A pingvinek családjába összesen tizennyolc különböző fajta tartozik, melyek élőhelyeinek nagy része a déli féltekén található. Az egész kicsi ausztráliai és új-zélandi kék pingvinektől kezdve a nagy, akár negyven kilót is elérő császárpingvineken át a szigeteken élő királypingvinekig sokféle típusukkal találkozhatunk, de már nem sokáig. A tizennyolcból tizenhárom fajta ugyanis veszélyeztetett helyzetben van, vagy, legrosszabb esetben a kihalás is fenyegeti. A történelem során élt fajták több mint fele már erre a sorsra jutott.

Ez azonban nem érinti a királypingvineket, melyeknek a száma manapság eléri a 3.2 milliót, ami jelentős fejlődést indikál a korábbi évek vadászat által megtizedelt populációjához képest. Egy helyszínen viszont, amely eddig bőségesen el volt látva pingvinekkel, most eltűnt az állatok nagy része.

Túra a világ végére

2017-ben Henri Weimerskirch, tengeri madarakkal foglalkozó ökológus légi felvételeket kapott a kollégáitól. Az Île aux Cochons-ról, egy Madagaszkár és az Antarktisz között található kopár vulkáni szigetről készült fényképeken tisztán kivehető volt, hogy ahol régebben pingvinek tömegei töltötték a költési idejüket, most csak csupasz sziklák árválkodnak. Az ötszázezer pár állatból alig néhány maradt, a számuk összesen 90%-kal csökkent le hirtelen. Hova lettek a madarak? Az Île aux Cochons szigetre harminchét éve nem tette a lábát egy expedíció sem, a (feljegyzett) történelem folyamán is mindössze háromszor volt rá példa.

A kutatók kedvét nem csak a Déli-sarkhoz közeli régió kellemetlen időjárási körülményei, vagy a nehezen megközelíthető terep vette el könnyedén, hanem a szigorú törvényi szabályozások is.

Az Antarktisz környékének élővilágára a hatóságok különös figyelemmel próbálnak vigyázni, a francia felügyelet alatt álló Cochons sziget meglátogatásához több hónapig elhúzódó adminisztratív előkészületekre volt szüksége a tudósoknak. A bonyolultan kivitelezhető landoláshoz nem csak hajót, hanem helikoptert is kellett keríteni, nem beszélve a több mint hétszáz kilónyi felszerelésről. Mikor az expedíciós csapat végül elindult, tudták, csak öt nap áll majd rendelkezésükre, hogy elvégezzék a szükséges vizsgálatokat, és rátaláljanak, ha nem is az elveszett pingvinekre, de a hátrahagyott nyomaikra, melyből fel tudják göngyölíteni az esetet.

Elbújtak?

Mikor Weimerskirch és kollégája, Charles Bost, a többi kutató társaságában tavaly novemberben megérkeztek a szigetre, éppen a költési idő közepén találták a helyi madár kolóniát. A kis pingvinek csipogása azonban nem volt olyan hangos, mint máskor, hatalmas területeken csak csupasz kőzeteket lehetett látni a madarak helyett. Az ökológusok számítása szerint megközelítőleg hatvanhét négyzetkilométernyi régióból tűntek el a pingvinek. Hogy felderítsék a lehetséges okokat, a kutatók nyomkövetőkkel szereltek fel tíz példányt, ami lehetőséget adott rá, hogy megfigyeljék, milyen messzire úsznak be az óceánba az élelemszerző körútjaikon. A csapat többi tagja éjjellátó kamerákat, és csapdákat állított fel, hogy nyomára akadjanak az esetleges betolakodóknak, macskáknak vagy egereknek, melyeket a sziget korábbi halász/bálnavadász látogatói hurcoltak be magukkal, és amelyek köztudomásúlag felfalják a madarak tojásait. Néhány pingvintől vért is vettek, hogy egy lehetséges, a kolónián végigsöprő betegség nyomait kimutassák. Tollakat és csontokat is begyűjtöttek. Az öt nap leteltével elegendő mennyiségű mintát szereztek be az alaposabb vizsgálatokhoz, melyet már a kontinensre visszatérve elemeztek. A vizsgálatok még nem értek véget, de bizonyos magyarázatokat már kizártak a lehetséges forgatókönyvek közül:

• Nem ragadozók végeztek az állatokkal, sem macska, sem egér, sem nyúl nyomaival nem találkoztak
• Nem költöztek el egy közeli szigetre. A jelenleg a területen fellelhető tizenhétezer pár pingvin mellet bőségesen jutott volna még hely többnek is, valamint a műholdas felvételek sem mutattak tömeges vándorlásra utaló jeleket
• Nem betegedtek meg. A vérmintákban nem mutattak ki vírusra utaló jeleket.

A megmaradt potenciális okok közül a kutatók leginkább egy gyanúsítottat emelnek ki: a klímaváltozást. A rendkívül gyorsuló mértékben olvadó sarki jég látványa már lassan megszokott jelenség a NASA, ESA vagy természetvédelmi szervezetek által közzétett szatellit képeken, de a melegedő óceánok egy másik jelenségért is felelősek. A poláris határ, mely a melegebb óceánnak a hideg sarki vizekkel való találkozási pontját jelenti, nem minden évben található ugyanazon a helyen. Időjárási anomáliák, mint az El Niño déli oszcillációja, az Antarktiszhoz közelíthetik a határt, így a királypingvinek, melyek itt találnak maguknak élelmet, egyre hosszabb utakat kénytelenek megtenni minden évben. A hátrahagyott fiókák könnyen az éhség áldozatává válhatnak, a hosszú úszás pedig legyengíti a visszatérő madarak szervezetét és immunrendszerét.

Erre az okra visszavezethető populációcsökkenés történt már máskor is, a Possession Szigeten élő pingvinek száma 34%-kal esett vissza egy hasonló anomália évében.

Az időjárási jelenségnek ugyan természetes okai is vannak, de előfordulása a klímaváltozás hatására gyakoribbá válhat. Hogy pontosan mi a felelős a pingvinek eltűnéséért, azt a további vizsgálatok deríthetik ki, de a kutatók egyelőre a felmelegedésre gyanakszanak leginkább.

(Forrás: Sciencemag, Fotó: Wikimedia Commons CC-BY-SA-4.0)