Az asztrofizika régi célja egy fekete lyuk közvetlen környezetének megfigyelése az eseményhorizont méreteinek megfelelő szögfelbontással. Ilyen megfigyelésekkel lehet ugyanis a legjobban tanulmányozni a lyuk körüli erős gravitációs hatásokat, valamint a csaknem fénysebességgel keringő anyag bonyolult dinamikáját. Mindezzel tesztelni lehet az általános relativitáselméletet az erős mezők tekintetében, de a fekete lyukak fizikáját, valamint magát az esemény horizontot is. E célok érdekében 2015-ben megalakult az Event Horizon Telescope (EHT) nemzetközi konzorciuma, amely nyolc rádióteleszkóp-obszervatóriumból áll szerte a világon, és a nagyon hosszú alapvonalú interferometria (Very Long Baseline Interferometry/VLBI) rövid hullámhosszokon történő fejlesztésével foglalkozik.

Az EHT azt a VLBI technikát, amely a rádióantennákat a világon összeköti egy Föld méretű interferométer létrehozása érdekében, a legnagyobb látható eseményhorizonttal rendelkező két szupermasszív fekete lyukat körülvevő sugárzó régiók alakjának és méretének meghatározására használta – e két fekete lyuk a Sgr A, a Tejút, valamint az M87 a Virgo A galaxis közepén. Az EHT együttműködés a legkorszerűbb csillagászati mérések elvégzése mellett olyan elméleti és szimulációs vizsgálatokat is végez, amelyek a fekete lyukak eseményhorizontjának közvetlen közelében előforduló fizikai jelenségekkel és alapvető folyamatokkal foglalkoznak.

A mostani bejelentést az ESO vezetője, Xavier Barcons vezette fel egy Németországban rendezett, de a világon mindenhol egyszerre sugárzott konferencia keretében. Izgalmas szavak hangzottak el már ekkor – a felfedezés a Tejútrendszer közepével kacsolatos. Mint elmondta, ezt a felfedezést nem végezhette volna egyetlen intézet, ahogyan egyetlen ország sem, hanem csak az a nyolc rádióteleszkóp, amelyről korábban esett szó, és amelyek száma a mai bejelentés alapján tizenegyre nőtt.

Az eredményt végül a EHT projekt igazgatója, Huib Jan van Langevelde ismertette. Ezután egy videóprezentációra került sor, amelyben elindultunk a Földről, a rádióantennák irányából (Atacamai Nagyméretű Milliméteres/Szubmilliméteres Hálózat/Chile) a galaxisunk belseje felé. Némi utazás után pedig el is jutottunk a lényeghez, a legelső képhez, amely a galaxisunk közepén található fekete lyukról készült:

A fenti tehát az első kép a Sagittarius A*-ról, amelyről mostantól tehát biztosan tudható, hogy egy fekete lyuk (eddig csak azt tudták, hogy egy hatalmas tömegű test található ott, de hogy ez egy fekete luyk, az most lett teljesen biztos) – ez a képen a fényes gyűrű belsejében található sötét régió, amit a fekete lyuk árnyékaként emlegetnek a kutatók. Ez a régió azért ilyen sötét, mert az erős gravitációs vonzás miatt a fény onnan nem tud távozni, és mint Sara Issaoun kutató fogalmazott: itt csak a sötétség marad. Ezt a régiót nagyon forró gáz veszi körül, amely a fekete lyuk körül kering, ez a gáz rádióhullámokat bocsájt ki, amelyeket a mi teleszkópjaink észlelnek – ebből alakul ki a képen látható világos gyűrű.

(Fotó: Pixabay/WikiImages)