Egy utasszállítóról kilőtt rakétával érte el a világűrt a Virgin Orbit

2021 / 01 / 18 / Bobák Áron
Egy utasszállítóról kilőtt rakétával érte el a világűrt a Virgin Orbit
Richard Branson vállalata a harmadik amerikai magánfinanszírozású cég, aminek sikerült elérnie a Föld körüli pályát - és az első, ami a rakétáját nem egy kilövőállásról, hanem egy Boeing-747-esről indította útnak.

A Wired szerint a Virgin Orbit a kilövéshez egy átalakított Boeing-747-est használt, ami Kaliforniából indulva nagyjából kilencezer méteres magassági emelkedett a LauncherOne-nal. Ott a rakéta lecsatlkaozott a Cosmig Girl nevű gépről, majd a saját hajtóművével emelkedett tovább egészen a világűrig. A sikeres teszten túl a vasárnapi küldetésnek másik célja is volt, ugyanis a LauncherOne tíz kisebb műholdat (úgynevezett CubeSatot) vitt magával, amelyeket sikeresen Föld körüli pályára állított.

Branson vállalata csaknem egy évet várt erre a napra, hiszen a küldetést korábban kétszer is le kellett fújni: tavaly májusban a rakéta meghibásodása miatt kellett félbeszakítani a tesztet, decemberben pedig a járvány miatt halasztották el a kilövést. Ha a Virgin Orbit technikája ismerős valahonnan, az nem véletlen, hiszen Branson másik cége, az űrturizmusra szakosodott Virgin Galactic szintén repülőgépekről indítja útnak a SpaceShipTwo nevű űrrepülőgépét, igaz, ők Boeing helyett a saját tervezésű WhiteKnightTwo hordozórepülőt használják.

A Virgin Galactic megmutatta, hogy fog kinézni belülről az űrrepülője A VSS Unity utasterét bárki megnézheti, akár a saját lakásában is.

A levegőből indított kilövés úttörője a Wired szerint az Orbital Sciences volt, akik már az 1990-es évek elején sikeresen állították pályára a Pegasus nevű rakétájukat repülőgépről indítva, ám a cég az elmúlt három évtizedben mindössze 44 küldetést hajtott végre. Will Pomerantz, a Virgin Orbit elnöke szerint ennek oka, hogy az Orbital Sciences megelőzte a korát, ugyanis a kis méretű kereskedelmi műholdak piaca a '90-es években még egyszerűen nem létezett. A ma már a Northrop Grumman tulajdonában levő cég ugyan még ma is létezik, azonban az áraik nem igazán versenyképesek, hiszen egy kilövés hatvanmillió dollárba kerül, amelyet a kisebb cégek nem tudnak megfizetni.

A Virgin Orbit ezzel szemben azt ígéri, hogy a rakétájuk mindössze 12 millió dollárért fogja Föld körüli pályára juttatni a nagyjából 450 kilogrammnyi rakományt, amivel messze alullicitálják még a SpaceX árait is. A technológia másik előnye a hagyományos rakétákkal szemben, hogy míg kilövőállásból csupán néhány van az egész világon, addig a Virgin Orbit Boeingje a Föld bármelyik repülőteréről fel tud szállni, amennyiben engedélyt kapnak rá, így gyakorlatilag "házhoz vihetik" a kilövést.

Nem Branson cége az egyetlen, aki az űrutazást a levegőből való indítással igyekezett olcsóbbá tenni, hiszen a Microsoft társalapítója, Paul Allen éveken keresztül dolgozott a Stratolaunch megvalósításán, amely szintén hasonló koncepciót követett. A hatalmas repülőgép sorsát Allen 2018-as halála pecsételte meg - bár a Stratolaunch 2019-ben valóban a levegőbe emelkedett, ám nem sokkal később a cég bejelentette, hogy leállítják a projektet, a vállalatot pedig eladták a Cerberus Capital Managementnek.

(A cikkben szereplő képek korábbi, 2019-es és 2020-as teszteken készültek, Fotó: Virgin Orbit)

További cikkek a témában:

Saját űrsikló építésébe kezd az Európai Űrügynökség Az ESA már 2015 óta kísérletezik egy többször felhasználható űrrepülőgép fejlesztésével, amely jelentősen olcsóbbá tehetné a mikrogravitációban végezhető kutatásokat. Az űrügynökség most bejelentette, hogy megállapodást kötöttek a jármű megépítésére.

Sikeresen tesztelték a Blue Origin űrturistáknak fejlesztett űrkapszuláját A hordozórakéta és az utaskabin is épségben tért vissza a Blue Origin legutóbbi tesztjén.

Elon Musk megint kitalált valamit, amivel tovább forradalmasíthatja az űrutazást A SpaceX hordozórakétái eddig leszálltak a kilövés után, a Csillaghajóhoz kifejlesztett Super Heavyt viszont már a kilövőállás karjával fogják elkapni.


Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Továbbra is hódít a párját ritkító hungarikum, ami a jövő tudósait és művészeit adja a világnak
Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) által szervezett Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) sok évtizedes hagyománya mára széles körű népszerűséget ért el, és fontos kiindulási pont lehet a hazai és határon túli tehetségek számára a jövőbeli karrierjük felé vezető úton. A 2025-ös, 37. konferencia előtt az OTDK céljáról és működéséről Prof. Dr. Szendrő Péter örökös elnök úrral és dr. Cziráki Szabinával, az OTDT titkárával beszélgettünk.
Testközelből élhetjük át az első sikeres kereskedelmi holdra szállást
Testközelből élhetjük át az első sikeres kereskedelmi holdra szállást
A Firefly Aerospace az első magáncég, aminek sikerült saját leszállóegységgel landolni a Holdon.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.