Egy orosz cég megalkotta a tökéletesen élethű Arnold Schwarzenegger robotot, csak azzal nem számoltak, hogy még él az igazi

2020 / 03 / 10 / Bobák Áron
Egy orosz cég megalkotta a tökéletesen élethű Arnold Schwarzenegger robotot, csak azzal nem számoltak, hogy még él az igazi
Az “igazinak”, vagyis a valódi Arnold Schwarzeneggernek pedig nem igazán nyerte el a tetszését, hogy a beleegyezése nélkül készítettek belőle egy robotizált mellszobrot, így 10 millió dollárra perelte a céget.

Ez valahol érthető, hiszen a Promobot gyakorlatilag egy hangasszisztenst készített Schwarzeneggerből, aminek megmondhatjuk, hogy kapcsolja fel a villanyt a nappaliban, vagy főzzön le egy kávét - mármint ha rendelkezésünkre állnak a megfelelő okosotthon eszközök. A Westworldöt meghazudtolóan élethű robotokat 25 ezer dollárért árulják, és ennyiért Schwarzenegger, Marilyn Monroe vagy Albert Einstein mellett akár saját magunkat is kérhetjük robot formátumban, ha elég morbid a humorérzékünk.

A Promobot honlapja szerint a Robo-C márkanéven árult robotjaik képesek az arca alapján felismerni az embereket, kommunikálni, válaszolni a nekik feltett kérdésekre, vezérelni az okosotthon eszközöket valamint dokumentumokat szkennelni, így a hangasszisztens nem csak az otthonokban használható, de állítólag múzeumi idegenvezetőként, portásként, ügyintézőként is beválik.

A Gizmodo úgy tudja, hogy Schwarzenegger akkor szerzett tudomást a robot alteregója létezéséről, amikor a Promobot tavaly megkereste azzal, hogy utazzon el Szentpétervárra és pózoljon saját magával. A színész visszautasította a lehetőséget, de a Promobotnak ez nem szegte kedvét és előbb a Las Vegas-i CES elektronikai kiállításra, majd a New York-i játékvásárra is magukkal vitték a robotot, amivel az ingyenreklám helyett végül egy tízmillió dolláros reklámot nyertek. Schwarzeneggernek amúgy nem elvi problémái voltak azzal, hogy egyfajta robotinasként bárkinek a nappalijában ott lehet, ám ő ennek fejében harmincmillió dollárt várt volna a cégtől.

A Promobot nem először hívta fel magára a figyelmet a különleges robotjaival, tavaly áprilisban például a rendkívül élethű hírolvasórobotjukon ámuldozott a világ, ezt néhány hónappal megelőzően pedig azzal sikerült bekerülniük a hírekbe, hogy az ő robotjuk volt az áldozata az első autóbalesetnek, amiben egy robot ütött el egy robotot.


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
Kína valódi
Kína valódi "láthatatlanná tévő köpönyeget" fejlesztett állítólag
Olyan, mint a Harry Potterben, már ha igaz. A láthatatlanná tévő technológia viszont ennek köszönhetően nagy pillanatokat él meg, mivel egy kanadai cég is hasonló terméket fejlesztett. Csak győzze az ember szétszálazni, hogy éppen ki és miért akar láthatatlan lenni!
Célegyenesbe ért az EU mesterséges intelligenciáról szóló jogszabálya
Célegyenesbe ért az EU mesterséges intelligenciáról szóló jogszabálya
Megszületett a megállapodás az Európai Parlament és a Tanács között a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos törvényjavaslatról, amelynek célja, hogy az MI Európában biztonságos legyen, ne sértse az emberek alapvető jogait, ugyanakkor a technológia fejlődését is segítse.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.