestesült utópia, ahogy valaki pusztán a gondolataival irányítja a lakását
A Stentrode nevű agy-számítógép interfésszel ellátott ALS-es beteg az Amazon Alexa segítségével képes le- és felkapcsolni a villanyt, önállóan tévézni és internetezni, de akár még vásárolni is.
Elhagyja a céget a Boeing védelmi és űrkutatási részlegének vezetője
Elhagyja a céget a Boeing védelmi és űrkutatási részlegének vezetője
A cég űrtaxijának, a Starlinernek balul sikerült tesztje után változások történtek a vezetőségben.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.