A világjárvány egyik hozadéka, hogy az orvosetikai kérdések valamennyire a nyilvánosság elé is kerülnek. Korábban mi is írtunk arról, hogy a telítődő kórházi ellátás esetén milyen elvek alapján dönthetnek arról az orvosok kiélezett helyzetben, hogy ki kapjon életmentő kezelést. A döntés kapcsán akkor az orvosok lényegében három helyhez fordulhatnak: az első a hatályos magyarországi törvények, a második a Magyar Orvosi Kamara által kiadott Orvos etikai kódex, a harmadik pedig a tavaly áprilisban a Kamara által kifejezetten a járványra kidolgozott Etikai megfontolások az orvosi erőforrások elosztásához című dokumentum.

Ezek alapján döntenek a járványhelyzetben Magyarországon arról, hogy ki kapjon életmentő kezelést, és ki nem Az orvosi kamara által kiadott etikai kódex és ajánlás rendelkezik iránymutatással, de például a lélegeztetőgép használatáról a döntés komplex orvosi probléma is – erről egy intenzív terápiás szakorvost kérdeztünk.

A helyzet a mostani, negyedik hullámra tovább bonyolódott. Ennek csak egyik oka, hogy a MOK fentebb említett, a járványhelyzetre kidolgozott dokumentumát Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nyíltan is kritizálta. A másik ok, hogy képbe jött egy új tényező: az oltottság kérdése. Ez utóbbi azonban nem magyarországi sajátosság, hanem globális probléma, így nem meglepő, ha neves külföldi szakemberek is kifejtik a nézeteik ennek kapcsán. Legutóbb dr. William F. Parker, az orvosetika szakértője publikált az oltatlanok ellátásával kapcsolatban véleménycikket.

Parker úr írása sok szempontból az amerikai helyzetre, így az USA ellátórendszerére koncentrál, ami természetesen nem ültethető át teljes mértékben a hazai viszonyokra. A publikácó alapján ugyanis kirajzolódni látszik egy olyan kép, hogy az USA gazdag magánkórházain jól érzékelhető pénzügyi nyomás van, hogy inkább a sokkal jobban fialó halasztható műtétekre koncentráljanak a covid-betegek ellátása helyett. Ebben a helyzetben pedig az oltatlanok ellátásának az elutasítása kifejezetten kapóra jöhet ezeknek az intézményeknek, miközben az emberek Amerikában összetett okokból nem lettek beoltva, így egyetemes büntetésük sem helyénvaló. A helyzetet érzékeltetendő a szakértő kitér arra, hogy Los Angeles megyében a téli hullám idején külön rendeletet kellett kiadni, hogy az elitkórházak a fizetős elektív (halasztható) műtétek elvégzése helyett fogadják a közkórházakból áthelyezett covid-pácienseket.

Amerikában tehát a fizetős ellátás, valamint a különböző néprétegek jellemző anyagi helyzete miatt a témában összetett módon, de némileg máshol húzódnak a demarkációs vonalak, mint nálunk.

Ugyanakkor előkerül pár olyan aspektus is, melyek Magyarországon is aktuálisak lehetnek, sőt elő is kerülnek közbeszédben. A kérdés a következőképp fogalmazódik meg: mi a teendő akkor, amikor az erőforrások korlátozottak és egy „önhibájából” oltatlan fertőzött azonnali ellátásra szorul, miközben az oltottak lassabban progresszáló betegségekkel, de szintén rászorulnának az egészségügyi beavatkozásra. A publikáció szerint ekkor az oltott beteg komolyan károsul amiatt, mert a kórház minden erőforrását az oltatlanok ellátására fordítja – példaként a mellrák kerül elő, egy mellrákműtét egy hónapos halasztása ugyanis a betegség miatti relatív halálozást nyolc százalékkal növeli.

Azt Parker is leírja, hogy az életveszélyes állapotba került Covid-fertőzöttek túlnyomó többsége mára az oltatlanok közül kerül ki – és az ő ellátásuk emészti fel a legtöbb erőforrást, ám ezzel együtt is azt hangsúlyozza, hogy ezen páciensek ellátása miatt a kapacitásnövelés, valamint a megmentésükre irányuló mindenféle erőfeszítés a kórházak etikai kötelessége még akkor is, ha emiatt oltott betegek fontos, de nem olyan sürgős (különböző daganatos betegségekkel kapcsolatos beavatkozások vagy szívműtétek) kezelése kerül halasztásra.

Az orvos két szemponttal támasztja alá az érvelését: az egyik a viszonosság elve, a másik ennek az elvnek az arányos alkalmazása. A viszonosság elve azt jelenti, hogy egy pozitív cselekedetet egy másik pozitív cselekedettel jutalmazunk. Ezen elv alapján például az oltottak bejuthatnak oda is, ahova az oltatlanok nem (még akkor sem, ha épp negatív a tesztjük a fertőzésre), tehát színházba, étterembe, edzőterembe. Az arányosság viszont azt jelenti, hogy az ellenszolgáltatás arányos kell legyen a pozitív cselekedet mértékével – például a (még élő) vesedonorok előrébb kerülnek a dialízis-várólistán.

Ha mindezt a kórházi ellátásra ültetjük át, akkor a viszonosság elve alapján az oltottság kérdése döntő lehet akkor, ha két olyan beteg között kell választani, akik túlélési esélyét egyforma mértékben javíthatja a szűkös egészségügyi erőforrásokhoz történő hozzáférés. Ugyanakkor egy világjárvány idején az oltatlanok egyetemleges kizárása az életmentő ellátásból már nem felel meg a viszonosság arányos alkalmazásának. Visszatérve a mellrákos példához: dr. Parker rámutat arra, hogy a mellrákműtét elhalasztásából adódó 8 százalékkal megnövekedett relatív halálozási kockázat szörnyű, viszont a kockázat abszolút növekedése csak 1/100, és talán csak 1/200 egy kéthetes halasztás esetén. Ezeket a műtéteket pedig el lehet végezni a hullám elvonulása után is, és bár ez kétségkívül jelent némi kockázatot a szóban forgó páciens számára, viszont a légzéstámogatás megtagadása az arra szoruló betegtől a biztos halállal egyenértékű.

Azt viszont tehát az orvos is elismeri, hogy az oltottsági státusz egy alaposan kidolgozott triázs-rendszerben figyelembe vehető szempont lehet, de kategorikus kizárást az ellátásból nem jelenthet.

(Fotó: Pixabay)