Egyetlen dolog szállítására készítik a több mint száz méter hosszú repülőgépet

2024 / 03 / 18 / Bobák Zsófia
Egyetlen dolog szállítására készítik a több mint száz méter hosszú repülőgépet
A gigantikus méretű WindRunner neve árulkodik arról, hogy mire használják majd: a legnagyobb szélturbina lapátokat viszik a segítségével a rendeltetési helyükre.

A Radia által fejlesztett WindRunner egyike lesz a legnagyobb repülőgépeknek: 108 méteres hosszával lekörözi majd a szovjetek valahai óriását, az Antonov An-225 Mriját és 79,5 méteres szárnyfesztávolságával előkelő helyet foglal majd el a sorban az Antonov és a Stratolaunch Roc nevű teherszállító repülőgépe után, fej fej mellett haladva az Airbus A380-800-as személyszállítóval.

A WindRunner különlegessége, hogy kifejezetten egy speciális cél miatt építik meg, az lesz a feladata, hogy a legnagyobb szélturbina lapátokat juttassa el a szárazföldi szélerőművek építési helyszíneire. Ezeknek a lapátoknak a hossza elérheti a 105 métert, ezért a közutakon való szállításuk nagy nehézségekbe ütközhet, de a WindRunner speciális kialakításának köszönhetően megbirkózik a feladattal. A berakodás a repülőgép orr-részén át történik: ahogy a koncepcióképeken látható, a gépnek egyedi formájú a pilótafülke alatti része, hogy helyet tudjon adni a hosszú lapátoknak és minél egyszerűbb legyen a kiemelésük érkezés után.

A repülőgép 0.6 Mach sebességgel halad és egyszerre 2000 kilométert tud megtenni, viszont az alkalmazása esetén szükséges egy 1800 méteres kifutópályát biztosítani a számára. A WindRunnerrel elsősorban a Radia partnercégei által gyártott GigaWind turbinákat szállítják majd, amelyek a cég elmondása szerint túl nagyok ahhoz, hogy más módon megfelelően lehessen fuvarozni őket.

(Fotó: Radia)


Műholdak figyelik a világot, de mit is látnak pontosan?
Műholdak figyelik a világot, de mit is látnak pontosan?
Éber szemek figyelik a világot az űrből a nap huszonnégy órájában. Az űrbeli sztrádák egyre jobban benépesülnek, és felmerülhet a kérdés, mennyire fejlett a mai műholdas technológia, és mit is látnak pontosan az űreszközök a magasból?
A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl –  7 módszer, amivel ellophatják az adatainkat az interneten
A csaló telefonhívásokon és a nem létező gázszámlákon túl – 7 módszer, amivel ellophatják az adatainkat az interneten
Az ESET kiberbiztonsági szakértői most összefoglalják, milyen módszerekkel lophatják el a személyes adatainkat – és mit tehetünk azért, hogy ez ne történhessen meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.