A GD–1 egy úgynevezett csillagáram, és úgy keletkezett, hogy a Tejútrendszer, tehát a galaxisunk tömegvonzása szétszakított egy göbhalmazt, és annak a csillagait mintegy szétterítette az égbolton. A csillagáramok ennek megfelelően többnyire egyetlen folyamatos vonalon helyezkednek el az égbolton, de található bennük egy „lyuk” azon a helyen, ahol az eredeti gömbhalmaz helyezkedett el, mielőtt a tömegvonzás hatására két irányba is el nem kezdett szétcsúszni. Az említett GD–1 érdekessége, amit Ana Bonaca csillagász bizonyított be, hogy ebben az áramban akad egy második lyuk is. A lyuk szélei ráadásul egyenetlenek (amit a csillagász épp ezért a GD–1 sarkantyújának nevezett el), pontosan úgy mintha egy felfoghatatlan méretű „lövedék” száguldott volna ott keresztül a relatív közelmúltban.

Bonaca úgy nyilatkozott, hogy ezt a lövedéket egyetlen megfigyelhető, fénylő testtel sem sikerült azonosítani, de az biztos, hogy gigantikus bestiáról van szó. Az objektum milliószor akkora lehet, mint a Nap, a számítások szerint az átmérője körülbelül 30-65 fényév lehet – magyarán akkora, mint egy egész gömbhalmaz. Csillag épp ezért nem is jöhet szóba, hiszen ekkora csillag nem létezik. A másik megoldás a fekete lyuk lehetne, de ebben az esetben szupermasszív fekete lyuk lehetne csak a bűnös, amely akkora, mint a galaxisunk közepén található fekete lyuk.

Ilyen még sosem volt: az Event Horizon Teleszkóp „lefényképezte” a Tejútrendszer közepén található szupermasszív fekete lyukat 2019-ben Event Horizon Telescope Collaboration jelentette be, hogy először készítettek fényképet egy fekete lyukról. A mai napon ismét nagy bejelentéssel készültek.

Elméletileg nem lehetetlen, hogy a galaxisban akadjon még egy szupermasszív fekete lyuk, de erre nem utalnak jelek, és a legtöbb, általunk ismert, nagyobb galaxisban csak egyetlen szupermasszív fekete lyuk található – a galaxis közepén. Nagyobb fénylő testet a GD–1 közelében nem látni, és tehát a második szupermasszív fekete lyuk létezésére sem utalnak jelek, sőt az eddigi tapasztalatok alapján inkább kizárható egy ilyen objektum létezése. A kutatók épp ezért azt gondolják, hogy a szóban forgó lövedék legalább részben sötét anyagból állhat.

Magyarán a GD–1 sarkantyúja egy bizonyíték lehet a teoretikus, sötét anyag létezésére, sőt nem csak arra, hanem megerősítheti azt a feltételezést is, hogy a sötét anyag a valódi anyaghoz hasonlóan „csomós” – tehát a sűrűsége nem homogén, hanem amint a látható anyag, például a csillagok és a csillagködök, úgy a sötét anyag is bizonyos pontokon koncentrálódik.

Habár a sötét anyag akkor, tehát 2019-ban még nem volt kizárólagos magyarázat, azóta több tanulmány is visszatért a kérdéshez. Egy idei tanulmányban a kutatók már három ilyen lyukról írtak, és szimulációkkal azt vizsgálták, hogy ezeket okozhatták-e a Tejútrendszerből származó, molekuláris ködök – ami esetben nem lenne szükség a fekete anyagra, mint magyarázatra. A tudósok rengeteg tesztrészecske-szimulációt futtattak le, és annak valószínűségét vizsgálták tehát ezekkel, hogy az egyéb ismert gömbhalmazok is képesek-e GD–1-szerű lyukak „képzésére”. A kutatók így szerették volna kizárni azt a magyarázatot, hogy a lyukak a Tejútrendszer barionkomponensei (protonok és neutronok) okozta zavaroknak a következményei. Mint írják, az eredményük nagyon nagy eséllyel kizárja azt a magyarázatot, hogy a gömbhalmazok képezhetnek ilyen lyukakat, emiatt pedig tehát a GD–1 áramban legalább az egyik lyukat a sötét anyag hozhatta létre.

Források: arXiv, csillagászat.hu, LiveScience

(A cikkhez használt kép illusztráció, forrása: Pixabay/SkieTheAce)